Úgy indult, hogy legyen év végi BSBK túra, majd Zsiga jött azzal, hogy legyen január elején. De közben készülni is kell Afrika legmagasabb csúcsára, aludjunk magasan, és ne menjünk messzire, irány a Magas-Tátra két napra. Peti már foglalta is a szállást a Rabló-házba, annak ellenére, hogy voltak ellenszavazatok a kinti budi miatt 🙊. A csapat létszám is szépen nőtt, csak Zsiga maradt ki végül persze...
A túraterv közepesen kiforrott volt, menjünk fel a Rabló-házba szombaton a Nagy-Tarpataki-völgyben, és vasárnap majd meglátjuk: ha az égiek és a csapat tagjai is úgy akarják, megpróbálhatunk két hágón, a Rovátkán és a Lengyel-nyergen keresztül átkelni és a Felkai-völgyben a Sziléziai házat érintve visszatérni Ótátrafüredre. A terv előzménye egy néhány évvel ezelőtti túra volta, amikor is túrasível átmásztuk a Zöld-tavi ház felől a Téry-horhost majd a Téry házból a Vöröstorony-hágót, de ezután már nem folytattuk az átkelést. Az időjárás előrejelzés szombatra enyhe időt és csapadékot, vasárnapra hidegebbet és még több csapadékot igért, a lavinaveszélyt 2-3-as fokozatúnak írta a laviny.sk, ami megfelelő körültekintéssel menedzselhető.
Parádés logisztikával összeállt a Szatmár-Debrecen-Budapest tengely, és 10 órára a megbeszéltek szerint Ótátrafüreden volt mindkét jármű 11 fős legénységgel. Már az autóút közben megbizonyosodtunk róla, hogy bizony itt eső lesz, így a meleg ruhák a zsák aljára kerültek, az esőálló ruházat pedig fel, és a pálinkák pedig be. Jó tempóval haladtunk fel a Tarajkán, a felhős-esős idő ellenére nagy volt a turista forgalom, persze főleg a siklónál tömörült mindenki (meg a Westminster apátság jégből készült másolatánál egy millióan). Természetesen megálló következett a fenti étteremben, ami nem is volt olyan rövid. Ráadásul megbeszéltük, hogy a Rainer kunyhót is útbaejtjük, mert utána már csak a Rabló-ház következik.
A Rainer kunyhónál igazi apre-ski hangulat uralkodott (ski nélkül), zene, tánc, tótok tömege, megállapítottuk, hogy itt bizony nem jutunk sörhöz, így hozott anyagból voltunk kénytelenek dolgozni. Innen már valóban a munka következett, az eső is szépen lassan átváltott havasesőbe, majd havazásba, mellettünk főleg már csak túrasízők haladtak felfele.
A Rabló-házat kényelmesen, jóval sötétedés előtt elértük. Szállás és asztalfoglalás az étkezőben. Pár sör és egy kis pálinka legurult a pirított házi-tücsök kíséretében.
Tudtuk, hogy vacsora után röviddel takarodó lesz, így a csapat este 8 és 9 óra között el is tette magát másnapra a matraclágerben (azt azért nem mondhatjuk, hogy álomrahajtottuk a fejünket, rengeteg alvás nem volt). Az éjszakát megspékelte a kinti budi rendszeres látogatása, amit feldobott Boncsi harmadik típusú szürreális találkozása a kövér rókával.
Másnap 7-kor reggeli, indulni kéne előbb-utóbb, de azért taktikusan vártunk arra, hogy egy-két csapat elinduljon felfelé és nyomot törjön. Egész éjszaka erősen havazott, biztosak voltunk benne, hogy nem lesz könnyű menet. Szabi sajnos reggel nem érezte túl jól magát, így ő a menedékházban maradt, mindenki más elindult felfelé a Rovátka hágó irányába teljes menetfelszerelésben, beülőt is felöltve (szemfülesek felfedezhetik a BSBK matricát is a bejáratnál, csak mondom).
Követtük az előttünk menő csapat nyomát mindaddig, amíg rá nem jöttünk, hogy ők bizony nem oda tartanak ahova mi, így GPS-es nyomvonal meghatározással új nyomon indultunk felfelé. A csapatból ketten végül amellet döntöttek, hogy viszamennek a menedékházba Szabihoz, nekik erősen kívül esett a komfortzónájukon a terep.
Lassan de biztosan haladtunk felfelé, a legrenitensebbek is felvetták a hágóvasat és előkapták a jégcsákányt, még így is időnként nehéz volt lépni, mert a friss hó nem tartott a meredek részeken, alatta viszont csak a jeges szikla volt...
Talán fél 1 lehetett, mir felértünk a hágóra, és itt egyből láttuk, hogy a biztonságos leereszkedést a másik oldalon jól végig kell gondolni. Végül a hozott két 30m-es kötelet összekötöttük, és a rögzített lánc gyűrűjébe fűzve egyenként beeresztettük magunkat a legmeredekebb részen, majd onnan összekötve szépen tovább ereszkedtünk, majd traverzáltunk a Lengyel-nyereg felé (örök érvényű BSBK bölcsesség, szintet nem veszítünk!).
Megtaláltuk az útjelző táblát is, az állt rajta, hogy 15 perc a nyereg, nyilván nem ilyen viszonyok mellett. De azért szépen felértünk, annyi szépséghibával, hogy nem pont ott, ahol kellett volna, így a gerinc mentén még oldalaznunk kellett. hogy a megfelelő kuloárban induljunk lefelé.
Innen meg is kezdtük a hoszú ereszkedést, először a meredek részeken összekötve és időnként standolva (a láncok és létrák persze a hó alatt voltak nagyrészt), majd kikötöttük magunkat, és irány a Sziléziai ház. Azért a tó felett van még egy komolyabb traverz, a vízesést a tetején kell keresztezni, persze a vízesésből mi nem láttunk semmit, de a sziklaüreg látványos képződményekkel fogadott minket.
Rövid megálló a Sziléziai házban (tudtunk volna hosszabban is időzni 😷), frissítés, kis szárítkozás, fejlámpa beüzemelés, innen azért még közel két óra Ótátrafüred. Leszaladtunk a sötét fenyvesben, különösen hangulatos volt, és csak egyszer botlottam meg egy gyökérben, ami következtében látványos fejest dobtam egy törpefenyőbe az út mellett, hogy legalább valami történjen.
Harci sérülésekben sem volt hiány, Boncsi kisebb kicsúszásának következménye a szakadt gatyaszár, Kornél pedig megtudta, hogy a hágóvas orra könnyen kilyukasztja a bokát, főleg ha rövid a bakancs szára.
Lent örvendezés, találkozó a többeiekkel, gyors leves és sztrapacska, hogy még hazaérjen mindenki emberi időben. Szép, látványos és technikás túra volt, a vasárnapi 9 órás menetben azéárt közepesen elfáradtunk, pont jó egy felkészülésre.
Tudjátok mi a különbség a pápaválasztás és a BSBK túraterv célpontok választása között ? Hát semmi. A túraválasztók, kizárólag csak a 80 év alatti, bí borosok, sörösök és pálinkások, amikor eljön az idő összeülnek az alkalmi Sixtus kápolnájukban és elkonklávézgatnak. Mint a rendes pápaválasztáskor itt is magukra zárják az ajtót, (a befalazás már a Vatikánban sem dívik), csak némi enni és inni valót vesznek magukhoz és imádkoznak… hogy jelentősebb hányás nélkül megússzák a szavazást, meg leginkább azért, hogy emlékezzenek a végére is.
A túraválasztás fontos kelléke, hasonlóan a rendes társrendezvényhez a cetli, ami tulajdonképpen bármiből lehet, a toll, és persze egy excel táblázat, hozzávaló informatikai eszközzel. A szavazás itt is addig zajlik, amíg nincs eredmény, bár itt néha kiderül, hogy a fehér füst fekete lett, utólag. A sikeres túraválasztás után itt is egy protodiakónus bí-boros, (szekretáriánus) általában érthetetlen (akár latinul is lehetne) nyelven elmotyogja az úticélt. A nép, az istenadta nép pedig hangos üdvrivalgásban tör ki, megissza a kilépőt és hazatántorog.
Na hát nagyjából ilyesmi zajlott ’22 novemberében, a Hobby-kápolnában. Jól össze voltunk gyűlve. Az örök vesztes skót pápajelölt, akarom mondani túrajelölt mellett, bosnyák, spanyol és szardíniai bíborosok tűntek esélyes befutónak. És ha végignézitek a listát már tudjátok is, hogy ilyen vérzivataros időkben, mikor a falnak is füle van, csak a legkeresztényebb szent nemzeti célpont nyerhetett… Amúgy úgyis lett. Hiába ármánykodtak a skótok a whiskyvel, a bosnyákok meg az alamizsnával, a nemzeti tudat hasított. Valahogy így lett a ’23-as célpontunk a Picos de Europa.
Kicsit izgultam, mit szólnak a majd a párok. Hogy lehet eladni ezt a barátságos hívogató célpontot? Jómagam is azt gondoltam, szépen június közepén elmegyünk a 40 fokba, napozunk, nyaralunk, jókat kajálunk, lesz valami túra is, aztán lebarnulva kialudva jövünk is vissza. Aha. Tekerjetek csak gyorsan vissza Korzikára! Alapvetés, hogy júniusban nem esik az eső Korzikán, csak nagyon ritkán, max négy-öt esős nap van. De egyben? Könyörgöm! Nos, esős napból, szétesős napból, kiesős napból, beesős napból megint bőven jutott, és a kevés sütős napból pedig még barnulás sem lett... Viszont megint egy őrülten jót csavarogtunk !
Következzenek a BSBK hagyományaihoz méltón össze- és szétkuszált túraszakaszok valósághű leírásai, aminek bogozását kizárólag csak tapasztalt, fekete öves blog olvasóknak javasoljuk ! Sikerült minden idők legtöbb elágazását (és összetalálkozását) belecsempészni ebbe a nyárba. Talán az ötödik napon jártunk mikor viberen rákérdezett a Máltába szakadt főbankárunk: Szipi, akkor ti még nem is találkoztatok Petikéékkel ? Mondtam azt, azért nem, már két este is láttuk egymást. De minden jó, ha a vége jó, a szétváló, összeálló és újra szétváló csapatok az utolsó napok végtelenjében jól összetalálkoztak, és örvendtek vala.
Időpont: 2023. június 17., szombat
Helyszín: (Szatmár) – Debrecen - Budapest – Madrid - Cangas de Onis
Napi túra: -
Táv: 250 km kocsikázás, kb 3000km repcsi, meg még vagy 530 km kocsikázás
Szint: -
Szerző: Szabi
Eljött a nagy nap
Pár év kihagyás után, ami engem illet, ismét a BSBK-val tartok egy igazán ígéretes túrára, a los Picos de Europa hegységbe, Spanyolországba. Ez a 65.000 hektáros terület, Európa legnagyobb természetvédelmi övezete. A Picos de Europa Cantabria, Asturia és Castilia-León kozött terül el, itt a XIX. században a magashegységben még voltak gleccserek, mi ezeknek maximum a nyomait láthattuk, ha éppen felismertük.
A beszámolóm június 17-éről fog szólni, de az azelőtti periódust is meg kell említenem, több okból kifolyólag.
Az első az, hogy vágytam ismét túrázni veletek, de tudtam hogy nagyon sűrű a programom (családi és szakmai) és kicsit kérdéses volt hogy tényleg összejön vagy nem. Ezért, nem volt könnyű a túrát megelőző periódus, mert nem tudtam mennyire élhetem bele magam, hogy aztán ne legyen csalódás, mint az már előfordult egy párszor. Tehát, egy ilyen lelkiállapotban, készülni, a munkát átszervezni, a családot megnyugtatni, a mozgássérült Anyukám kemoterápiáját megoldani, jó kezekre bízni, amíg nem leszek itthon, igazán emberpróbáló feladat volt. Most már túl vagyok rajta, így, visszanézve, egyszerűnek tűnik, de aikor benne voltam, a döntéshozatalban, voltak kérdéses pillanatok, és ezt még finoman fogalmaztam.
A következő ok, az, hogy az egészségünkre is egyre jobban oda kell figyelni. Sajnos, a családban Apukámat 2018-ban, Anyukámat és a bátyámat idén diagnosztizálták vastagbél rákkal. Én következtem, de eddig semmi gond.
Akarva- akaratlanul, de megfordult a fejemben, hogy “most még minden rendben” de mi lesz később? Amikor szeretnék, de már nem tudok, részt venni egy utazáson, túrázáson…stb.
Úgyhogy, ezek után, eljött a nagy nap, kész, megyek.
Június 16-án, este 9 körül érkeztem Petihez, ahol szorgos kezek, adagolták a pálinkát 100ml-nél kisebb üvegekbe, (szto gramm), amiket ugye még fel lehet vinni a repülőre. Amikor kijelentettem, hogy van egy külön 20 kg -os poggyászra jegyem, úgy néztek rám, mint az Istenre, mondjuk, jól is esett.
Na, ittunk, bepakoltunk, aludtunk, és már reggel is lett, mikor találkoztunk a Bat-mobillal (Igen, ez valójában tényleg a denevéres ember verdája, azt nem tudjuk, hogy bőr rucit visel-e) és utasaival, Farkas, Rugó, Lehel, Bandi, ahová Peti meg én csatlakoztunk.
Az út jól telt, öröm volt mindenkinek az arcán, még Farkasnak is, pedig ő nem is ivott alkoholt, mivel a sofőrnek nem illik.
Autót leparkoltuk, becsekkoltunk, bementünk a terminálba, és a kedves sporik emlékeztettek, hogy én már jártam ezen a helyen, kicsit másképp öltözve, vagyis a fejemen valami védőháló volt. Gondoltam, ezek biztos túl sokat ittak, miért lett volna védőháló a fejemen? Hát…, igazuk volt. 😊 (A téridő kontínum, az időgépek, mindig ott keverednek össze a szálak.)
A repülőúton, nem történt sok érdekesség, aludtam, beszélgettünk Lehellel, aztán megérkeztünk Madridba. Itt Robival futottunk össze, persze nem véletlenül, és csatlakozott a társasághoz.
Elsőre, nem volt túl barátságos az a meleg-forró levegő, ami mellbe vágott a Madridi napsütésben, de a kisbuszban, amit béreltünk, lehűtött a klíma, és már elfogadtató lett. Az első utunk a kisbusszal, persze egy mercadorba (=bolt) vezetett, amit 15 percen keresztül cserkésztünk be, mert egy darab parkoló sem volt szabadon, és nekünk meg soknak tűnt az a 1-2 vagy 3 euro amit az üzlet parkolójában kellett volna fizetni. Végül, csak ott parkoltunk. Bevásároltunk, sör, bor es sajt. Azt hiszem itt kimerült a fantáziánk.
Úgy emlékszem, az első óra a parkolóban ingyenes volt, csak utána kellett fizetni, mi persze nem fértünk bele az egy órába, de megoldottuk fizetés nélkül a távozást.(Ezek a BSBK-s fiúk, mindig kitalálnak valamit) Megláttam a parkolóban egy motoros fickót, akinek egy 46-os levonó volt a motorján. Ennyi elég is volt a kapcsolatteremtéshez, egyből leszólítottam, hogy… Forza Dottore (Dottore - Valentino Rossi motoros beceneve, 46 pedig a rajtszáma, amúgy 9-szeres világbajnok). Azért hogy lássa, kivel van dolga, megvillantottam a spanyol tudásomat is, motorversenyzőket illetően, mondom: Mark Marquez, Daniel Pedrosa, Jorge Lorenzo, Alex Espargaro? És kérdően néztem. Elmagyarázta hogyan lehet kijutni a parkolóból, amit nem tudtunk végigkövetni, aztán, leszállt a motorról, és kinyitotta a sorompót.
Felvettük Olit a reptérről, es pik-pak, úton is voltunk. 530 km (527 egészen pontosan) várt ránk, ami, megint jól telt, volt pálinka és sör, és estére megérkeztünk egy csodálatos helyre, Spanyolország északi partjára, a Biscaya öbölbe, az Atlanti Óceán része.
Nem tudtam, hogy hová érkezünk, de mikor meghallottam, eszembe jutott egy James Last (német zeneszerző és együttes alapító) 1981 - es szerzemény – Biscaya címmel, Apám 2020-ban hunyt el, az Ő kedvence volt. Hát, jöttek az emlékek, gyerekkorom óta ismerem ezt a dalt.
Közben, Farkasnak sikerült kizökkenteni a melankóliából, mert Petivel, pucéron berohantak a tengerbe és habzsolták a hullámokat.
Ezután már csak az a jelenet maradt meg, amikor sprintelek, mint egy szatmári gepárd, a fene sem tudja miért, pucéron, a tengerbe. Örömfürdőzés következett kb. félórán át, és mikor kimásztunk a vízből, és körülnéztünk, nem kis meglepetésünkre, mindezt kb. 20-30 ember nézte végig egy vendéglő teraszáról. Szerintem nem ittak eleget a mutatványhoz…
Lassan a szállásra érkeztünk, egy gyönyörű hortenziás haciendába, és miután megnyugodtunk, szerintem ittunk valamit, elmentünk vacsorázni, ahol valami brutál finom sajtos-rántotthúst ettünk, valami neve is van az ételnek, és ittunk, egy kis bort, mert Spanyolországban hamar ki lehet száradni.
Azt sem tudom milyen nap következett, ja de tudom, a szívás nap, dehogy is, csak vicceltem…majd Peti meg Szipi elmeséli…
Időpont: 2023. június 18., vasárnap
Helyszín: Cangas de Oniz - Cardes
Napi túra: Lago Enol - Lago de la Ercina - Refugio Vega di Ario - Refugio Vegaredonna J.M. Remis - El Casin
Táv: 25 km
Szint: +1009m, - 1101m
Szerző: Petike
Magas hegyek között, hol a tenger hupikék ott laknak ők az alkeszék
Hatalmas fák között szotu kanyeszben lakunk és mindig vidámak vagyunk…
De a Sporik élete nem csak játék és mese.
Hallottál már a másnaposságról, a korai magömlés ébresztőről és a spanyol reggelikről?
Nos hát így ébredtünk, az előző esti állapotokhoz képest különösen korán, mivel az első napi túratervünkhöz autóba kellett szállni és bejutni a Nemzeti Park területére mielőtt lezárják a sorompót. Reggelire némi pirítós, vaj, croissant, végtelen mennyiségű kávé volt kirakva, de az egyébként nagyon kedves házigazda látva a fogyasztást sorra hozta az újabb tételeket (még talán egy kis sonka is előkerült). Mint utólag kiderül a legjobb reggelink volt….
Gyors pakolás után 7.29-kor léptünk be Covadongánál a parkba, bő fél perccel a zárás előtt. Bandi óvatosan tekergette a kormányt, még óvatosabban a sebességváltót, végül az Enol tó mellett le tudtuk rakni az autót. Kicsit esett az eső, így némi tanakodás után kezdtük meg a kapaszkodást, aztán az első fedett terasznál, a látogatóközpont mellett ismét megálltunk, mivel még jobban esett. Ekkorra már Farkas is túl volt a reggelin oda-vissza, így elkelt egy kis szanitár sör (akkor iszunk, ha jól esik).
Némi várakozás után elvonult az eső, kicsit kezdett kiderülni. Áthaladtunk egy régi bányán, s mire elértük az Ercina tavat még a nap is kisütött (ez kb. 10perc volt).
Bevártuk a csapatot, Lehel üdvözült mosollyal érkezett. Hozott valamit… pálinkát (is), de ami érdekesebb volt az ’93-as Hustler extra kiadása, ami 40 oldalas. Jagamos Bandi öröksége, nagy becsben volt, csak pár lap volt összeragadva. Nem tudom pontosan meddig nyálaztuk a magazint, de mire legközelebb felnéztünk újból esni kezdett az eső… Így visszakerült a zsákba (ki ugye mit hoz túrára) és elindultunk.
Az első etap a Refugio Vega de Ario-ig kb 7-8 km, végig szépen kellemesen emelkedik, jól jelzett. Némi gondot csupán a sár jelentett, illetve, hogy nem láttunk túl sokat a tájból. Békésen legelésző tehenek mellett békések voltak a hatalmas bikák is. A menedékházat elérve csapolt sört (!!!) és lencselevest vételeztünk, ami mellett némi előző napról maradt sajt és szendvics is előkerült.
Kicsit megszáradva, kivárva egy újabb tisztább időjárási ablakot vidáman vágtunk neki a következő szakasznak, mely újabb 7 km-nek ígérkezett. Az utat itt kőemberek jelölték, akár több irányba is. Az előre letöltött offline térképen így hol 150m-rel az útvonal alatt, hol ugyanennyivel felett voltunk. Kárpótolt a csodás karsztfennsík, barlangokkal, víznyelőkkel.
A szakasz a Refugio Vegarredonda J.M. Remis-nél végződött, ami szintben nem igazán különbözik a Vega házhoz képest, mégis rengeteget mentünk fel-le az éles mészkősziklákon. Izgalmas volt. A háznál egy lengyel csoporttal találkoztunk, a szokásos lengyel-magyar üdvözlési formán túl ezúttal némi aktuálpolitika is előkerült… A pálinkát mindenki szerette…
A háztól lefelé valóban levezető szakasz következett, pár szakállas saskeselyű körözött felettünk, ahogy látták Lehel hogy húzza a lábát, de más riadalom nem volt. A parkolóba visszatérve a kisbuszba szálltunk, az úton visszafelé megálltunk egy kilátópontnál, majd Covadonga (asztúriaiul Cuadonga) felé vettük az irányt.
Covadonga fontos történelmi és egyházi központ. Itt mért csapást Pelayo, későbbi asztúriai király az arabokra 718 körül, s innen indul az Ibériai félsziget visszahódítása a reconquista. Bazilika, szent-barlang, Pelayo síremléke és szobra a legfőbb látnivaló.
A kirándulás után visszatértünk a szállásra lemosni a sarat, majd vacsorázni indultunk a közeli Cangas de Onis településre, Asztúria első fővárosába.
Mutatós településen kis séta után találtuk meg a parrillaval felszerelt éttermet. A kiváló grill ételek mellett ki kellett próbálni a helyi cidert. Rothadt erjedt almalé nem nyerte el a társaság szimpátiáját, szerencsére csak egy üveget hoztak, de az se fogyott el. Az egyetlen pozitívuma, hogy nagyon viccesen kell tölteni. Gyaníthatóan rothadt szaga miatt a pincér kislány magasra emelte az üveget, és egészen le a poharat, így mire leért talán kiszellőzhetett. Bár nem bántuk volna, ha egy kicsit melléönti a lőrét, de mégis pontosan beletalált a pohárba… Nem tudtuk utánacsinálni.
Vacsora közben megjelent az Elnök Úr és a Bank Úr is, akik a vasárnapi géppel érkeztek és itt csatlakoztak a csapathoz. Érkezésükre óriási tűzijátékot rendeztünk….
Időpont: 2023. június 18., vasárnap
Helyszín: (Eger - ) Budapest - Madrid - Cangas de Oniz
Napi túra: -
Táv: 130 km kocsikázás, kb 3000km repcsi, meg még vagy 530 km kocsikázás
Szint: -
Szerző: Szipi
A két különutas
A mai napig nem sikerült tisztázni, hogy ki kit nem
értett meg, avagy értett félre az út tervezésekor, a lényeg a végeredmény lett, jó egy napos
késéssel követtük az előőrs főcsapatot a vesztébe. A modernkori viber technológiának
köszönhetően egy egészen jó kis „Éjjel-nappal Budapest” adást élőztek végig a
BSBK-sok, a helyszínen levők örömére és ott nem levők sajnálatára. Két szempontból
is szürreális volt a "felkészül Bence és Szipi állapot", egyrészt egy jövőbeli
időutazás volt, másrészt pedig irigykedve néztem a képeket a laptop mellől. Az
első napot lekésni egy BSBK túrán, az olyan, mint a vb meccsen sörért sorba
állva a stadionban kivetítőn nézni a magyar gólt.
Valahogy last minitben, Bence szerint just in time-ban
összetalálkoztunk Ferihegy külsőn, legalább szépen tisztába vágtuk még Rozalit
a hazaútra és forró öleléssel el is engedtük a lányokat. A gyors rajtsörünk annyira lassú lett,
hogy majdnem be sem csekkoltunk a gépbe, de aztán csak összejött életem első
madridi repülőútja. Bencével azon ironizáltunk, hogy neki meg a hónapban lesz
az első, de a hazaút után rögtön lesz még egy második is.
A krónikus alváshiány miatt bágyadtan ébredtünk Madridban. Azonnal irány a Petikéék által kikotozott legolcsóbb autóbérlő, a reptérváros
másik végében, ahová külön buszjárat vitt. Ahogy leszálltunk a buszról ez a
látvány fogadott minket.
Keresztbe szorított új, Istenem, csak ne a rózsaszínt,
csak ne a rózsaszínt…, könyörgöm. Egyszer már megúsztuk ezt a Fiat 500-as
sztorit, amikor Lajos barátommal béreltünk Nizzában egy ugyan ilyen járgányt, de
az LMBTQ lobbi ezúttal lecsapott ránk. Bence intézkedett, ha nem hát nem, kaptok
ti pici, occó jundájt. De legalább az fehér volt. Meg hangos és persze lassan
gyorsult. Tervezői biztosan nem tartós autópályára szánták, ahhoz tudnám
hasonlítani, mint mikor a Trabanttal mentünk Szoboszlóra. Úgy Ebes magasságában
elértük a 104-et és ott ki is akadt az óra. Bence szerint a déliek nem mérnek
és amúgy is felesleges időpazarlás lelassítani, mert utána ha egyátalán sikerül
is, nehéz visszacsigázni 150-re, így két mutatóban is sikerült impozáns értéket
elérni: a fogyasztás majdnem 9 liter lett, a később kiküldött bírság, meg
párszor 45 euró. Persze, nem mérnek…
Homokóraszerűen pergett le előttünk az 527 km, egyszer
csak ott voltunk Onisban. A naphoz illően behajtottunk egy behajtani tiloson,
leparkoltuk a várakozni tiloson és irány a leghangosabb kocsma. A többi pedig már csak
történelem, legalábbis egy pár bekezdéssel előtti olvasmány. (De a tűzijáték
tényleg ott volt, eszpesöli az elnökségnek !)
Időpont: 2023. június 19., hétfő
Helyszín: Sotres
Napi túra: (Covadonga) Sotres – Sagrado Corazon – Sotres
Táv: 18,3 km
Szint: +1.316m, -1.213m
Szerző: Bence
Kialudtam magam
Azért ez ritka egy BSBK túra második napján. Az első nap ugyanis általában „a viszontlátás” öröme égisze alatt zajlik, sűrű használatba kerül a gravírozott, COVID kompatibilis BSBK-s felespohár, amiből egyenesen következik a vízivás háttérbe szorulása, és a másnapi „valaki csúnyán fejbe vágott egy szeneslapáttal” érzés.
Szipivel azonban csak egy nappal később érkeztünk, és mivel előző nap 5 órát vezetnünk kellett, ami miatt vigyáztunk magunkra, így a klasszikus BSBK-s második nap is másképpen alakult. Szipit nyertem meg alvótársnak (vagy ő engem), de ezzel sem volt probléma. Legtöbbször zavar a horkolása, (nem is horkolok...annyit) de június 19-én ezzel sem volt probléma. Szóval szokatlan módon már-már túlságosan „tiszta fejjel” indulhatott a számunkra első túranap.
Ekkor még nem tudtuk, hogy a későbbi szállásaink által biztosított ellátáshoz képest fenséges reggelit kaptunk. A standard száraz kenyér, lekvár kombó mellett, zöldséget, gyümölcsöt sonkát, sajtot és szalámit is felszolgáltak. Természetesen nem maradhatott el a pálinkalottó reggeli előtt! Muskotályost húztam, amire 10 pontból 8-at tudok adni (amúgy a törköly pálinka nem tartozik a kedvenceim közé…)! (Hrrr, itt művelgetjük már egymást pálinkailag pár évtizede, és akkor a szőlőt a törköllyel keverik a kollégák. Felháborító.)
Reggeli után számunkra is „megkezdődött a munka”: Sotres felé vettük az irányt. Út közben még egy kis boltnál feltöltöttük leapadt bor-, és sörtartalékainkat. A bolt mellett találtunk egy nagyon furcsa képződményt: egy kézilabdapálya felé húztak fel egy alumíniumborítású csarnokszerűt, amelynek egyáltalán nem volt oldala. Ennek megfelelően a szél rendesen járta, és a spanyol nyárban pedig iszonyatos meleg is volt. Esztétikailag érthetetlen módon a borítást több helyen ablakképződmények szakították meg, amelyet mintha utólag vágták volna a borításba, egyenes, derékszög és párhuzamos vonalak bármiféle zavara nélkül. Lehet, hogy ez a helyi gyümölcsfeldogozó ? (értsd: EU-s támogatást vettek fel rá?) (Szerencsére az ilyen esetekre hordunk magunkkal egy tapasztalt építőmérnök-műszaki ellenőrt is, de sajnos Szabi sem tudott megfejtéssel szolgálni.)
A túránk Sotresből indult. A cél a Sagrado Corazon nyerge volt, és onnan Sotresbe tértünk vissza. Felmerült, hogy „oda-vissza unalmas az útvonal” így körtúrát csináljunk, de az időjárás végül másképpen döntött.
Sotres határából indultunk, (miután lepakoltunk az esti szállásunkként szolgáló albergoban) az előző napok csapadékos időjárása miatt néhol igencsak hasznunkra vált volna a kamásni, már, ha vittünk volna…A sár mértéke feljebb jutva egyre csökkent, mígnem a sziklás részre érve már csökkenthettük a bakancsaink talpára és oldalára tapadt sár mennyiségét.
A kb. kétharmad úton lévő menedékház (Refugio Casetón de Ándara) előtt pedig apróköves kocsiúton haladhattunk. A menedékház egy régi holdbéli tájra emlékeztető bányaközpontban épült, a csillék, illetve a sínek több helyen még épen álltak. Természetesen megtizedeltük a sörkészletüket, annál is inkább szükség volt erre, mert utolért egy zápor, ami elől valahova be kellett húzódni.
az eső csendesedése után kipihenve vághattunk neki a meredek emelkedőnek. Menetközben az egyik pihenőnél Szabó Peti, idén épp a bokáját eltörő, közismerten tériszonyos sporttársunkat is felhívtuk (gondolom hiányzott neki…), és megvigasztaltuk, hogy a meredélyek, és meredek sziklafalak láttán egyáltalán ne sajnálja, hogy nem lehet jelen…
Az idő egyre borúsabbá vált, és a nyereg előtt egy intenzív zápor ért újra utol minket. Előkerültek az esőkabátok, esőnadrágok, kinek, mi volt, erősen emlékeztetett a helyzet a tavalyi kirgíz túránk második napjára, amikor is a nyergen felfelé kapaszkodva „örüljünk, hogy nem csapott belénk a villám!”. Elértük túránk legtávolabbi pontját, és megpróbáltuk „körtúrává” alakítani a menetelésünket. Azonban olyan meredek sziklafalon kellett volna leereszkedni 2km alatt csaknem 1000m szintkülönbséget leadva, hogy Szipi és énutánam a bátrabbnak/vakmerőbbnek tekintendő harcosok is arra a belátásra jutottak, hogy inkább az idefelé követett úton menjünk hazafelé is. ( A bakter a menedékházban azt mondta simaliba a lemenés, bár a térképen pontozott vonallal volt jelölve a szakasz, ami óvatosságra intett. Aztán pár nap múlva kiderült, hogy a jelzések nehézségi szint értékét is olyan déliesen sikerült belőni, olyan AS szabvány szerint. Szóval jött felfelé két bátor túrázó, rövidgatyában, elázva. Stram fasziknak tűntek, de a szemükben ott volt az a csúnya félelem, meg az a pár szó, hogy ők most ezt az utat nem javasolják. Na erre rögtön elindult az eleje. Aztán a vége szépen megvárta, amíg az eleje is visszafordult. Jól döntöttünk.)
A visszaúton még a nap is olyannyira kisütött, hogy a túránk végére minden cuccunk újra száraz volt. (Azért a mindennapi szétszakadós különválás ma is megvolt, az egyik fordulónál a ködben elhagytuk Petikét, akit aztán csak Sotresben leltünk fel, állítólag Évivel telefonált és ez okozta a vesztét.)
A túra alatt tudtam meg, hogy 1l málnapálinkához 25kg málna szükséges…azért az nagyon kemény, hogy jön ki így a matek??? (Néha 30, szóval, sehogy.)
Sotresben éjszakáztunk, és a falu központjában lévő étteremben ettük végig a menüt. Kiváló kecske (Lehel, mondom kecske!) sültet ettünk. A ki a legrészegebb versenyt pedig ezúttal nagy versenyben Robi nyerte!
Időpont: 2023. június 20., kedd
Helyszín:
Napi túra: Sotres - Refugio de Urriellu helyett Hotel Alíva
Táv: 23,51 km
Szint: +1.512m, -884m
Szerző: Rugó
Oda-vissza-helyre-tétre-befutóra
Egész jót aludtam(tunk) a 4 fős emeletes ágyas szobá(i)nkban így kijózanodva és frissen fogyaszthattuk el tápláló reggelinket. Az eddigiekhez képest gyengébb felhozatalról még nem tudtuk, hogy nem vagyunk a legalján. Kétszersült, vaj, lekvár, tea, kávé. Újdonság volt a paradicsompüré olíva olajjal - persze ez is kis 10-20 ml-es feltéphető műanyag kiszerelésben érkezett. A szerény étkezés és a ködös idő nem szegte kedvét a csapatnak, de a könnyebb túraútvonal felé terelte több társunk terveit.
Úgy alakult, hogy a mai napi terv az Urriellu menedékházhoz több lehetőséget is nyújtott. Az alap túra, ami a legrövidebb, de “A világ legnagyszerűbb hegyi túrái” c. könyv szerint nem túl érdekes, szinte nyílegyenesen vitt a házhoz és 6 sporttárs erre tette voksát. Az ő kalandjaikról Robi mesél majd nektek. Mi négyen (Szabi, Peti, Bandi és a napiszerző) a könyv ajánlatát figyelembe véve a hosszabb, de látványosabb utat választottuk. A könyv a Duje folyó völgyén felfelé, majd a Canal del Vidrio (magyarul üveg-csatorna) és Collada Bonita (szép hágó) útját javasolta.
Ennek a csak részben jelölt útnak volt egy végig jelölt és könnyebnek tűnő változata is, amely kicsit még nagyobb körben kerülte meg az Urriellu sziklát és az utolsó 1-2 km-en a szerdára tervezett úton vezetett (volna) visszafelé. Az autókat megfelelő helyen leparkolva valamint a sör és pálinka készleteket feltöltve a 2 csapat az első másfél km-en még közös úton haladt. A terv szerint péntek estig nem jöttünk volna vissza az autókért, azaz 4 napra kellett feltankolni minden szükséges anyagból.
A közös útszakasz alatt Elnök Úr felmérte a készleteket és kiderült, hogy meglehetősen sok pálinka maradt az autóban és ennek folyományaként így nyilván a hátizsákokban pedig kevés. Az útelágazódásnál némi tanakodás támadt, melynek eredményeképpen Elnők Úr és Bankár Úr (aki ezen kirándulás alatt csak névleg volt bankár) a visszafordulás és a raktárak további feltöltése mellett döntöttek. (Egy Elnök legyen minden körülmények között elnök, ha a köz javáról van szó. Ezzel sikerült egy dupla elválást abszolválni, gyakorlatilag három csoportra szakadtunk.) Mi négyen is éberek voltunk ám, és a visszafordulók készleteiből sikerült némi anyagot átcsoportosítani a zsákjainkba. Ekkor még nem is sejtettük, hogy ez milyen jó döntésnek bizonyult.
Az elválás után kellemesen emelkedő jól kiépített szekérúton haladtunk felfelé a folyó völgyében. Néha csepergett, néha kisütött mígnem kezdtünk megéhezni és a véralkohol szintünk is lassacskán közelített a nulla felé. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy vajon kinek a zsákjában lehet a tegnap vásárolt 3 pár házi kolbász és 3 nagy darab cabrales sajt. Hamar kiderült, hogy nálunk bizony nincs és sejtésünk szerint senki más se pakolta be. Gyors telefonkapcsolatba léptünk volna a visszafordulókkal, de itt már nemigen volt térerő. Szomorúan gondoltunk arra, hogy a menedékházban milyen jól esett volna némi, a mai reggelinél táplálóbb betevő, mígnem a telefonok csipegéssel jelezték, hogy éppen visszatértünk a “civilizációba”.
Elnök Úr már a visszafordulásból is visszafordult, de az Elnök mindent megtesz a tagságért, ezért másodszor is visszafordult. Hamarosan megint hív, hogy nem találja a Fordban a keresett cuccokat és ekkor összeállt bennem a tegnap esti történés, amikor szakadó esőben kellett 2 üveg bort az autókból ki és a sajt-kolbász-sör kombót az autókba behelyeznem. Úgy volt ugyanis, hogy kinyitva a szálláshely ajtaját, látva a zuhogó esőt első körben visszafordultam, hogy ilyen időben én ki nem teszem a lábam. Aztán csak kívántam a jó spanyol vörösbort, ami a Kia csomagtartójában volt és kitaláltam, hogy kirohanok, kinyitom a csomagtartót, bebújok alá, beteszem a sajt-kolbász-sört, kiveszem a borokat és rohanok vissza. Így is lett és így került a kolbászos-sajtos-sörös zacskó a Kiába. Csakhát Elnök Úrnál nem volt Kia kulcs, mert Bankár Úr a második visszafordulás helyett a falu közepén megállt egy sörre. De az Elnök Úr még egyszer bebizonyította, hogy mindent megtesz a tagságért és harmadjára is visszafordult... (Vágjátok, harmadjára !!! Amúgy a nagy rohangálásban mi is megszomjaztunk a bankársággal és ha már ott voltunk, kedve is van, teje is van, miért ne szoptatna alapon , ittunk két sört. Aztán még két sört. Meg egy kis pálinkát is. Lassan dél volt és reggel óta túráztam az elágazó a parkoló, a szállás és a kocsma között, és egy tapodtat sem jutottam előre. Mindezt Bence főként a kocsma teraszán várta végig. Komolyan felmerült bennem, hogy nem kéne már útra sem kelni. De aztán győzőtt a tettvágy, a köz szolgálata, sikerült jó nehézre pakolni a zsákokat. Utólag kiderült ez annyira nem is volt jó ötlet.)
Mi közben tempósan haladtunk előre pláne, amikor egyre sötétebbé kezdett válni a völgy felett az ég. A szokásos eső már dél körül megérkezett, így nagy örömmel és ázottan vonultunk be az utunkba eső Hotel Aliva éttermébe, ahol tájékoztattak, hogy csak fél kettőkor nyitnak, addig ott van a bár. Vetkőzés, szárítkozás, sör, fröccs. Eljött az ebédidő. Némi nyelvi nehézség ellenére sikerült megegyeznünk 4 adag fél ebédmenüben, azaz fejenként 1 főétel, 1 desszert plusz ital (lehetett bort is választani).
Pazar lakomát csaptunk, melyhez nagy mértékben járult hozzá a szimpatikus pincér, akinek mi lehettünk szimpatikusak, mert ilyen-olyan extra fogásokkal kedveskedett nekünk. Az eső elállt és próbáltunk némi információt szerezni, hogy a hosszabb, de jelölt utat vagy a szebb és kalandosabb könyvben ajánlott utat válasszuk. Érdemi információhoz nem jutottunk, mígnem 3-4 helyinek és igazi hegymászónak kinéző srác le nem ült a szomszéd asztalunkhoz. “Ilyen időben, ilyen későn? Nem ajánljuk.”- mondták és ez a könnyebb útra vonatkozott. Fenn köd van, nehéz követni a jeleket, el fogunk tévedni - ezekkel riogattak.
Érdemben fel se merült az az opció, hogy visszafordulunk Sotres-ba és a legkönnyebb úton megyünk fel, így nem maradt más, mint tovább előre hátha javul az idő és hátha csak túloznak a hegymászó srácok. Így hát folytattuk utunkat és a biztosabb célbaérés érdekében a jelölt utat választottuk. Az eső elállt és szépen emelkedtünk a zöldellő legelőn, hamar elértük a már csak mészköves magasságot.
Úgy 20-30 percenként találkoztunk szembejövő túrázókkal és akivel szóba álltunk mind azt mondták, hogy az Urriellu menedékház felé nem járható az út. A köd ismét leszállt, az eső eleredt és mi felértünk a hágóra ahol jobbra a tervezett utunk, balra a Veronica kunyhó, ami egy személyzet nélküli bivakszállás. A kereszteződésben tábla, hogy a Horcado Rojos hágó alatt a láncok és lépcsővasak kilazulása miatt, a vasak eltávolításra kerültek. A térkép szerint kb 500 m-re volt az érintett szakasz, ezért megnéztük. És ennyiben is maradtunk, mert amikor megláttuk a meredek sziklahasadékot jobbnak láttuk visszafordulni.
Kaptunk egy 2x2 ágyas szobát, szárítkozási lehetőséget, meleg zuhanyt és a vacsoránál már törzsvendégnek számítottunk. Ez azt jelentette, hogy a vacsora menühöz a ház (egyébként kiváló) vörösbora helyett már egy szinttel magasabbat kaptunk. Nagy nehezen sikerült kapcsolatba lépni az Urrielluba elérő 6 társunkkal, majd jól lakottan, tisztálkodva és megszáradva (ez külsőleg értendő) sikerült nyugovóra térnünk.
Időpont: 2023. június 20., kedd
Helyszín: Sotres - Refugio Uriellu
Napi túra: Sotres - Refugio de Terenosa - Refugio de Uriellu
Táv: 14,06 km (egyeseknek 19 km)
Szint: +1.301m, -244m
Szerző: Robika
Mindeközben a hegy túloldalán
A szakadások ezen a napon kezdődtek, de még nem sejtettük, hogy innen szinte a túra végéig ki is fognak tartani. A cél a Picos de Europa ikonikus sziklacsúcsa, az Uriellu alatti menedékház volt. Sotresből indulva a normál útvonalon ez valamivel több, mint 10km-t és 1000 méteres szintemelkedést jelentett, de a csapat hajtósabb része (Szentkirályiak, Szabi, és András) egy ennél hosszabb és nehezebb úton tervezték elérni a célt. A relax csoportot így én (Robi), Farkas, Oli, Lehel, Bence és Szipi alkottuk, bár utóbbi kettő még nem sejtette, hogy ők is be fognak pakolni még jó néhány extra kilométert és kiló súlyt a napba. Itt a relax csoport napját mesélem tovább.
Felhős időben indultunk az országúton, de a hamarosan felszakadozott a felhőzet és itt-ott már a nap is kibukkant. Egy bő kilométerrel az indulás után érte elnökünket (Szipit) a kellemetlen felismerés, hogy egy csomó pálinka maradt Sotresben az autókban. A mindig a közösségért dolgozó elnök úgy döntött, hogy ez nem maradhat annyiban, és a hasonlóan önfeláldozó Bence sporttárs kíséretében visszafordultak az anyagért. Majd később még egyszer eljátszották ugyanezt, mert még az első forduló után is maradt egy csomó jó spanyol kolbász a kocsikban. Az ezzel járó frusztációkat majd biztosan jobban elmesélik ők, én folytatom a négy főre (Farkas, Lehel, Oli, Robi) csökkent relax csapat krónikáját.
Még szép időben emelkedtünk ki folyamatosan Sotres festői völgyéből, melyet kis kőházakból álló magányos tanyák tettek érdekesebbé. A Vega les Cuerres nevű nyeregbe érve ráfordultunk a közvetlenül az Urielluhoz vezető ösvényre, de itt azért már szó sem volt napsütésről. Közben leereszekedett a köd, amit egyre sűrűbb felhők követtek, hideg volt, és folyamatosan szitált az eső. (Lehel titokban elővehette az esőcsinálót...) Mocsaras, vörös talajon, tehenek között emelkedett tovább az út a Refugio de la Terenosa (1300m) irányába, amit sikerült majdnem teljesen elkerülni, mert már annyira nem lehetett látni semmit, és a menedékház egy picivel az út alatt feküdt, jobb kéz fele. Végül csak megtaláltuk, és a teraszon üldögéltünk egy ideig, de a hideg miatt nem sok köszönet volt benne, kivéve a berendelt sajt-kolbász tálat.
Ilyenkor nincs mit tenni, menni kell. Még kilométerből és szintből is volt jócskán, és mivel én lefelé is megtettem ugyanezt az utat, tudom, hogy nagyon szép és látványos volt a terep. De akkor nem sokat láttunk belőle. Ahogy kapaszkodtunk fel, az út egyre inkább sziklás lett (elfogyott a sár), egyre jobban zuhogott, és végül gatyáig ázva értük el a Refugiót egy olyan túra után, ami szép időben csak közepes nehézségű lett volna. Így viszont nagyon, nagyon jól esett fedél alá kerülni, levenni a vizes cuccot, melegedni, és részemről kezelni a brutálisan kisebesedett lábamat. (Valamiért cserben hagyott a Kirgizisztánban még jól szuperáló bakancs – talán a zokni volt a bűnös?) Szerencsére kevesen voltak a házban, így volt hely mindent kipakolni és szárítani.
(Amúgy szinte csak pont nálunk volt szesz induláskor Bencével, ezért, ahogy ezt olvashattátok elosztottuk Rugóéknak, mi meg ugye vissza Sotresbe. Szintén olvastátok a giga szívatást, mint a pók a falon, úgy ugráltunk Sotresben és lassan habzsolháp módszerrel meg is teltek a kisgömböcök. Bencét minden igyekezetem ellenére sem sikerült rávenni egy harmadik üveg szesz bepakolására, de legalább söröztünk. Az az eső, ami Robikáékat 1.300-on érte el, minket már a köves út aljában elkapott, így legalább a nehezebb zsákokkal többet is áztunk. A Terenosa-t mi is jól keresgéltük, és mi is csak nagy nehezen láttuk meg a ködben. Mivel Robikáék megették az utolsó sajtot, nekünk már csak sör maradt, tisztára sörkörös érzésem volt, az eső pedig már vízszintesen esett. A pálinka meg sehogy sem, tényleg fáradtak voltunk és rendesen esett. Azt hittem sosem érünk fel a házhoz.)
Nemsokára befutott Bence és Szipi is, teltek az órák, lement a vacsora (jól megrakott tészta), és ott árválkodott 4 üres teríték az asztalon, de a húzós csapatnak még híre sem volt, pedig már sötétedett.
Éppen aggódni és bánatunkban iszogatni kezdtünk, mikor a személyzet átadott nekem egy telefont, azzal, hogy minket keresnek. (Mobil térerő nem nagyon akadt, de a háznak volt valamilyen más rádiótechnológiája.) Peti volt az, és elmondta, hogy nem tudtak átkelni az Uriellu ház völgyébe vezető hágón, mert a biztosító kötelek már elkoptak, így eltávolították őket. Viszont ők is biztonságban, egy szálláson voltak. (Gyorsan nekiálltunk az ő fejadagjaiknak az elpusztításához is, ha már kifizettük.)
Az az apró probléma viszont fennállt, hogy másnap a mi utunk is pont ezen a hágón át vezetett tovább. A készséges és a helyi utakat jól ismerő személyzet elmagyarázta, hogy van egy kissé esetleges alternatív útvonal, amin elvileg át tudunk kelni a szomszéd völgybe, hogy beérjük Petiéket és folytassuk az előre tervezett túrát. De ez már a másnap története.
Időpont: 2023. június 21., szerda 7:00-12:00
Helyszín: Picos de Europa
Napi túra: Hotel Aliva - Horcado Rojos hágó (majd tovább a Collado Jermoso felé)
Táv: 7,3km
Szint: +800m, -150m
Szerző: Rugó
A reggeli jobb volt mint tegnap - svédasztal, plusz a már-már szokásos extrákat megkaptuk a pincérünktől, de azért magyar gyomorral nem kényeztetettek el minket itt se. Az időjárás is biztatóbbnak nézett ki, bár reggel a napnak még nyomát se láttuk, de legalább nem esett. A reggeli szedelőzködés közepette a szálláshely hirdetőtábláját böngészve nézem a túraútvonalakat: a tegnapi visszafordulós utat ajánlják, a vasak leszereléséről szó nincs. Ezzel szemben a útikönyvben ajánlott útvonalról azt írják, hogy életveszélyes - ennyit a könyvről, ami alapján az egész túraterv készült. Na mindegy. A mai terv vissza a Horcado Rojos hágóra és ottani találkozás a 6 társunkkal, legalábbis ha nekik sikerül jó látási viszonyok és száraz sziklákon felmászni ott ahol nekünk esőben és ködben nem sikerült leereszkedni, majd közösen a Collado Jermoso felé. Közben kiderült, hogy van alternatív útvonal a Urriellu ház és a Veronica kunyhó között és azt próbálja ki a 6 fős csapatrészünk. Nekünk nem maradt más hátra, mint ugyanazon az útvonalon visszamászni oda, ahol már tegnap is jártunk. A felhők oszlásnak indultak és így elkészültek azok a fényképek, amikből tegnap nem látszott volna semmi.
Hamar felértünk a Veronica kunyhó alatti elágazáshoz, ahol Szabi úgy döntött, hogy nem kanyarodik el velünk a hágó irányába, de mi hárman úgy gondoltuk, hogy megnézzük merre járhatnak a hatok. Alig indulunk el egyszer csak 2 túrázót veszünk észre tőlünk 100-150 m-re, egy másik úton, fenn a sziklán.
Nagyon integetnek és csodálkozva néztük, hogyan kerültek olyan magasra, merthogy az út lentebb vezet. Kicsit közeledünk és halljuk, hogy magyarok, aztán rájövünk, hogy Farkas és Oli jön velünk szemben. Próbálunk kis útbaigazítást adni, de nem kell mert tudják az irányt. Tőlük függetlenül kisétálunk a hágó tetejére, hogy megnézzük az Urriellu sziklát és 4 másik társunkat. Négy alakot látunk, éppen egy hófolton relaxálnak, lehetnek vagy 500 m-re légvonalban, de tudunk beszélni. Mint régen az egyik hegy tetejéről a másikra üzengetünk egymásnak, az egész katlan visszhangzik.
Visszafordulnak, így most ők maradnak négyen és mi leszünk hatan - ez a túra, mint a visszafordulások, elválások és újra találkozások túrájaként vonul be a BSBK történetébe. Innen átadom a tollat a Farkas-Oli párosnak.
Időpont: 2023. június 21., szerda 7:00-12:00
Helyszín: Picos de Europa
Napi túra: Refugio de Urriellu - Refugio Cabana Verónica
Táv: 2,2 km
Szint: +300m, -170m
Szerző: Oli
Reggel 07:30 kor a szokásos menedékházi reggelivel kezdtük a napot. Más szóval keksz és tejeskávéval kívántunk jó reggelt egymásnak, Lehel, Farkas, Robi, Szipi, Bence és jómagam. Közben készülődtünk mentálisan az előttünk álló napi túrára. Refugio Urrielluból kilépve ragyogó napsütés fogadott és látható volt 186 méterrel a fejünk felett az óriási felhőkarcoló Naranjo de Bulnes (Picu Urriellu) amely a tengerszintről 2,519m magasságra emelkedik. A másik csapat (Rugó, Peti, Bandi és Szabi ) más útvonalon jött volna az Urriellu menedékházhoz előző este. (Egészen pontosan az úton, ahol nem tudtak átjönni, amin most nekünk kellett feléjük menni.) A Torres de los Horcados hágónál vissza kellet fordulniuk a heves esőzés, rossz látásviszony és hiányos via ferrata láncok miatt.
A másik csoport nehézségei miatt kérdéses volt hogy milyen útvonal mentén tudnánk biztonságosan eljutni a Refugio Cabana Veronica hoz ahol találkoznánk a többiekkel. Indulás előtt érdeklődtünk a helyiektől, hogy milyen megoldást javasolnak. Sok jó tanácsot kaptunk, ami nagy mértékben növelte az önbizalmunkat, hogy egy alternatív útvonalon átjuthatunk a megbeszélt találkozó ponthoz. Kilenc óra tájára megegyeztünk, hogy melyik útvonalat válasszuk és végül is elindultunk.
(Volt itt pár erősen szaggatott vonal a térképen, amik a valóságban vékonyka ösvénykéket vagy azt sem takartak. Először egy helyi srácot próbáltunk felbérelni, némi baksis ellenében, aki el is jött volna velünk, de végül a házfőnök nem engedte el. Aztán egy helyi hegyicsaj mutatta meg a tutit, sajnos nem térképen, csak egy fényképen, de tényleg sokat segített. Gyanakodnunk kellett volna az extra vastag combjai láttán, gondolatban már a Veronica házban ittuk a sört.)
Egy rövid felfelé menetelés után következett egy lefelé meredeken vezető sziklás útvonal ami egy kisebb völgybe vezetett “de los Boches”. Innen meredeken emelkedő terepen kellett kimászni. A helyiek figyelmeztettek, hogy csúszásveszély miatt ez a szakasz rossz látás viszony vagy esős időben gyakorlatilag járhatatlan.
Végülis sikerült mindenkinek ragyogó napsütésben biztonságosan megtenni ezt a szakaszt. Ezt követően javasolták, hogy kerüljük ki a kijelölt utat Torre de los Horcadost irányába mivel itt ki vannak szedve a Via ferrata biztosító fémkábelek és így járhatatlan még száraz időben is. Két nappal korábban itt szenvedett balesetet egy túrázó akit csak nagyon súlyos sérülésekkel sikerült kórházba szállítani. (Baljós árnyak.) A kijelölt eredeti útvonal helyett nyugat fele mentünk egy hosszabb de biztonságosabb úton a Los Urcrieles irányába. Az itt látható csúcsok közötti kellett megtalálnunk a hágót amin átkelve látható volt a Refugio Cabana Veronica ahol terv szerint egyesülhettünk a BSBK másik részével. Térerő hiánya miatt nem volt egyelőre lehetőségünk a többieknek telefonon jelezni hogy miként haladunk.
A hágóhoz közeledve mind meredekebb lett a terep és itt nem volt már egyértelműen kijelölve az útvonal. Sokszor bizonytalanok lettünk hogy jó irányba haladunk vagy sem. Helyenként meredek hó nyelveken kellett átmennünk és amennyire lehetett vigyáztunk, hogy ne csússzunk meg a jeges havon vagy felettünk ne induljon el a lavina. Egymást bátorítottuk, hogy csak lépkedjünk folyamatosan felfele.
Amikor már négykézláb!! lehetett csak haladni a hágó alatt további két csoportra szakadtunk. 2,5 óra túrázás után úgy döntött Lehel, Robi, Bence és Szipi hogy visszafordul a Refugio Urrilleu irányába. Farkas fentebb volt a többieknél és biztatott mindenkit hogy haladjunk vele tovább. Úgy döntöttem, hogy vele tartok mivel gondoltam, hogy már nem lehetünk messze a hágótól és nem is biztonságos Farkasnak egyedül folytatni a túrát. Elbúcsúztunk a többiektől. Reméltük, hogy egy, két nap múlva csatlakoznak a BSBK többi tagjához egy másik irányból. Szétválás után Farkassal együtt haladtunk feljebb a meredek sziklás terepen és alig 20 perc mászás után átkeltünk a hágón 11:26 kor. Ahogy lenéztünk a túloldalon, három figurát láttunk távolban jönni felénk. Hamarosan magyar hangokat is hallottunk. Még távolabb látható volt a napfényt visszaverő fémből épült Refugio Cabana Veronica. Elégedettek voltunk hogy nem fordultunk vissza és üdvrivalgásban törtünk ki, hogy megérkeztünk. Sejtettem hogy hamarosan pálinkával ünnepeljük a viszontlátást, aminek most egyszer őszintén tényleg lelkem mélyéből örültem.
Időpont: 2023. június 21., szerda 12:00-22:00
Helyszín: Picos de Europa
Napi túra: Refugio de Urriellu - Refugio Cabana Verónica
Táv: 6,4km
Szint: +150, -450
Szerző: Farkas
A pálinka nem itt következett, eljött annak is az ideje:) kicsit később. Első száraz túranapunk volt, de a terep kitettsége miatt itt még az egész csapat a viszontlátás örömét élte meg, minden segédital nélkülözésével.
A hágóról visszatekintve a hófolton pihenő társainktól búcsút vettünk, és célba vettük a Refugio Veronicat, amely egy valamikori hadihajó lövegtornyából lépett elő magashegyi védkunyhóvá. Meglepő rendezettség, felszereltség fogadott, igaz csak épp körülnéztünk benne, de izgalmas világa volt. Innen továbbhaladásunk egy csupasz mészkőfelszínen vezetett, amelyen a jelzések elég nehezen voltak követhetők. Először még jó ütemben követték egymást a tájékozódásul szolgáló kőhalmok, de egy idő után nehéz volt megtalálni őket, mintha több alternatíva is futott volna, ráadásul a dolinákat kerülgetve tájékozódásunk is nehézkes volt. Térképeink sem egyeztek mindenhol a terepi útvonallal, és a karcfelszín csipkézettsége, borotvaéles peremei igencsak visszafogták a haladásunk ütemét, de nem a lelkesedésünket. Több helyen akrobatákra, balettáncosokra emlékeztettünk ahogy az éles peremeken kerestük a legjobbnak tűnő útvonalat. Túrabotok nélkül ez a szakasz leküzdhetetlen lett volna, állandóan támaszkodnunk kellett.
Továbbhaladva aztán szelídült a felszín, túraösvényen haladtunk a ködbe burkolózó gerinceken minket fogadó zergék sorfala előtt. Ez az útszakasz kellemes lüktetéssel követte a főgerincről leágazó mellékgerincek, hágók emelkedését, közben 600 m-t süllyedtünk és körülbelül 300-at emelkedtünk amíg eljutottunk a Torre Jermoso csúcs alatt, a hegy oldalában egy kitett sziklafal felett minket váró Refugio Collado Jermoso menedékházhoz.
Itt csapolt sör, és egy közvetlen turista csapat fogadott, akikkel sikerült a még nálunk levő pálinkakészletből egy kóstolót elfogyasztanunk. Aztán mégegyet, és aztán… kiderült, hogy a spanyol vezetőik, felszabadult izgalmas arcok, a náluk levő határozóban megkerestük az utunk során látott hajnalmadarat és pityert. Lehet a pálinka hatására, de egész jó kiejtéssel megtanultak néhány magyar szót.
Miután bevonultunk a menedékház belső terébe a teraszon eltöltött jókedvű pillanatok után - hopp, hogy eltelt az a két óra… a kötelező lórumparti-vörösbor kombónkat élvezve, a másik helyiségben vacsorázó csapat hangját áthallva a mi szeparénkba felhangzott az ütemes pálinka-pálinka-pálinka.. skandálás. Egy ilyen jól sikerült spontán pillanatot megélni jó érzés volt, megszületett a Szipi-pálinka reklámszpotja, amelyet természetesen még egy kis pálinkával díjaztunk.
Időpont: 2023. június 21., szerda 12:00-22:00
Helyszín: Picos de Europa
Napi túra: Uriellu menedékház - Sotres
Táv: 15,96km
Szint: +487m, -1556m
Szerző: Bence
B ligából C liga: (június 21. délutántól Urrieles hágó-Sotres)
Meggyőztük egymást. Szipi kezdte, úgy emlékszem, (na én meg pont úgy emlékeztem, hogy Bence, he-he-he), aztán Lehel - köröm nélküli kisujjával, porc nélküli térdeivel hamar támogatója lett az elképzelésnek. Majd én is ráálltam. Utoljára pedig Robi, aki kissé előttünk haladt. De mikor hárman határozottan azt mondtuk, hogy mi itt aztán nem megyünk tovább, akkor ő is inkább visszafordult. Egy keskeny ösvényen kellett volna átkelni, hogy felérjünk a hágó tetejére vezető úthoz. Ez nem hiányzott. Hogy jól döntöttünk-e? A válasz biztosan igen!
Februárban volt egy nagyon csúnya kicsúszásom a Chopok oldalán. Egyik barátommal túrasíléccel próbáltuk a Stefainka háztól a Gyömbéren keresztül eljutni a Chopok csúcsáig, onnan pedig lesíelni a parkolóba. Az orkán erejű szél, illetve az előző napok olvadása, majd újra fagyása jegessé tette a havat. A szembejövők (értsd: előttünk visszafordulók) közül többen figyelmeztettek, hogy ne menjünk tovább a Gyömbér csúcsától, mert veszélyes a hó, nem járható csak hágóvassal, ami persze nem volt nálunk. A magyar virtus eluralkodott rajtunk ("nem táncolunk úgy, ahogy ők mondják...:-)"), és minden figyelmeztetés ellenére továbbmentünk. Bátorságunknak meg is lett a "jutalma". A Chopok csúcsa alatt nem sokkal, először túratársam tűnt el gyorsulva seggen csúszva a jeges hegyoldalon, akit nem sokkal én is követtem. Léceim, botjaim eltűntek, de szerencsére kb 150m csúszás után a porhó megfogott. Telefonom, slusszkulcsom, pénztárcám a lecipzározott zsebeimben voltak, így azok megmaradtak! Az eltűnt felszerelés megtalálására esélyünk sem volt, a jégen nem lehetett felfelé gyalogolni. Örültem, hogy lefelé haladva egy patakvölgy elérése után azt követve egy óra bolyongás után leértem a parkolóhoz, aránylag sértetlenül (kis bokaficammal).
Előző este az Urielleu házban is azt mondták, hogy azért szedték le a hivatalos út melletti láncbiztosításokat, mert veszélyes az út, senki ne használja. Erősen emlékeztetett a februári figyelmeztetésekre...Szóval, nem kérdés: jól döntöttünk, ma is így döntenék! (Én is, én is !!)
A döntés meghozatala után megkönnyebbültünk, kis ereszkedést követően előkerültek a hátizsákokban lapuló sörök, no meg az Unicum! Az olvadozó hófoltok kiváló hűtőként szolgáltak, elkészítettük a túra versenydíjas fényképét.
Feküdtünk a sziklákon a behavazott mélyedések mellett a szikrázó napsütésben. A csapat többi tagja messziről integetett még, de senki nem tudott meggyőzni arról, hogy ne az Uriellu ház felé folytassuk utunkat. Majd' egy óra semmittevés után visszaindultunk a menedékház felé. Sok túrázóval nem találkoztunk, senki nem gondolta úgy, hogy meg kellene próbálni az átkelést a hágón...Olyan másfél óra gyaloglás után értük el újra az Uriellu menedékházat, ahol szintén hosszabb pihenőt tartottunk. Az időnk sokkal jobb volt, mint előző nap, amikor felfelé gyakorlatilag végig eső áztatta a hátunkat, és a ködtől a táj rajzolatát sem nagyon lehetett kibogozni.
Egy óra pihenést követően, ráérősen folytattuk utunkat vissza, Sotres felé. A gyönyörű tiszta idő következtében felfedezhettük azt, hogy előző nap milyen varázslatos helyeken is kapaszkodtunk fel a menedékházhoz. Lefelé is megálltunk a kis büfénél, ahol előző nap reménytelenül zuhogott már az eső. Végezetül lefelé újra fényképezkedtünk csacsikkal, úgy mint előző nap, és úgy mint az összes többi turista...
Késő délutánra értünk Sotresbe.
Ugyanazon a szállásra mentünk, ahonnan előző nap indultunk, nem volt probléma szobát szerezni, ha jól emlékszem, rajtunk kívül - és a tulajdonosokon kívül - senki nem volt a szálláson. A megérkezés örömére új szintre lépett a pálinkalottó! Amikoris címke nélküli üveget húzunk ki a zsákból, ami lehet akár nyári almától (körte, ejh Bence, nyári körte) (skála alsó vége) kökényen át (skála közepe) meggy málna (non plus ultra). Emlékeim szerint legalább háromszor húztunk, de ezúttal elkerült a szerencse: körte, szilva és szőlő húzások rémlenek...
A vacsorát a "szokásos helyen" töltöttük, Sotres főterén. Legutóbb fantasztikus kecskesültet ettünk itt, aminek tényleg alig volt kecske íze. Most is ezt kerestük, de sajnos más is rátalált, mert elfogyott. Helyette valami marhából készült kaját rendeltünk, de Lehelt nem zavarták a tények. Egész este arról áradozott, hogy milyen jó kecskét eszik/evett. Valószínűleg a korábbi pálinkalottó erősen károsította a figyelmét, többször is szólni szerettünk volna neki, hogy "de hát ez nem kecske!", de végül összekacsintva rá hagytuk, nem vettük el a boldogságát aznap estére!
Jóllakva, pálinkával és borral a szervezetben tértünk nyugovóra éjfél körül. Jó volt aznap "C ligásnak" lenni!
Időpont: 2023. június 22., csütörtök
Helyszín:
Napi túra: Sotresből Caínba
Táv:
Szint:
Szerző: Robika
A Bence, Szipi, Lehel és én (Robi) reggel indultunk Sotresből és levittük a kocsikat Poncebosba, ami nem egy nagy helység, de a híres Ruta de las Cares kiindulópontja. Ez a 12 km-es út a Rio Cares völgyében (vagy a inkább canyonjában) vezet Caínba, de nem a folyó mellett, hanem fölötte, konkrétan a sziklafalból kialakítva. Valamilyen vízgazdálkodási okból (megfejtés: vízierőművi áramtermelés) a folyó ketté van választva: a völgy alján folyik a természetes folyó, míg kb. 3-400 méterrel feljebb egy mesterséges, sziklafalba vájt csatorna vezeti el a víz egy részét. (Extrém raftig)
Fent, a csatorna mellett megy a kb. két méter széles út, jellemzően az egyik oldalán a sziklafallal, a másik oldalán pedig a völgyszakadékkal.
Ennek ellenére nincs veszélyérzete az embernek, mert az út szinte mindig elég széles, de azért helyenként nem Szabó Petinek való vidék. (Szaladgáló kisgyerekkel se mennék oda.) Ami most népszerű túristaút, az a múlt század elején csak azért épült, hogy a csatornát ki tudják vájni illetve karban lehessen tartani, esetenként akár csónakos közlekedéssel. Elég nehéz elgondolni, hogy ez a döbbenetesen nehéz munka hogyan folyhatott.
Ez az út nagyon kellemes, igazi bónuszprogram. A poncebos-i parkolóból úgy 300m emelkedés után már szintben megy az út, a legnagyobb kihívást az árnyék hiánya jelenti. És hát a látvány. Nem tudom, mifelénk miért nem ismertebb ez a hely, én korábban nem is hallottam róla.
Nyilván nem akkora mint a Grand Canyon, de szinte végig hihetetlen panorámát biztosít, nem is tudom van-e Európában hasonló. Kellemesen elfáradva és kimelegedve érkeztünk meg Caínba, ahol jól esett a jeges korsós sör az első kerthelyiségben, annak ellenére, hogy itt már kb. bécsi árakkal dolgoztak.
Mivel még mindig rohadtul fájt a lábam, betársultam Lehelhez és taxival mentünk a Posada de Valdeonba, ami még 5-6 km-re volt. Itt végre újra találkozott az egész csapat. (Egy újabb elválás ürügyén mi Bencével a gyalogos utat választottuk, meg még egy sört. Vettünk némi szuvenírt, majd elindultunk, de a napocska nagyon borzolta az agyhullámainkat, lassan haladtunk. Az erdei út helyett a végig aszfaltos kocsiutat választottuk, csak egyszer tértünk le. Na, muszáj volt megfürödni a patakban, mert így is eléggé leharcolva érkeztünk meg Posadaba, ahol életet mentett a jeges korsós jeges sör. És végre célba értek a 3 napja cipelt pálinkáim. Mennyire jó ötlet volt Sotresben bepakolni, felvinni az Ureilluba, sőt majdnem fel a hágóra, aztán le a völgybe, végihurcibálni a csatorna mentén, hogy végre célba érhessen ! Sajnos a kolbászról ezt nem mondhattuk el, mert útközben vámolás áldozata lett.)
Időpont: 2023. június 22., csütörtök
Helyszín: Picos de Europa
Napi túra: Refugio Coriado Jermoso - Cordianens de Valdeon
Táv: 7,5km
Szint: +46m, -1.263m
Szerző: Petike
A déli hadtest egyesülve a keleti arcvonal 2. dandárjával áttörve az üveghegyeket mákonyosan ébredt a kallódó hamvasztó fogadóban. (Aki esetleg már jóval korábban elvesztette volna a fonalat Rugó, Bandi, Szabi, Oli, Farkas és jómagam P ftk (ejtsd: péeftéká) a Refugio Collado Jermosoban kissé másnaposan kelt. A ház egyébként egy átlag alpesi menedékház, az ágyakat egy japán cserkészlánycsapathoz méretezték, még „szerencse”, hogy volt némi lemorzsolódás, így egy kicsit több hely jutott (és nem tették be hozzánk a japán cserkészlányokat, még szerencse…) A reggel tálalt vmi talán még az átlagos spanyol desayuno-nál is silányabb volt (szándékosan kerülöm a reggeli szót, mert ez nem az), szóval kávé (külön kérésre tea), egy hetes kenyér pirítva, pár előre csomagolt mogyorókrémmel, paradicsompürével és az elmaradhatatlan gyümölcslekvárral ízesített kocsonyával. Mikor eme sokkhatásból felocsúdva összepakoltunk és nekiláttunk a napi túrának, elköszönve az egyébként kedves menedékházas lányoktól, nem tudtuk nem észrevenni, hogy bizony rendes serrano sonka, vaj és friss kenyér is van a házban (nekik…)
A mai túra során 2.000 méter feletti szintről lementünk 850 m-re, immár újra lakott településhez érve. Természetesen itt nem csak sima 1.000 m szintvesztésről volt szó, hanem némi hullámzásról, megspékelve eltévedéssel, a végén láncos szakaszokkal, kíváncsi zergékkel, zsák mélyéről előkerülő utolsó sörökkel és kifacsart pálinkásüvegekkel. Szerencsére ezúttal az eső elkerült bennünket.
A napos, csak helyenként felhős időben gyorsan vesztettük a szintet (leginkább a folyadékszintet). Cordinanes de Valdeón faluhoz közeledve mind több turistával futottunk össze. Volt, hogy már óránként jöttek szembe…
A falu felett egy ferrata utat is csináltak és ehhez lefelé is volt pár lánc a falban, pedig ez a hegy magasabb régióiban, nehezebb szakaszokon sem volt jellemző.
A falut elérve az El Tombo házban foglaltunk szállást. Az előzőekhez képest kényelmes ágy, zuhany, sör. Gyorsan bevetettem magam a zuhany alá, sietve, hogy a többiek is minél hamarabb sorra kerüljenek, de csak nem akartak jönni. Mire lementem rájöttem, ezek nem a sorra, hanem a sörre várnak (abból is a harmadikra…)
A nap további részében kicsit belekóstoltunk a spanyol életérzésbe. A sziesztát amolyan BSBK-san sörrel, lórumozással töltöttük.
Közben Szabi kutyát idomított, kést fent és motorosoknak integetett. Mire a derék eb, kinek magyar neve Szipi (honnan ez a név???), már 20 méterről is visszahozta az eldobott botot „befutott” a másik csapat (tudjátok a Keleti arcvonal első és harmadik dandárja), köztük az Elnök úrral. Így volt némi kavarodás, hogy végül kinek is kell visszahoznia a botot…(Vaúúúúú)
A viszontlátás örömére elfogyasztott pálinkák után fontos technikai megbeszélés következett (ki megy el sörért a pulthoz, ki osztja le a lórumot stb.)
Végül a vacsora helyszínt is kitaláltuk és Zudor Bandinak is lett mentora. Ez utóbbi úgy történt, hogy épp a taggá válás nehézségeit ecseteltük Bandinak (ki megy el sörért?), mikor is kiderült, hogy nincs még mentora. Gyorsan fel is tettem a kérdést ki szeretne lenni, mire egy motoros csapat húzott el az út mellett. Szabi ösztönösen feltette a kezét, így vállalta az egyébként hálás feladatot…
Lassan eljött a 8 óra, mikor is nyitottak az éttermek, így elindultunk a másik faluban lévő helyre. Útközben meg-meg állva komótosan értük el az éttermet.
A vacsora némi kavarodással járt, melynek részleteit talán szerzőtársam ecseteli. (Szerintem felesleges...)
Visszatérve a szobába Farkassal és Szabival nyugovóra tértünk, nem emlékszem horkoltak-e….
Időpont: 2023. június 23., péntek
Helyszín:
Napi túra: Cordinanes de Valdeon - Cain de Valdeon - Poncebos
Táv: 22,7km
Szint: +292m, 867m
Szerző: Szabi
Talán a túránk legszebb napja volt ez, amit még a hegyek között töltöttünk. Az időjárás nagyon kedvező volt, semmi teher sem volt rajtunk, nem kellett megmászni csúcsokat, nem kellett időre eljutni bárhová, csak élvezni a csodát ami aznapra jutott nekünk.
Reggel, a gyönyörű Cordinanes de Valdeon-i szálláson az El Tombo-ban ébredtünk, ahová előző nap érkeztünk 2 felvonásban (Farkas, Rugó, Peti, Bandi, Oli és én), aztán megérkeztek lassan a többiek is (Szipi, Bence, Robi és Lehel) akiket már 2 napja nem láttunk, és újból egyesült a csapat.
Utunk, Cain de Valdeón falucska felé, ami kb. 5 km-re volt, harmatos völgyekben, magas sziklák, és kristálytiszta patakok mellett vezetett. Egyik pillanatban, a Discovery csatornán éreztem magam, egy ismeretterjesztő film közepén, kiváló narrátorral, Farkassal, mert a Picos térségben található ragadozó madarakról (bazi nagy sasokról) tartott előadást. Fölöttünk, pár száz méterrel, köröztek, és egy sziklapárkányra szálltak le, ahol a fészkük lehetett. Pár percen keresztül csodáltuk a látványt.
Megérkezve a kis faluba, ösztönösen haladtunk keresztül a településen, ahol újra egyesült a szétesett csapatunk, egy söröző teraszán, hol máshol. Többek között, alkalmunk volt megcsodálni Szipi – célfotóját, az ott rendezett futóverseny befutóján.
Kicsi pihenő után, útnak indultunk, a Ruta del Cares, az aznapi kitűzött programunk felé.
A Ruta del Cares az egyik legnépszerűbb túraútvonal a Picos de Europa-n belül, ami León tartomány és Asturias között található. Az asztúriai Puente Poncebos falutól Posada de Valdeónig tart, Caínon keresztül Leonban a Cares-kanyon mentén. Régen a téli hószezonban az útvonal volt az egyetlen módja annak, hogy mindkét várost elérjék. Ezt az ösvényt és a kanyont látni kell, elmesélni, szerintem csak töredékét lehet. 14 km-en keresztül, barlangok, hidak és sziklába faragott ösvények mentén halad. „Isteni szurdokként” emlegetik.
Szerintem, ezen a napon fényképeztem a legtöbbet, amerre csak néztem, minden látványos volt, vízesés, hegyi patak, híd, meredek sziklák, és mindent meg akartam örökíteni.
Meneteltünk a nagy hőségben, aztán a sziklába vájt ösvényről hirtelen letértünk, mert a tapasztalt kollégák figyelmeztettek, hogyha akarunk fürödni a patakban, akkor most az ideje, mert nem lesz több alkalom fürdőzésre, a nagy szintkülönbség miatt, így hát kihasználtuk a lehetőséget, rendesen. A magyar vízilabda válogatott is megirigyelte volna azt a bátorságot amivel a vízhez közeledtünk, de aztán kicsit meglankadt ez a bátorság, mikor térdig, a bátrabbak, nyakig bementünk a 9-10 fokos vízbe. (Volt az 3-4 is) Fél percen belül zsibbadni kezdett a lábam, de ennek ellenére még egy pár úszócsapásra emlékeztető mozdulatot próbáltam végrehajtani, aztán úgy döntöttem (-tünk) hogy nem kell ezt erőltetni, bár nagyon csalogató volt. Kicsi pálinkával melegítettük magunkat, mert már kezdett kékülni a szánk széle és ismét útnak eredtünk.
Kicsit szétszakadt a mezőny, de a célba érés, a kanyon végén, szinte mindenkinek egyszerre sikerült, amit hirtelen meg is ünnepeltünk egy-két sörrel.
Los finitos – mármint a hegyi túrát illetően, mivel hogy elindultunk a tengerpart felé, a jól megérdemelt pihenőnapot eltölteni, és csak egy utolsó kompozíció/fényképezés erejére álltunk meg egy parkolóban, visszatekintve a Picos de Europa hegységre, és az azt megkoronázó Urriellu hegycsúcsra. (Előtte azért beugrottunk egy sajtozóba, ahol mégegyszer kipróbáltuk az almás habzóbor?, sör? szájder cuccot. Továbbra sem lett a kedvencem, de Rugó véger megtanulta proefeszzionálisan tölteni.)
Az estét egy finom vacsorával zártuk Llanes városában, az Atlanti Óceán partján, pár perc sétára a szállásunktól.
Időpont: 2023. június 24., szombat
Helyszín: LLanes
Napi túra: Boklászás a környéken
Táv: -
Szint: -
Szerző: Zudor Bandi
Első LLanes-i reggelünket kiadós frühstück-el kezdtük. Végre el tudtunk tekinteni a hegyi szállásokon, menedékházakban már „megszokott” ridegtartású étkektől. Lett helyette bőséges tojásos, kolbászos, sonkás reggeli egyéb finomságokkal (cabrales!) megspékelve. Köszönet érte utólag is Palotás „Séf” Lehelnek és segítőinek.
Reggeli után könnyes búcsút vettünk Olitól és Robitól, akiket Szipi és Bence segített autóval eljutni következő desztinációjukra (Oli a családot várta már egy újabb - a környéken eltöltendő – hétre, Robi pedig vonatra szállt Madrid felé).
A helyben maradottak elindultak felfedezni a környéket, helyi plázsokat. Elsőként a Playa del Sablo-n vetkőztünk neki egy igencsak elevenítő fűrdőzésnek (a vízfelszín 20 cm rétege lehetett kb. 17 fok, magunkon inkább 5 cm hidegnek éreztük a vízet).
Ezután frissen mentünk fel a Szent Péter kilátóhoz (Mirador de San Pedro), ahonnan szép panorámafotókat tudtunk készíteni LLanesról.
Ezt követően hosszú, beszélgetős sétát tettünk a tenger melletti kőfal gerincén, tovább csodálva az Atlanti Óceánt.
Az idő észrevétlenül repült, 15.00 óra lett és mivel a BSBK-s híresen szomjazó fajta, úgy gondoltuk, hogy Szipit és Bencét egy csapolt sör mellett várjuk vissza küldetésükből, ezért egy csendes platánsoros utcában, teraszra kiülve, emígy cselekedtünk (természetesen érkezésükkor sör kikérve rájuk is várt).
Az így kiegészült csapat elindult a nap második fürdőző helyére, éspedig „a világ legkisebb strandjára”, nevezetesen a Playa de Gulpiyuri-ra.
Ennek érdekessége az volt, hogy a sziklák között-alatt, egy a magasból gyönyörűen megvilágított barlangszerű helyiségen keresztül, ki lehetett úszni a nyílt tengerre.
Farkas ezúttal nem csak felfedezőként, hanem „guide”-ként és vízifotósként is funkcionálva élvezte ki a helyszínt.
Innen már fellelkesülve és nemcsak a naptól felhevülve vonultunk át az aznapi utolsó fűrdőhelyünkre, ahol már mindenki megmártózott.
Itt volt az, hogy a parti felügyelők (salvataggio-k) is kénytelenek voltak beiktatni egy késő délutáni mártózást, ugyanis Farkas oly látványos vízi életet élt – bucskázva, az élvezet különböző hangjait adva, el-elhagyva az öblöt egy sziklanyíláson keresztül – hogy a partról nézve szükségszerűnek tűnt mentést indítani. Kifelé jövet, kicsit lógó orral, mások érdeklődésére csak ennyit válaszoltak: „e un poco embriagado” (nem is értjük mit akartak mondaniJ).
A BSBK itt is tudott színt keverni a mindennapok szürkeségébe.
Ezek után este már kielégülten készült a nap újabb fénypontja, a fejedelmi vacsora: halak, tenger gyümölcsei, grillezett padlizsánszeletek, saláta és természetesen további finom borok.
És aki azt gondolná, hogy ezzel véget is ért az este, az nagyot téved: még eztán vette kezdetét további pálinkák kíséretében a BSBK-közgyűlés, ahol több fontos napirendi pont is meg lett tárgyalva. E sorok írójának azonban a legemlékezetesebb még csak most következett: a BSBK új taggal bővült! Zudor Bandit a jelenlévő tagság elsöprő többségi szavazattal (kormánypártunk is megirigyelhetné) a sorai közé fogadta!
Ez azonban nem történhetett volna meg, ha Kiss Szabi (aki, mint tudjuk, hatalmas lelkesedéssel jelentkezett, önként, mentornak) nem mond egy oly dörgedelmes kortesbeszédet, mely gyakorlatilag feleslegessé tett mindenfajta ellenkezést!
Szabinak ezúton is köszönöm lelkes szavait, a BSBK-nak pedig azt, hogy meleg szívvel befogadott!
Időpont: 2023. június 25., vasárnap
Helyszín: Llanes -Madrid
Napi túra: -
Táv: Az 527 km, meg a 3.500 repülőút
Szint: -
Szerző: Szipi
Az életünk változik és benne a sok-sok történés, amire hiszem, hogy hatással vagyunk. Az utolsó nap az mindig nagyon nehéz. Egyszer ott van, az, hogy "na akkor, ez most véget ért, pedig betyár jó volt" érzés. A másik pedig az otthon hívó szava, hisz hazaérni mindig jó. Nagyon sokfajta élethelyzetben talált már a BSBK-s túrák vége, és sokszor jutott rám a zárónap, vagy a zárszó írása (ezúttal csak beugrottam egy kolléga helyett), de mindig volt hová és jó érzés volt a hazatérés.
Reggel másnaposan és budis sorbaállással indítottuk a napot, minden tekintetben rendeztük a toalettünket, és irány is a parkoló. Utoljára szedelőzgettünk be a járgányokba. Nagy örömünkre ismét előkerült Oli is, ezúttal Bimbivel és részt vettük egy Szentkirályi-családegyesítési programban is. A család komoran ülésezett egyet mi pedig próbáltuk kiszámolni, hogy maradt e még esélyünk elérni a gépet.
Gyors búcsúzkodás után rajtolt is karaván, mivel Bencével még a boldog sebességmérőtlenség tudatában voltunk, és ha már kifizettük, kapja meg ami jár alapon, megpörgettük még a kis Kiát visszafelé is. Úgy, hogy eltévedtünk (az autópályán), is, hamarabb esünk be egy pihenőhelyre, ahol a boldog kocsitlanok még ihattak egy jó kis délelőtti sört, izé, pont elmúlt dél, szóval ez már nem a alkoholizmus. Biztosan nagyon hiányzott. Megbeszéltük, hogy melyik helyen tankolunk közösen, és mivel megbeszéltük, ezért nem sikerült.
Lelkesen futottunk be az autókölcsönzőbe, a rózsaszín autó miatt még bosszúból gyorsan lehasználtam a toalettüket. (Az volt az érzésem, hogy a saját dolgozóik sem szerették annyira ezt a helyet, igen, mindezt a dolgozói wc állapotából vontam le.) Be, majd kikászálódtunk a reptéri transzferbe, amikor is konstatáltuk, hogy ez lehet, hogy mégsem az a túra lesz, ahol elfogy az összes pálinka, mert előkerült egy csipke. Túszokat meg nem hagyunk. Így a hosszú csekkin sorban való várakozást csipkézéssel töltöttük el, ( ilyen ez a lottó), az utolsó korty már majdnem az orrom jött ki, de szerencsére Lehel majdnem korlátlan fogyasztási képessége és nálam is jelentősebb rutinja segített.
Epilógus
Ezúttal nem a túrához epilogizálok. Inkább epolodzsizálok. Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, a rendkívül hosszú szerkesztési időtartam miatt. Ne haragudjatok. Természetesen a megfelelő konzekvenciákat levontam. Feladatátszervezés keretében 20 év után búcsúzok a legminimálisabb szerkesztői feladatoktól is, amit mostantól az erre kinevezett és felkent szakemberünk, krónikás úr fog átvenni. Nem ígérem, hogy olvasó szerkesztőként, vagy trollként nem tűnök fel itt, ott, de ennyi. Köszönöm, hogy csinálhattam, én nagyon élveztem !
Nagyon köszönöm a most is, és korábban kapott sok segítséget, főként krónikás kollégától, de minden szerkesztő tagtárstól !
Vigyázzatok magatokra !
GPS trackek
Izé, biztosan jártatok már úgy, hogy bekapcsolva maradt egy útvonal rögzítő app, amikor csillag irányban összevissza mászkáltatok, és jó nagy krikszkraksz vagy irkafirka lett a szép útvpnalól. Na kábé így nézett ki a mi trackünk is, de a gondos krónikás IT guru szakértőnk értelmezhető formába öntötte, amit most elétek tárunk. Sok sikert az értelmezéséhez.
