Közeledett az elmúlt évek legnagyobb szabású BSBK projektje, a Chimborazo megmászása Ecudaorban. Magashegyi, téli alpesi körülmények a közelben a Magas-Tátrában találhatók, így meg is született egy közel 3 napos terv a felkészülésre. Szokásos módon Ótátrafüredről indulva fel a Téry házig, és onnan majd menjünk csúcsra, meg hágóra meg ahova a körülmények engedik. A helyzet komolyságából adódóan szép nagy csapat gyűlt össze, Szatmárról, Debrecenből és Budapestről összesen 13-an indultunk neki.
Pénteken, mivel az első csapat is csak kora délután tudott indulni, a cél a Zamkovsky ház volt. Szolid bemelegítés 7km-en, de a teljes felszerelést cipleve 500m szintemelkedéssel (már csak az edzés miatt is, de nyilván hágóvas, jégcsákány alapvetően szükséges volt) már jó móka volt fejlámpával a csillagos égbolt alatt felsétálni. Az első csapatnak még egy gyors megálló (és sör) is belefért a Tarajkán található étterembe, valamint a jégtemplomot is már meg lehetett tekinteni a sátrában.
Különleges hangulatú volt a kivilágított Zamkovsky ház a sötét éjszakában. A csapat másik fele jelentős késéssel érkezett meg, de hamar aklimatizálódótt mindenki a ház atmoszférájához :). Ehhez sokat adott hozzá a limited edition Hamilton by LeBron konyak és a szipipálinka.
Szombatra komoly tervek voltak, ennek megfelelően aránylag korai indulást irányoztunk elő. Sikerült is végül 9 óra körül rendezni a felszerelést, a gondolatokat és a fejfájást, és nekivágtunk a nagy kaptatónak a Téry-házhoz. Volt aki már induláskor felcsatolta a hágóvasakat, de a többieknek is szerelni kellett rövidesen. A hóhelyzet ideális volt, lavinaveszély 1-2-es minimális friss hóval, inkább a jegesedésre kellett figyelni.
Nyugodt tempóban, némiképp kifulladva ért fel a csapat a Téry-ház teraszára, természetesen a délutáni terv megvitatásához és a kutyaharapás szőrével való kezeléshez előkerültek a sörök. A terápia olyan jól sikerült, hogy további pálinkák és rumok is elfogytak, ezzel végképp feledtetve a másnaposságot. De akkor is irány a Zöld-tavi csúcs!
Felfelé a csapategység kezdett megbomlani, voltak akik kinéztek egy napos dombtetőt célnak, és mások pedig max a hágóig kívántak feljutni. A csúcsra vezető úton már sűrűn dolgoztak a jégcsákányok.
Volt nálunk egy biztosítókötél is, hogy gyakoroljunk, de a helyzet nem indokolta és mindenki lusta volt hozzá, így a zsákban maradt. A csúcs szeles volt, de más tekintetben nagyon szép idő volt.
A csúcsfotók után tempós letakarodás, lefele kiderült, milyen jó görcsoldó a cukros takony szent hubertus likőr, meg hogy a zergék vonzódnak hozzánk.
A foglalkozás elérte a célját, több mint 1000m szint gyűlt össze, több technikás, meredek szakasszal. Este a téli tanfolyamról jól ismert szobát kaptuk meg, a sör, fokhagymaleves és a sztrapacska is a szokásos volt, talán egy kicsit több pálinkával leöblítve, ami valakire nyugtató hatással volt, másokat meg inkább felpörgetett, az egyesületi tagsági viszonyok "megbeszélésére" ösztönzött :).
A Téry házban mindig szép a napfelkelte, főleg ha ilyen ragyohó napra ébredünk. Sajnos a zerge intarziás bejárati ajtót lecserélték valamikot egy hőszigetelt de csúnya műanyag darabra, annak fényeit már csak a régi fényképeken csodálhatjuk meg.
A vasárnapi terv a Vöröstorony hágó, és ideális viszonyok esetén a Vöröstorony csúcs kimászása volt. Ezt a tervet pár spori eleve elvetette, így ők a házban hagyták a cuccot, és elkísértek minket a hágó aljáig.
A hágót már jól ismertük, télen sível és gyalog, nyáron láncokkal is bejártuk, sok meglepetést nem tartogatott. Szerencsére a hóviszonyok jók voltak, a nyomok nagyon jól tartottak, nem volt se lavina, sem kicsúszás veszély, így a biztosító kötél ismét a zsákban maradt.
Fent a hágóban tökéletes volt a kilátás minden irányban.
Többünknek megvolt még a kedve és energiája a csúcshoz, így néhány kivétellel felfelé indultunk. A csúcsra vezető szakasz alső része volt trükkös, ahol a drótkötél és a húlejtő között egy pár méteres meredek szakasz árválkodott, itt mix mászással a csákány segítségével lehetett áthaladni.
A csúcsörömöt rövidre fogtuk, rendesen megcsapott minket az északi szél fent. Szerencsére még korán volt, így nem kezdett még olvadni a meredek hólejtő, aminek igazán lefele volt jelentőssége.
Innen már csak egy cél volt, minél hamarabb eljutni a Trangoskára, ahol a szétszéledt csapat tervezte a gyülekezőt. Halvány gondolatként élt a fejünkben a Rabló ház útba ejtése egy sör erejéig, de balra vettük az irányt automatikusan, és visszamászni a kereszteződéstől már nem volt kedvünk. A lefelé út gyönyörű idővel és érintetlen hólejtőkkel örvendeztetett meg bennünket, itt tényleg közel került az ember a természethez és a belső békéhez :D, még ha csak egy rövid időre is.
Természetesen akadt csapolt sör a Trangoskán, mindenki szép lassan előkerült, még várt ránk egy lemenet a jeges szánkópályán, és egy sztrapacska vagy kolbász a Koliba Kamzíkban.
Ideális felkészülési túra volt az elkövetkezendő expedícióra, mind fizikailag, mind a technika gyakorlására az újonnan csatlakozott tagoknak, szenzációs időjárással megspékelve. Íme a teljes nyomvonalunk:
Régi bakancslistás hegy a Gerlachfalvi-csúcs, a csapat tagjai közül eddig egyikünk sem állt fent rajta, hiába jártuk be a Magas-Tátrát már keresztül-kasul számtalanszor. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy technikás a mászás valamennyire, és mi magunk sem tudtuk, mennyire állunk rá készen.
Ezen dilemmán az lendített tovább minket, hogy tervek szerint 2 hét múlva irány a Dom, amire fizikailag és technikailag is jó lenne készülni, így felkértük mesterünket, Mécs Lacit, hogy tartson velünk és vezesse a túrát.
Korábbi évekkel ellentétben nagy volt az érdeklődés a felkészítési túra iránt, összesen nyolcan jelentkeztünk rá, bár a péntek reggeli indulást csak Lacival együtt négyen vállaltuk be. Az időjárás igen hektikusnak ígérkezett (napsütés, felhő, villámok és felhőszakadás, több mint 30mm esővel valamint erős szél váltogatta egymást a különböző előrejelzésekben).
Időpont: 2020. július 10.
Helyszín: Debrecen és Budapest - Szilézai-ház
Szint:868m
Szerző: Bali
Debrecenből és Budapestről is közel ugyanakkor indultunk, de bebizonyosodott, hogy az autópálya jó dolog, Debrecenből az út majd 1 órával kevesebb időt vett igénybe. 10 után nem sokkal megérkeztünk a parkolóhoz, ahol is megismerkedtünk a felfelé vezető út mogorva őrével, aki gyorsan tudomásunkra hozta, hogy ha nincs papírunk a Sziléziai háztól a parkolásra, akkor húzzunk melegebb égtájakra (mert hogy fel nem mehetünk, a parkoló meg megtelt). "Pöti malőr." Hívtuk gyorsan a házat, nem vették fel többszöri próbálkozásra sem, küldtünk emailt, hogy küldjenek már egy dokumentet, de gyorsan! Szerencsére reagáltak, és mire megjött a pesti különítmény, addigra megjött a papír is, igaz csak 1 autóra (közben még 1,5 liter Szipi-fröccs is elfogyott), amivel már felmehettünk. Több helyet ott sem adtak, pedig már lelki szemeink előtt láttuk, ahogy Peti spori, aki nem sokat gondolkozott a pakoláson, a gurulós cvekkert az egyik kezében húzva, a másikban a hűtőládát cipelve elindul felfelé a házhoz 😁. Végeredményben még dél előtt feljutottunk, elfoglaltuk a turistaszálló részt a házban, és máris készen voltunk arra, hogy kihasználjuk a biztos jó időt, és valamit még megmásszunk aznap.
A választás a Bibircsre esett, ami technikailag kicsit nehezebb mint a másnapi terv, így legalább kisebb csapatban tudunk egyet gyakorolni. Igen nagy tempóban, 50 perc alatt elértük a Lengyel-nyerget, és hamarosan a Kis-Viszóka csúcsán álltunk.
Minimális lelkendezést követően indultunk tovább a gerincen, szépen sorra véve a kisebb csúcsokat. 1-2 nehezebb szakasz, például egy kémény kimászása után már fent is álltunk a Bibircsen. Csúcsfotók, gratulációk, és vissza, tovább a nyergen.
Ha már pont ott volt, az egyik Gránát csúcsot is kimásztuk. Közben kerestük a lefelé menő utat, ami nem is volt olyan triviális, némelyik kuloár hirtelen meredek falban vagy vízesésben végződött ("mondom Zoli balra 😁"), így pár mellékgerincet átmászva végül megtaláltunk egy ugyan nem jelölt, de járt utat, és azon visszaereszkedtünk a Felkai-völgybe.
Este megérkezett a társaság többi tagja, ki gyalogosan, ki a transzfert kihasználva. Az időjáráselőrejelzés alapján másnap korai, reggel 6 órás indulást beszéltünk meg, így némi vacsora és sör elfogyasztása után nyugovóra is tértünk.
Én keltem a legkorábban valamivel 6 óra előtt, tiszta volt az idő, a csúcstömböt szépen sütötte a nap. Kinek gyorsabb, kinek lassabb készülődést és reggelizést követően Laci 6 órakor pontban ráutaló magatartással kiadta az indulási parancsot, azaz elindult felfelé 👮. Természetesen 6-tól már a hegy felhő mögé bújt, és innentől nagyon nem is mutatkozott, de legalább nem esett. A beülő, sisak, hevederek, karabinerek mellé a hágóvasakat is elraktunk a biztonság kedvéért, hátha a Batízfalvi völgybe való beereszkedés során a kuloár még hóval lenne feltöltve.
Elértük a normál út beszállóját, és a Felkai-próba alatt felvettük a felszerelést. Ismét "pöti malőr", meg nem nevezett túratársunk 👼 mindent előhúzott, ami a zsákjában volt, de beülő az nem volt közte (ekkor ugrik be, hogy már a Mont-Blanc-on sem találta). Szerencsére Laci látott már karón varjút, kölcsönadta neki a sajátját. Maga a mászás nem volt nehéz, valóban a legnagyobb nehézséget az útvonalkeresés adja. Időnként keresgéltük az ideálisat, szóba került egy direktebb út, de végül maradtunk a mindenki által használt úton, és a háztól számítva kevesebb mint 4 óra múlva már fent álltunk a csúcson.
Lefelé menetben úgy döntünk, hogy kihagyjuk a Batízfalvi-főszakadékban található hónyelvet, és nem vesszük fel a hágóvasakat, maradunk a sziklán. Nincs elég sok hó, és egy kicsúszást sem lenne könnyű megfogni rajta. Az ereszkedés légtrükkösebb része a Batízfalvi-próba, a kritikus részeken a sziklán találhatók vasalt lépések, kapaszkodók és biztosítási pontok (nittek, gyűrűk) is be vannak építve, azaz pánikra nincs ok, de azért mégis van 1-2 visszahajló szakasz 💪.
Itt véget is ért a mászás, átváltottunk trekkingbe. Először a Batízfalvi tó következik, mint frissítőpont, ahol elkészülhetett a kihagyhatatlan tóban állva feszítünk csapatkép, majd körbe a Magisztrálén keresztül vissza a házhoz.
Épp időben érünk vissza, amint kikértük a söröket és leültünk a teraszra, elkezdett esni az eső: hirtelen érkezett a front, egyre erősödő esővel, széllel és lehűléssel. Szerencsére ez már nem a mi gondunk, először ellazultunk egy kis bor és pálinkateszttel, majd igénybe vettük a ház luxus wellness részlegét. Este 7-től már csak a miénk, így az sem zavar senkit, hogy a jacuzziban folytatjuk a borozást. A vacsora kicsit hátrasorolódott, így előbb utóbb mindenki sorra kidőlt a fáradtság és lazításra alkalmazott módszerek kombinációjának következtében.
Időpont: 2020. július 12.
Helyszín: Szilézai-ház - Budapest, Debrecen
Szint: 566m
Szerző: Bali
Hajnalra vége lett a felhőszakadásnak, sőt, a felhők is eltűntek az alacsonyabb légrétegekből, nem véletlen, mert olyan szél fújt a ház előtt a katlan hatásnak köszönhetően, hogy majd letépte a fejünket. Ami amúgy is fájt. Így hát nem kapkodtunk semmivel, lassú ébredés, reggelizgetés, szanitár sör elfogyasztása. A rögtönzött közgyűlés úgy döntött, hogy túrázzunk, mégpedig a környéken egy rövidebbet, adta magát, hogy ott menjünk fel a gerincre, ahol az első nap lejöttünk a Felkai-völgy jobb oldalába, és szépen végig a gerincen a ház felé le is tudunk jönni a törőfenyves közt vezető úton. Meg Zoli ismét megnézheti hogy melyik áthajlásos mászóutat választja ki magának 😂.
A döntést tettek követték, a nagy szélben el is indultunk. Kicsit nehéz volt az öltözködés, ha fújt a szél, minden ruha jól jött, de amint alábbhagyott a szél és a nap is sütött, egy póló is elegendő volt. Szerencsére a vízesés felett, elindulva a völgy oldalában felfelé elég szélvédett volt az út. A felmenetelben azért volt 1-2 odafigyelős szakasz, de nem kellett elővenni a biztosításhoz szükséges felszerelést végül.
A gerincen végig nagyon szép kilátásunk volt, bár a gerlach csúcsát hiába lestük a túloldalon, nem volt hajlandó megmutatkozni. Egy zergecsalád is megtette velünk az utat, azaz mondjuk úgy, hogy toltuk őket magunk előtt, mivel nagyon közeli barátságba nem akartak velünk keveredni. Végül is egy szép, nagyjából 4 órás túrát tettünk, tökéletes búcsú, hozzátéve, hogy a háztól a parkolóig még le kellett gyalogolni, mivel csak 1 autóval parkoltunk fent, ami a csomagokat szállította.
Összesen 3 nap, kb. 28km és 2500m szint, 8+1 fő, szép és eredményes felkészülési túrát zártunk 😎.
Immár jó ideje túrázunk együtt, ismerjük egymást. Ismerjük egymás lábának szagát (is), tudjuk mit mond Bali, ha elviszi a piros királyt, mit iszik Szipi a hasmenésre (is) vagy Boncsi mikor készül el a beszámolójával (ok, azt azért nem tudjuk KT mikorra lesz meg ). Így mikor Ziggy javasolt egy túrát nem is gondolkoztam, jó kis levezető túra a Damavand után, legalább kicsit hűvösebb lesz, mint itthon véltem. A Magas-Tátra legtöbb jelzett útvonalát már bejártuk, nem érhet meglepetés. Persze akkor még nem sejtettem hogy békaemberekkel találkozunk… …az a gyanús, ami nem gyanús…
Némi személycserék után kialakult a csapat: Ziggy, Porczió Szili (a tisztelt olvasó legutóbb a 2006-os túrán olvashatott róla, s pont ugyanitt a Lengyel-Tátrában hagyta el a fonalat, azóta nem túráztunk együtt), Pazs (hát vele nem nagyon lehet együtt túrázni, max. egy túrán indulni ) végül jómagam.
Az előrejelzés ígért némi zivatart pont szombat délutánra, de nyílván ez csak a kevésbé jártas turistákat riasztja el, vagy a kicsit előretekintőeket…
A terv szerint péntek ebéd után felkerekedtünk, Ótátrafüredig autóztunk, majd leraktuk a gépet Jaroslavnál. Felszálltunk a Zakopane felé menő buszra, egy üveg fröccsel, s péntek este már egy jó kis rablóhúst, hamburgert, bárányt toltunk, némi helyi sörrel locsolgatva. Jól esett a 30 fokban. Majd egy kiváló panzióban folytattuk a romantikát, hulló csillagokat nézegetve, tortát szeletelve:
A túra rajtja másnap 6-ra volt hirdetve, a kuznicei kabinos felvonó aljába. Időben befutottunk, viszont várnunk kellett mire megékezett a 3 busz, a szervezőkkel, résztvevőkkel. A parkoló egyik sarkában kiosztották a nevezési lapokat, s aki élelmes volt még pólót is kapott saját méretben. Aztán miután már eleget b@sztunk, egyszer csak úgy nekiindult egy csoport. Nem tudom ez volt-e a hivatalos rajt, bizonyára, hiszen a Nemzeti Park belépőpontján valaki intézkedett és fizetett. Mi minden esetre mentünk velük. Aztán Pazs elköszönt tőlünk, ma már sokat nem akart velünk beszélgetni. Kissé borús időben értük el a Murowaniec menedékházat, kis reggeli és kis reggeli toalett… Újraismerkedtünk Szilivel és szagával, 11 év hosszú idő… Az első komoly emelkedő a Zawrat hágó, láncokkal biztosítva. Egy őszi túrán korábban jártunk erre, akkor már hó borította a szurdokvölgyet, a nyári út máshol ment, de egyáltalán nem könnyebb.
A hágóban jutisör, jutipihi, jutikép:
A Zawratról nem a Sasok útján folytattuk, hanem kellemesen lecsorogtunk az Öt-tavi házhoz. Felidéztük a régi hóember állításos emlékeket (gondoltam ide linkelem a 2006-os túra leírást, de ilyen nincs, persze hosszú túraleírást amúgy se olvashattatok volna ezen).
Ittunk pár sört, aztán továbbmentünk. Jellemző módon menet közben mindenkit elhagytunk (ok, Pazst nem), de valahogy a többiek mindig újra elénk kerültek. Szóval mire megittuk a söröket s nekilódultunk a már elhaladtak mellettünk. Eddigre már kialakult 3-4 együtt tartó csoport, s bár Zsiga szerint sokan voltak még mögöttünk, mégis mire a Halas-tavi menedékházhoz értünk minket engedtek el utoljára a Tengerszem csúcs felé, az utánunk jövőket leterelték az útról. A Halas-tavi menedékházban annyi a lengyel turista, mint Kubica indulásakor a Hungaroringen. Elképesztő… A sör is alig esett jól. A várt meleg kaja helyett kaptunk pár zloty-t, hogy vásároljunk valamit magunknak a büfében, de annyian voltak, hogy végül el se költöttük az összest, inkább menekültünk.
A Tengerszem-csúcsra így is megint utolsóként vágtunk neki. Kicsit tovább borult az ég, de jól haladtunk el a tavak mellett, mire belekezdtünk az igazán húzós szakaszba (a 2. tótól a csúcsig 2 km alatt 900m szintet emelkedünk…). Aztán elkezdett dörögni az ég, egyre hangosabban, majd villámlani is… A vizes szikla, a vasláncok kiválóan vezetik az elektromosságot, így ha akartunk se tudtunk volna kimaradni az áramkörből. Elég szigorú volt a helyzet, úgyhogy nagy tempóban próbáltuk túlélni a szitut. Szilárd is begyorsult, elfelejtette, hogy épp leesni készült a lábujja és az új baki se nyomta annyira. Zsiga úgy 50 méterrel járt alattam, persze már nem láttam, így időnként hangjelzésekkel tudattuk egymással mi az állás. Szilárd szerint jobb volt, hogy nem láttuk milyen meredeken mentünk fel, de végül felértünk a csúcsra, túléltük (mivel ezt olvassátok, így ez nyílvánvaló). Kicsit csapzottan:
A csúcson ellenőrző pont és kicsit jobb idő várt, így kicsit megnyugodva indultunk le, egészen a Hunfalvi-hágó alatti menedékházig, ahol már tót sört csapoltak (meg magyar pálinkát). Időközben még egy leányzó is (Timi) csapódott hozzánk, így újra 4-en voltunk (már amikor épp nem fotózott valaki).
A sörözéseket nem gyorsította, de így legalább menetben is lassúak voltunk, így naplementével érkeztünk a Poprádi-tóhoz. Itt véget ért a hivatalos túra, 25.5 km, 2650m szintemelkedés, 14 óra (ebből söridő kb. 3-4 óra). A menedékházban 6 féle kiváló csapolt sört, káposztás, knédlis marhaszeletet, Tátra teát mértek, így egy kicsit kiengedtünk, az egyébként feszes tempóból.
Sajnos az elektricska nem jön fel a házig, így még egy órát (kb. 4 km-t) kellett lefelé sétálnunk a megállóig. Mire elindultunk az eső is elindultunk, így „gyorsan” visszaszaladtam egy búcsú teáért. Kicsit későn indultunk, de szerencsére a sok gyerekes túra után Zsiga kiválóan ismerte az utat, így sötétben is odataláltunk. Csak a végén kellett futni kicsit, hogy biztosan elérjük az utolsó vonatot… Ótátrafüreden már csak az állomástól a Miramonti szállásig tartó út maradt ránk, nyílván jól esett, de 11-re megérkeztünk. Kicsit csodálkoztunk, hogy az egész szálloda aludt, azért október végén nem így szokott lenni… Pazs is már „pizsamában” fogadott az ágyból kikelve, de hát könnyű volt neki feleannyit túrázott, legalábbis időben.
Másnap reggel belapátoltunk 4 nagy adag reggelit, összeszedtük Timit, a poprádi tescoból némi csemegét a családnak (a Staropramennek mindenki örül otthon :)), majd hazaértünk.
Erre a szezonra nagyon tervben volt egy jó kis túrasí hét vagy legalább egy hétvége. De ahogy haladtunk előre az időbe, egyre fogyott a rendelkezésre álló szabadidő és a jelentkezői létszám is rohamosan csökkent. Déja vu, erről még egy dalszöveg is azonnal beugrik: "Csak a büfékocsiban állnak (részegen), Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én". Bár mint később kiderült, nem én voltam rosszul :):):).
De kanyarodjunk vissza az elejéhez. Chamonix-Zermatt Haute-Route, ezt valamikor meg kell csinálni. Miért nem idén? Mert kva messze van, és nincs egy hetünk. Mivel helyettesítsük? Hoche-Tauern? Az sincs közel, és 5 napunk sincs. Radnai havasok átkelés? Szuper. Már csak lessük az időt. Hát az nem nekünk dolgozik. Sok hó, melegedés, erősen nem ajánlott kategória. Rax-Schneeberg? Hazafúj minket a szél. Mi van még? Magas-Tátra. 2-es lavinaveszély, egész hétvége szélcsend és napsütés. Üsse kavics. Induljunk csütörtök délután, vasárnapig ráérünk. A terv: Zöld tavi ház, Téry horhos, Téry Ház, Vöröstorony hágó, Rabló ház, és esetleg még tovább 1 völggyel. Teljes téli felszerelés persze a túrasí cuccok mellé. Hát váltóruha nem nagyon fért a zsákba... Nyilván foglalásunk sem volt, de reménykedni mindig lehet.
Csütörtök este sötétben és enyhe havazásban értünk a parkolóhoz. Eleve fejlámpás felmenetet terveztünk, ez nem volt meglepetés. Az idő amúgy kellemes volt, az út is nagyon kényelmesen emelkedik Zöld tavi házhoz. De azért csak kellet rá majd 3 óra felérni. Lovakat lenyergeltük, és kellemes meglepetések sora ért bennünket: 2 ágyas luxusszoba, meleg vizes normális fürdő, szuper kaja, csapolt sör. 5*-os menedékház. Másnapi feltöltöttük készleteinket, amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra jeligével! Irány a hágó, át a befagyott tavon, fel a kuloárban, amit a sízők használnak. Elhagyunk pár jégmászót, felettünk az első emelkedő. "Nem olyan meredek, nem olyan hosszú az! Vigyük a léceket a vállon!" Már nem emlékszem, melyik hülye a kettő közül mondta ezeket a szavakat. Az is lehet hogy mindkettő :). Egy fél óra múlva még nem járunk sehol, csak az izzadság folyik a tökünkön, és szakad le a vállunk a lécek alatt. Azért egyszer minden véget ér. Még ez is. Örvendezünk vala.
A kilátás azért szép, És még erővel is bírjuk, kis frissítőt azért magunkhoz veszünk. Kivételesen nem a pálinka fogy. Elég közel került a hágó, egy fél óra fókázás után meg is érkezünk a lábához. Természetesen okulva az előző menetből felrakjuk a léceket a zsákra. Jégcsákány is kézbe. A hó inkább puha por jellegű és itt-ott mély, de jó lesz ebben lesíelni a másik oldalon...
Az időjárás sem volt túl kegyes, elég sok időt töltöttünk felhőben, egy-egy széllökés kíséretében. Ennyit a meteorológiáról. Több-kevesebb szenvedés árán kimásztuk a Téry horhost. A nyeregben egyből pofán csapott a szél, meg az a látvány, hogy a másik oldalon a porhó helyett tükörre fagyott meredéllyel indul a lejtmenet. Azért felcsatolunk, de nem élvezem. Peti leszenvedi magát, én az utolsó pillanatban fogok meg egy kicsúszást, nem nagyon fog a kantni sem. Ahogy a kismacska mondja, "eleget basztunk már"? Az óvatosság győz, hiába csak 20m, nem akaródzok fejjel lefelé megtenni. Lecsatolok, hágóvasat veszek, lemászok, és újra felcsatolok. Mindez mindössze kb. 1 órát vesz igénybe. Peti odafagy, én meg szétizzadom magam mindezalatt.
Lefelé ereszkedve jön pár túrasítő felfele, De nem másszák ki a horhost, jóval a jeges rész alatt csatolnak és jönnek velünk lefelé. A Téry ház innen 5 perc, akár élvezném is, ha a lábam nem lenne görcsben és maradt volna egy kis kraft még. Mára tuti ennyi volt. Bevesszük magunkat a Téry házba. Szoba az nincs. Nagyon nem hat meg. Bázisunk a kantin, nagy lendülettel el is kezdjük a sörök legurítását és a mai élmények feldolgozását.
Miután kicsit fellazultunk, figyelmesek leszünk két cseh srácra, aki szintén ugyanazt csinálja mint mi. Miért is ne csináljuk együtt :)? Mint később kiderült, lett volna okunk hogy ne tegyük, kettesben biztos nem iszunk annyit mint velük. Valahogy a csapat létszámával exponenciálisan nőtt a bevitel. Főleg mikor a harmadik haver előkerült a tófalból. A mi pálinkánk (ami ugyebár gyümölcsből készült) elfogyott hamar, a cseheknek volt egy tuti tippjük: Horec. Mivel ez valami gyökerekből készül, sok jóra ne számíts! Engem valahogy az ösztöneim nem hagytak cserben, és az utolsó utáni pillanatban elmentem lefeküdni (időközben csak került két ágy), de Peti nem volt ilyen szerencsés.
A másnap szó szerint volt értendő. De végre itt a jó idő, hátágról süt a nap, előbb utóbb menni kell, irány a Vöröstorony hágó. A csehek még lelkünkre kötik, hogy a csúcsot is másszuk ki. Én egész kipihenten húzok felfelé, Peti némiképp lemaradva, erős cefre-aurában követ. Erősen párologtat.
Természetesen egy idő után itt is a hátra kerülnek a lécek. A hágóvas sem játéknak kell, ahol rálelünk az "útra", ott jeges hóba kell vágni, ha mellé lépünk, derékig süllyedünk. De a tegnapi Téry horhos után ez már nem okoz fejtörést. Csak az a hülye kutya, akinek a nyomait követem, minek jött ide? Szépen lassan kimásszuk.
A cuccot lerakjuk egy párkányra, és elkezdjük méregetni a Vöröstorony csúcsot. Van felfelé vezető nyom. Közel van, szint sem sok, menjünk neki. A dőlésszög azért megvan, helyenként 60 fok simán. Szerencsére a hó mindenhol jól tart, felérünk a csúcsra. A panoráma tényleg megérte.
Visszaereszkedünk, lécre szállunk, én az előző napból tanulva kicsit lejjebb. Idő közben megérlelődött bennünk a gondolat, hogy összes célunkat elértük, tudni kell a csúcson abbahagyni, sílejünk le Ótátrafüredbe. Innen már tényleg az élvezet következett, le a Nagy-Tarpataki-völgyön, kikerülve a Rabló házat végig,
Épp a serpák kávézójánál (vagy inkább sörözőjénél) fogyott el a hó a lábunk alól, itt a vége, fuss el véle! Szép túra volt, még ha nem is csináltuk meg a teljes kört.
A Magas-Tátra tavaszi zárlata (április 15.) előtt még utolsónak szerettük volna élvezni a hegy szépségeit, így gondosan előre
szerveztünk, bekalkulálva nehogy lecsapjuk egy születendő szirti sas fejét a
kantnival, vagy egy pajkos mormotakölyök ellopja a sörünket… GoPro felvétel egy kis hangulatkeltésre
Mivel ezt ti sem hiszitek el,
inkább újrakezdem. Bali szólt szerdán menjünk, pénteken Deka meglepetés
születésnapi buliján az 5. és 6. sör között véglegesítettük az indulást, így
Bali éjfélkor én fél háromkor leléptem. Nyolckor már tepertünk is kissé mákonyosan,
de lelkesen. Dél körül a helyi (ótátrafüredi) CBA-ban már a szanitár sört
kértük, majd a siklóra várva egy lelkes csapat szanitár vodkával kínált (ej be
jól esett), pedig csak egy fotót kértünk.
Mivel Tarajkáig a pálya csak
nyomokban tartalmazott havat, így az első szakaszt siklóval tettük meg.
Szerencsére fent már elég vastag volt a hóréteg igaz 10 fokban, napsütésben
alaposan olvadt. Fóka üzemmódba állítottuk hát a léceinket és már usgyí a
Zamkovszky ház felé. Jól haladtunk, néhány helyen ugyan le kellett volna venni
a lécet, de kis időt spóroltunk, így hát pont belefért egy leves+sör kombó.
Lassan kerekedtünk fel, de megint csak gyorsak voltunk, a Tófalnál még
cikáztunk is, mint a villám. A Hrebienok-Téry ház 6,1 km volt, 845m
szint, 2:03 a mozgási idő, 1.14 a Zamkovszky idő (GPS by Bali). A Téry házban
gyors adminisztráció (kikértük a sörünket), majd csak hogy kikerekedjen a
szintemelkedésünk 1000 m-re felcsaptuk magunkat a Zöld-tavi nyereg oldalába,
majd lesíztünk.
A Téry házban, bár nem volt foglalásunk szerencsére kaptunk
ágyat, így a 2 kilós hátizsák felét feleslegesen cipeltük fel, és
szerencsétlenségünkre kaptunk félpanziót. Meg kell jegyezni a tulajdonosváltás
óta igencsak romlott a konyha színvonala, amit be is jegyeztünk a ház könyvébe,
jó tanácsként az utánunk jövőknek (BSBK Ski Tour Division név alatt).
Szerencsére a dobozos Pilsenit nem tudták elrontani…
A házban egy igen vidám helyi
csapat volt, s ahogy telt az idő egyre vidámabbak és hangosabbak lettek, minket
viszont egy párral osztottak egy szobába Franciska Slovakova (Tóth Franci) és a
kanja mellé. Reggelire a ház újra kitett magáért (májka, dzem, tatranky és 2
napos savanyú barna kenyér), de mostanra az idő is elborult, a nap pontosabban
úgy világított, mint a szőke nő indexe (most működik, most nem, most megint…)
Vártunk egy darabig, aztán 10
körül felkerekedtünk a Vöröstorony-hágó felé nézett ki világosabbnak így arra
mentünk. 300 szintet tettünk meg, és már közel voltunk a hágóhoz, amikor eléggé
elborult (konkrétan ránk ült a felhő a látótávolságot kb 20 méterben korlátozva - a szerk.), így átszereltünk és lefelé indultunk. A hó szerencsére kellemes volt
és Bali is jobban belejött, így az esések és az ezt követő események is
elmaradtak.
A Tófal aljában eléggé olvadt már a hó és szerencsére itt már a nap
is újra kisütött, így egy rövid megálló ismét belefért. Lentebb még jobban
olvadt, szikráztak a kantnik és egy darab a lécem talpából is ottmaradt, de
délben befutottunk a siklóhoz, ami pont előttünk ment el, így egy rántott sajt
épp belefért ebéd gyanánt.
Ótátrafüredre visszaérve még
elsétáltunk az Intersport mellett hagyott autónkig, majd az autópályán
robogtunk haza, már ahol éppen volt és még rá is sikerült térni. A határnál
persze nem hagytuk magunkat jól átverni így néhány falvat megnéztünk újra… így
is hazaértünk a Fagyi-Fújpestre, kár hogy nem igazán érdekelt.
P sp
Technikai részletek: 2015. április 11-12.
A Hrebienok-Téry ház 6,1 km volt, 845m szint, 2:03a mozgási
idő (3:17 total)
A Téryből felmentünk a Baranec felé oda vissza 2km, 155m
szint aznap, valóban a fél úton voltunk
Másnap összesen 8,6 km-t mentünk, azaz oda vissza 2,5km
pluszt toltunk, és nagyon közel voltunk a hágóhoz, 293 szintet tettünk meg,
kevesebb mint 200m lett volna hátra
