Pardubice félmaraton, avagy az 50 éves születésnapi ünneplés negyedik és utolsó fejezete

Az életkörülmények javulásával párhuzamosan új szokás alakult ki a születésnapi és egyéb ünnepi alkalmakhoz társuló ajándékozás terén. Nem tárgyi ajándék, hanem élményajándékok kerültek előtérbe, így nem először a társaság történetében futóversenyt kapott az ünnepelt. Azért is különösen jó egy ilyen ajándék (mint pl. a futóverseny), mert az ajándékozók és megajándékozott közösen élhetik át az élményt, így tovább erősítve kapcsolatukat. Olyan szerencsés voltam, hogy 50 éves szülinapomra én is ilyen nagyszerű ajándékot kaptam az ajándékozók azon ígéretével, hogy ők is velünk jönnek. Sajnos ez utóbbi ígéret csak részlegesen teljesült, hiszen ilyen-olyan okok miatt meglehetősen sokat távol maradtak. Nekik és persze a velünk utazóknak szól ez a beszámoló.

Miért éppen Pardubice? 

Ezt talán nem nekem kellene megválaszolnom, de azt hiszem a méltán híres cseh sör és csülök, az autóval elérhető távolság és a versenynek adott “wine half marathon” neve játszhatott közre a választásban. Ez utóbbi megnevezést nem nagyon értem, mert se bortermelő vidék nincs a környéken , se boros frissítés a versenyen. A “wine” névre csak annyi utalt, hogy a nevezési csomag tartalma volt egy üveg bor. Na, vajon milyen? Nem, azért nem Szipi rosé :-) Viszont egy magyar zöldveltelíni cseh címkével ellátva.

Akik eljöttek: 

Ziggy, Farkas, Ildikó, Boncsi, Sovi és jómagam. Ildi és Boncsi egész hetes programmá alakítva az eseményt már napokkal korábban a facebook-on bombázott minket (és másokat) a cseh paradicsomban készült képeikkel, miközben mi négyen csak péntek reggel indultunk útnak. Pardubice autóval sincs egy köpésre, ezért is terveztünk egy hosszabb pihenőt a lednice-i kastélynál. Megér egy megállást a hely, ha van időtök rá. A Lichtenstein család egykori szolid lakóhelye tekinthető meg, ami egy ideje az Unesco világörökség része. Itt szembesültünk először azzal a nem várt ténnyel, hogy Csehországban az angol vagy egyéb idegen nyelv ismerete valahol a söröskorsó feneke alatt maradt. Már a jegyvásárlás sem volt egyszerű, majd a csehül megtartott idegenvezetést néhány kezünkbe nyomott tüzőgéppel összeillesztett A/4-es papírlappal pótolták, melyen angol nyelvű ismertetőt olvashattunk. A leghíresebb fényképezni való az egyetlen fatönkből kifaragott csigalépcső, de a kert sem kicsi. Egy jó óra volt körbesétálni a tavakkal, csatornákkal szabdalt parkot.

Mindennapi szükségleteink:

Ziggy foglalt nekünk egy airbnb-s házat Pardubice külsőn, úgy 5 km-re a városközponttól. Bizony többen is elfértünk volna a tágas házban. A közelben étteremet is találtunk - az értékelések szerint az egyik legjobbat a környéken. Sör és húsok fogytak nem csak ezen a helyen, hanem egész hétvégén mindenütt. Egyedül a Boncsi házaspár élt versenyzőhöz méltó étkekkel, leginkább tésztaételek formájában. Csapatunk étkezési szakértője és fő szurkolója, Farkas nem hagyta ki a szaftosabb csülköket, oldalasokat se. Volt amelyiket alig bírta legyűrni és ez sok mindent elárul az adagokról, különösen azoknak, akik ismerik Farkas étvágyát. A sörökről szólhatna egy külön kis fejezet (pláné, hogy a beszámoló olvasóit valószínűleg ez érdekli a leginkább), de röviden annyi volt a személyes tapasztalatom, hogy vannak nem annyira különös jól ismert fajták, amik nagyon nem különböznek az itthon is kapható cseh söröktől. Ezeket próbáltuk elkerülni. Jobban tetszettek az ismeretlen helyi kis főzdék sörei pl. a Bahno búzasöre a pardubicei várban vagy a fekete ló (Cerny kun) sör Királyváradon (Hradec Kralove). Ez utóbbi helyen új élmény volt, amikor egy korsóba egymás fölé rétegezve csapolták a sötét sört és a világos lagert. A másik új, számomra eddig ismeretlen ital, a burcak. Ez nem sör, hanem szőlőből készült friss bor, avagy murci. Lednice volt elárasztva ezzel az itallal, lévén ott még terem nagyobb mennyiségben szőlő.

Zavaros, leginkább káposztalé színű, de meglepően friss izű, enyhén pezsgésre hajlamos, nem tudom milyen alkoholtartalmú ital - én nem éreztem benne sok alkoholt. Egy kóstolást mindenképpen megérdemel. Valószínűleg szezonális termék, így nem egyszerű hozzájutni. De ha megfelelő időben jó helyen van az ember, akkor biztosan belefut az utazó. Nem szezonális, se nem helyi ital Szipi pálinkája, ami természetesen végig velünk tartott és segített a versenyhétvége kritikus pillanatainak átvészelésében.       

Szombati biciklitúra:

Nincs Bsbk futóesemény kísérő sportprogram nélkül. Szóba jött egy jó kis túra a már korábban említett cseh paradicsomban is, de a távolságra és a girbe-gurba utakra való tekintettel inkább a hagyományos biciklizés mellett döntöttünk. Mi sem egyszerűbb - gondoltuk, gugli: “rent a bike pardubice”. Egyetlen eredményt adott. Szombat reggeli után autókba ülve irány a kölcsönző. Valami rendesebb bicikliboltra számítottam, így meglepődve észleltem, hogy a célt elérve sehol semmi. Megállunk és, nicsak van egy kisebb tábla a zárt kapun, hogy kerékpár szervíz. Néhány csengetés után álmos fej néz ki az ablakon, olyan “ki a f....m zavar minket ilyenkor” ábrázattal. A gazdaasszony nyit ajtót, csehül szól hozzánk, angol-német tudás gyakorlatilag nulla. A segítség a gazda 14 éves lánya, ő kicsit beszélni angol. Nagyot csodálkoznak azon, hogy 6 biciklit is ki akarunk bérelni, de Farkas telefonos gugli fordítójának segítségével nagy nehezen sikerül egymást megértenünk és megegyeznünk. Szerencsére Farkasnál most is van euro készpénz és nálam is némi biztonsági tartalék, így kauciót is tudunk hagyni. Másnap reggel kell a bicókat visszahozni. Ez nagy öröm, mert mindenki annyit sörözhet, amennyit akar. A végére a gazda is előkerül egy pumpával, ami nem nagyon akar működni, de szerencsére van köztünk biciklis szakember (Farkas) és mi segítünk a kerekek felfújásában. Végre útnak indulunk. A cél az Elba partján felfelé Királyvárad. Alig érjük el a partot zsivaj, zene-bona, hangos bemondó és nagy tömeg fogad minket. Biciklicross verseny van gyerekeknek.

Megállás nékül indulnak a futamok. Tekernek a kis lurkók és érdekes módon egyetlen bukást sem látunk. Kicsit ellentmondásos látni a nagy biciklis életet és a biciklikölcsönzőnél tapasztaltakat. Sebaj, tovább az óváros és a vár, ahol persze jegy nélkül mentünk fel a kilátóba és le is zavartak minket. Majd egy éppen restaurálás alatt lévő területre tévedtünk be Farkassal, ő addig ment, amíg innen is ki nem zavarták.

Sörözés (valami félreértés miatt 8 korsót csapoltak), majd az Elba mentén kényelmes bicikliúton továbbtekertünk a Kuneticka hora irányába, ami egy dombtetőn lévő újabb várkastély.

Majdnem ez lett a végállomásunk, hiszen Farkas begyűjtött egy defektet, amit aztán némi külső támogatással (kaptunk egy pumpát), két db 50 centes és a biciklihez járó javítókészlet segítségével bravúrosan megoldottunk. Öröm-sör (Mordyr) a várban.

Közút, bicikliút, Elba parti töltés és elértünk Királyváradra, ami egy igazán típusos cseh városka, tornyos templomokkal, sörözőkkel, parkkal és teniszpályákkal az Elba partján. Az első eső itt ért minket, amit rutinosan kibekkeltünk egy söröző belsejéből nézve - további sörökkel. A hazaúton jött aztán a következő eső, ami az elsőnél is intenzívebbre váltott, de ennek elmúltával mégiscsak megszáradtunk mire besötétedés után visszaértünk Pardubicebe. A jól megérdemelt vacsorára és az aznapi utolsó sörökre Sovi Prágában élő bátyja hívott meg minket. A vacsora után további km-k vártak minket a szállásunkig, így a szombati teljesítményünket nyugodtan nevezhetnénk “sörtekerés”-nek is, tekintettel az 55-60 km-es letekert távra, a fejenként elfogyasztott 6-7 sörre és nem utolsósorban a gumijavításra és az elázásra. Az egész napi aktivitás nem volt kifejezetten ideális prológja a másnapi futóversenynek. 

Futóverseny

Vasárnap délben, illetve egy órakor indult a két minket is érintő futam a negyed és a félmaraton. Előtte mindenféle kerekes járművel teljesített futamok zajlottak, a legérdekesebb és legtöbb a biciklikerekes roller volt, ami egy “bohemiacum” lehet, én legalábbis máshol nem láttam még ilyen járgányt.

Az első izgalom a déli negyedmaraton rajtja előtt ért minket. 15 perccel a rajt előtt ugyanis alig néhány ember lézengett az általunk rajthelynek gondolt területen. Végül csak összegyűlt úgy kétszáz futó, közte Sovi és Ziggy, akik végig együtt haladva teljesítették a távot. Még mielőtt célba értek volna, minket félmaratonon indulókat is elrajtoltattak.

Boncsi kérdezte is a verseny előtt, hogy 5 perc körüli tempóban akarunk-e futni. Én részemről 4:30 körüli tempót képzeltem magamnak az első kilóméterekre, azután pedig érzés szerint valamivel gyorsabban. A nagy igyekezetben az utolsó pisiléssel majdnem lekéstem a rajtot, Ildi és Boncsi már türelmetlenül vártak a mezőny hátsó felében. A félmarartoni mezőny népesebb volt ugyan a negyedmaratonnál, de meg se közelítette egy hasonló budapesti utcai futóverseny létszámát. Másrészt viszont több volt a sportosabb versenyző és kevesebb a szemmel láthatólag csak a táv leküzdéséért induló futó. Az útvonal kellemesen sík, az aszfalt jó minőségű, a szél enyhe, így a tervezett tempónál Boncsi és én is gyorsabban haladtunk és egymást is figyelemmel tudtuk kísérni a fordítóknál. Még a korosztályos dobogós helyezés sem tűnt elérhetetlennek, de végül mindhárman lemaradtunk róla (4., 6. és 7. hely). Talán a szombati evés-ivás-tekerés is közrejátszott ebben?? 

Ez a program nem jöhetett volna létre a futó- és biciklistársak (l.fentebb), a fő szurkolónk (Farkas), a bank (Ziggy) és a szponzorok (felsorolni is nehéz) nélkül. Köszönet érte mind enkinek!!!

Rugó