Retyezát

Peti, Koza és jómagam (Balinyó) május végén vállalkoztunk egy laza kirándulásra magashegyi túrázó korszakunk hajnalán.


Ebből adódóan utólagos elemzésünk során némi felkészületlenséget állapítottunk meg. Egyrészt attól még hogy május 31-én megyünk, lehet átlag 2m hó. Ezzel összefüggésben ha hajnalban 3 fok van, az is normális. Mármint a menedékházban 3 fok, mivel ez már nyár, ilyenkor nincs fűtés. Továbbá vízhatlan magas szárú bakancs, vízhatlan nadrág és kamásli egyáltalán nem szerepelt anno ruhatárunkban, így ilyeneket nem is tudtunk magunkkal vinni. Hágóvasról és jégcsákányról nem is beszélve, 1-2 helyen jól jött volna… De ne szaladjunk előre.

3 napunk volt, szombaton indultunk reggel, az autót elhelyeztük a Carnic menedékháznál (1005m), és aznap felkapaszkodtunk a szálláshelyünkre, az Encián (1670m) menedékházhoz. A padláson béreltünk priccseket, de éreztük, hogy ugyan a meleg felfelé száll, itt sok ilyenben nem lesz részünk.


Természetesen a hálózsákjaink komfort zónája is kb +20 celsius, minden ruhánkat magunkon hagytuk. Az Enciánban semmi nem kapható természetesen, mindenki azt eszi és issza, amit vitt. Egy kivétel, a bakter (akinek van egy sparheltja is) fenyő teát főz folyamatosan, ami adagja némi kunyerálás után 50 régi lej volt, azaz kb. 5 ft. Azt is megtudtuk, hogy milyen a cirbolya, a törpe és az egyéb fenyőfajok teája, és milyen arányban ideális a hajtások keverése. Így ahhoz, hogy 1 üveg borra szert tegyünk le kellett szaladni pár km-et az eggyel lentebbi Pietrele turistaházba. Természetesen fürdés és budi is kint, azaz folyt a patak, és a másik irányban volt egy klasszikus árnyékszék. Némi derültségre adott okot, hogy egy szingapúri turistapár, akik ebben a környezetben űrlényeknek néztek ki (valahol olvasták, hogy ide érdemes jönni) strandpapuccsal és neszeszerrel a kezükben keresték a „bathroomot”. Végső slusszpoénként egy román sziklamászó csapat volt még a menedékházban, akinek valószínűleg volt elég cujkájuk, mert ők nem aludtak, csak egész éjszaka üvöltöttek.

Másnap hajnal 4-kor már kint ültünk a ház előtt, ugyanis kint már melegebb volt mint a házban, vártuk a nap első sugarait, mint a gyíkok. A bakter elmondta, hogy 1 hete nem volt fent senki a hegyen, és hogy 1 hete havazott. Mi azért nekivágtunk, cél kikapaszkodni a gerincre, felmászni a Bukura (2433) és a Peleaga (2509m) csúcsokra, átmenni a Bukura tóhoz, és vissza. Két érdekes társasággal találkoztunk felfelé menet.


Azon felül, hogy a menedékház kutyája a mai napra mellénk szegődött társaságnak, A) Egy csapat román freeride síző, akik felcipelték a lécüket a gerincre, lecsúsztak, majd meztelenül kifeküdtek a patak partjára. B) A két szingapúri, akik Adidas futócipőjükben és melegítőjükben követtek minket, egészen a gerinc alatti törpefenyőig. Ez áthághatatlan akadályt jelentett számukra, mire mi felmásztunk és visszaértünk a Bukura csúcsról (ez kb. 1 órát jelentett), ők még mindig ugyanazt a törpefenyőt szorongatták, utána meg szerencsére visszafordultak. 1-2 helyen a gerincút teljesen eltűnt, azaz még az irányát sem láttuk, pár traverzet négykézláb felszerelés nélkül már nem vállalnék be... Még szerencse, hogy nem tudtuk, milyen felszerelés kellene ide. Szerencsére baleset nem történt, a nap sütött, azaz annak ellenére, hogy a bakancsomban 2 cm hólé állt, nem fagytunk keményre. Elértük a Peleaga-t, átmentünk a túloldalra a tóhoz és ismét visszamásztunk a gerincre.


Lefelé már elég fáradtak voltunk, így kinéztünk egy szimpatikus kuloárt, ahol kevés volt a szikla lefelé, és kb. 300m-t gatyaféken beereszkedtünk. Az Enciánhoz szétázva érkeztünk be sötétedésre. Még leszaladtunk a Pietrele-be egy jó szalonnás puliszkára és valami italra, aztán „jót aludtunk” ismét a 3 fokban.

Másnap irány hazafelé, gyors városnézés Vajdahunyad várában és onnan a vasmű megcsodálása, illetve a sátoros cigányok fényképezése volt a program.

A konklúzió: gyönyörű a Retyezát, tavasz vége az egyik legszebb időszak, felkészülten akár több napra mindenképp vissza kell térni!