Mi van? Mi ez a hülye cím már megint? Mi az a lus és hol a tökömben van ez a vikosz és egyáltalán mi közük van egymáshoz? És mit keresnek a delfinek a Pindoszban? Jól, van mindjárt jön a jól megérdemelt beszámoló, de muszáj egy kis dramaturgiai felütéssel indítanom, pontosan a kályhától...
A blogot nyomon követő rendszeres olvasóink a BSBK tagjairól már számos életrajzi elemet csenhettek el, az igazán figyelmesek komplett önéletrajzokat állíthattak össze. (A kapcsolati hálóba egyelőre minden vitéznek beletört a bicskája, de majd csak jön egyszer egy kiskirályfi, aki átvágja ezt a gordiuszi csomót és megoldja a Nagy-Fermat sejtést.) Azt már többen észrevehettétek, hogy a természettudományos szakismeretekkel bíró tagok felülreprezentáltak eme díszes kompániában, igazi polihisztorokat rejt a kör, nem is igen tudnátok olyan tudományterületet mondani, ahol ne jeleskednének a tagok. Itt van például a fizika és az a tudományos tény, hogy az 1990. évi 15 fős megyei középiskolai fizikai verseny döntőjének 26,6%-át tagjaink adták. Akkor ezt a versenyt Robika nyerte meg, amit azóta ugyanebben a négyes felállásban (Bence, Balinyó, Robika, és jómagam) sok piros királlyal igyekszünk viszonozni, nem irigységből, pusztán felebaráti szeretetből.
És akkor nem is beszéltem még a matfizes tanárbácsinkról. Szóval mivel jól képzettek vagyunk fizikából (is), és imádunk ismeretet terjeszteni=(észt osztani), ma már nem tudtok olyan BSBK tagot mutatni, aki ne fújná mi is az a Louche-hatás. Bezzeg az olvasók!!! Le is írom rögvest, olyasféle ismeretterjesztési céllal: „Spontán emulzió, ami akkor jelentkezik, ha egy vízben nem oldódó hidrofób folyadékot hidrofil oldószerben oldunk, majd az oldatot nagyobb mennyiségű vízzel hígítjuk. Ekkor a hidrofób anyag sokáig megmaradó, mikroszkopikus cseppekben csapódik ki.” Fogadjunk, gőzötök sincs, hogy mit keres itt ez a definíció? Nem is rémlik? Pedig a teljes túra időtartamát ennek a jelenségnek az in vivo, azaz helyben és élő szervezeten történő vizsgálatának és megértésének szenteltük, (egy renitens tag kivételével, akinek felmentése volt). Ezért már most szeretném kategorikusan visszautasítani azokat a vádakat, miszerint mi csak lazázni és tzazukit zabálni voltunk Trákiában. Kérem, mi mindannyian komoly fizikai kutatásokat folytattunk. Ne mondjátok, hogy még mindig nincs meg. Na, mielőtt ideges újakkal nekiállnátok googlizni, elárulom, hogy a Louche-hatás vagy felhősödés avagy spontán emulzió nem más, mint az ánizsos italok azon jellegzetes tulajdonsága, amikor vízzel felhígítva az ánizsolaj fehéren kicsapódik belőlük, átlátszatlanná téve az italt. Bumm. Jó reggelt !
No, de hogy kerül a Zúzó az asztalra ? És a delfinek egy BSBK túrára ??? Miért éppen Alaszka? De hogy kerültünk ide? Ezt ki szavazta meg? Ezek a gyakori visszatérő kérdéseink, azután, hogy valahol épp kidob minket a csillagkapu… A BSBK közgyűlés helyszínválasztó mechanizmusába, pláne a szavazatok összeszámlálásának útvesztőibe nem vezetném be a nyájas olvasót, de kétségtelen, hogy ezt az utat egyértelmű többség támogatta. Nemcsak támogatta, de részvételével még a döntést is megerősítette, a szigorú előminősítés után jelentkező tagjelöltekkel egyetemben. Így összesen 16-an, utolsó perces korrekció után 15-en vágtunk neki az idei kalandnak. Hát vágjunk bele mi is…
Ami a tervet illeti, (sietős olvasóknak elég csak ezt a bekezdést elolvasni), az alábbi impozáns túraútvonal röppent ki a fejünkből. Görögország észak-nyugati felén, az albán határhoz közeli Monodendriből a Vikos-szurdokban kezdjük a túránkat Makro Papigkoig (mint később kiderült ilyen település nincs is, no de sebaj), majd a Tymphi-hegységre kapaszkodunk ki, érintve a Drakolimni-tavat és pár 2500-as csúcsot (Gamilia) (Ebből több is van, azért a többesszám). Ezután visszaereszkedünk Tsepelovo faluba, ahonnan újabb szurdokokon és középkori hidakon zárjuk a kört és érünk vissza Monodendribe. Ezt követően megnézzük a Meteorákat és az Amvrakiai-öbölben a delfineket, majd utolsó nap a Acheron patak szurdokvölgyében áztatjuk magunkat. (Jó kis terv, ugye ??? Hát még a példa kidolgozása...Figyeljetek, olvassatok és lássátok az életre kelt mythost !!! Dőlt betűvel pedig a troll szerkesztő pikírt megjegyzéseit...)
Helyszín: Szatmár, Malmő, Budapest, Eger, Ostoros, Debrecen (és valahány hely a világban) – Monodendri
Napi túra: -
Szint: Fel a szobáinkba
Szerző: Petike
Mivel a gépünk este 7 óra körül indult, így bőven volt idő összeszedni a társaságot. Sajnos mindenkit így sem sikerült becserkészni, némi családi bonyodalmakban elvesztettük Szabolcs tagtársunkat. Reméljük mihamarabb vissza tud térni közénk. (Ámen) A Ferihegyi Reptér parkolójában sorra futottak be a sporik, összedobtuk a közös feladandó poggyászt a túrabotokkal és a túrapálinkákkal. A kimaradó készletet meg csapra vertük. Újra együtt dobbant 15 szív, a 16. meg szív; (pazar prózai titkári azonos alakúan torlódó kínszavak)
Preveza (kiejtve Perverza) reptéren Vangelis várt ránk. Ő minket szedett össze, mi meg a feladott csomagot és rögvest teszteltük is, hogy nem cserélték-e el a palackokat. A reptér elött pedig Christos fogadott, előkészített némi helyi sajtot és egy kis cipurót. (Amit azon nyomban befaltunk az utánfutó platójáról, kellett az unicum tetejére.) Az első nap ő transzferált Monodendribe, illetve az utolsó napokban ő szervezte a programjainkat. Ez nem a reklám helye, de ha arra jártok keressétek nyugodtan (Christos Mourechidis, Dentro Outdoor Travel) (De a reklám helye). Lassacskán bekászálódtunk a 18 fős kisbuszba, majd rögvest ahogy elindultunk, jeleztük, hogy egy sörre azért meg kellene állni… Ez később visszatérő motívum lett. Az Alfától indultunk, de végig vettük a teljes görög ábécét…
Késő lett (a buszból meg disznóól) mire megérkeztünk Monodendribe, a Hotel Zarkadaba. Lassacskán elfoglaltuk a szobákat és megittuk a zárópálinkákat, vagyis ez már a következő napra esett…
P (ekkor még csak titkár)
Helyszín: Monodendri - Megalo Papigko (vagy Papingo, ahogy tetszik, de nem Makro! :-) )
Napi túra: 16,5km
Szint: +730m,-840m
Szerző: Boncsi
Nagy utat tettünk meg együtt. És itt gondolhatnék a számtalan nehéz, bakancsban, súlyos hátizsákokkal, hóban, jégen, sziklás meredélyeken lerótt kilométerekre, de nem. Én arra gondolok, hogy milyen messzire jutottunk a fagyos szél járta, "van víz, ha kienged a csap", "öten szorongunk a két méter széles emeleti deszkapriccsen" jellegű kaukázusi Meteor turistaháztól, idáig. Monodendriben a puha ágyból kikelve, a büfé jellegű reggeli elfogyasztása után a kiadott "fél 10-kor indulunk" parancsra fittyet hányva bevetettük magunkat a szálloda medencéjének hűs vizébe, majd kiültünk a partjára süttetni magunkat a nappal. És egyesek még labdázni sem átallottak! (Nincs itt semmi látnivaló, tessék tovább olvasni, nem nyaralni jöttünk, csak a nem nyaralós rész még ez után jön !)
Mivel azonban minden jónak vége szakad egyszer, és aznapra esett az egész túra fő, névadó etapja, rövidesen útnak indultunk. Előtte megpróbáltam beszerezni az útra néhány dolgot, de szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, ami aztán több faluban is megerősítést nyert: ezeknél a hegyi görögöknél nincsenek boltok. Semmi CBA, de még egy Spar se!, nem tudom, hol szerzik be a kenyeret, tejet, de én csak ajándékboltokat találtam. Igaz, abban tudtam venni naptejet és fogkefét is. (Ez utóbbi Ferihegyen maradt a teljes neszeszeremmel egyetemben a röntgen gép futószalagján. Nyilván azóta az illatos szappanommal mosdanak a határőrök.) (Na, most ez hogy történhetett meg, mondjátok meg ? Pont Boncsival ? Mert, ha még esetleg Lehel... ) Ja, és sört is tudtam venni, hogy a legfontosabbat ne felejtsem ki.
Ez a kanyon azzal vívott ki magának világ-, de legalábbis európai hírnevet, hogy a tekintélyes mélységéhez (100 és 500 méter között változik) képest sok helyen rendkívül szűk (pár 10 métertől 400 méterig terjed), és ez a még nyáron is buja növényzetével, a töredezett zord szikláival páratlan vadregényes szépséget kölcsönöz a tájnak. A sziklafalak látványos rétegezettsége időben is óriási távolságba vitt bennünket, hisz a szurdok mélyén akár jura, kréta kori rétegeket is szemügyre vehettünk. (Mondom én, tolonganak a természettudósok itt a BSBK-ban. Ugye senki sem mondaná meg, hogy egy egykori pedagógus rótta eme sorokat. A kanyon amúgy Guiness rekord, igen abban a könyvben szerepel, amiben a villával történő borsóleves LEG-LEG-LEG rekordját is jegyzik, állítólag ez a világ legmélyebb szurdoka.)
A szerpentinről, minél mélyebbre ereszkedtünk, annál egzotikusabbnak tűnt a táj, nem győztünk betelni a látvánnyal, ami csodás napot ígért! Lentre, a völgy mélyére, a jó fej görögök még az ivóvizet is levezették, ami jól esett az első korty pálinkák után. (Itt most lehet, hogy fantáziálok egy kicsit?) Rövid pihenő után észak felé vettük az irányt. A meder az év ezen időszakában jóformán teljesen száraz, csak a hatalmas legömbölyített kövek mutatják, hogy itt néha bizony komoly víz mennyiség zúdulhat le. Az utunk a meder mellett, a hegyoldalban, árnyas fák védelmében vezetett. Ez jól jött, mert már ekkor 30C° fok felett lehetett a hőmérséklet. A vegetáció meglepően üdének hatott, a girbe-gurba törzsű fákat, az út menti sziklákat mind vastag mohabunda lepte. A régióról elnevezett Epirus Trail nyomvonalán haladtunk, utunkat a trail fém útjelző táblácskái szegélyezték.
Azzal is szembesülnöm kellett, hogy pont lemaradtunk a környék legnagyobb terepfutó versenyéről, amit éppen 2 nappal korábban rendeztek ugyanezen az útvonalon, ahol mi napokig haladtunk. (Ezen amúgy olyan híres görög atléták vettek részt, mint Fotis Zisimopoulos, Vangelis Noulas, Angelos Ziakas, Thodoris Zisis, Giannis Kourkourikis és Dimitris Seletis. Azon gondolkodtam, hogy Fikus Kukis futott-e ?). Azt, hogy hogy futottak a versenyzők azokon a bokatörő sziklás ösvényeken, ahol mi járni is csak nagy odafigyeléssel tudtunk, sokat elemeztük. Végül pár nap múlva kipróbáltam, amikor megpróbáltam megtalálni az épp (megint) elveszített napszemüvegemet, ami nem lett meg. Öt percet lehetett úgy futni nagyon koncentrálva, hogy közben nem törtem össze magam. És volt 80 km-es táv is… (A 80km.es versenyt ’19-ben 8:33 perces idővel nyerték meg, 2670m-es szint, elképesztő 30-35 C°.)
Fölösleges talán felsorolni az utunkba került látványosságokat, sőt, magát a tájat ecsetelni, arról beszéljenek a képek. A napunk egyik fénypontja minden bizonnyal akkor jött el, amikor végre találtunk egy olyan medencét, ahol megmaradt a látszólag kristálytiszta víz, és mi végre megmártózhattunk, régi jó szokásunkhoz híven pucéran. (Ide akkor ne tegyünk fotót, ugye? ;-) (De teszünk.)
A felfrissülés, és néhány korty pálinka elfogyasztása után tovább vitt az utunk a völgyben, majd mielőtt még elbúcsúztunk volna a folyómedertől, belefutottunk a nap legszebb látványába. Egy jókora szikla alól feltörő bővizű forrás varázsolt elénk a semmiből egy szemkápráztató oázist. Talán a szatüroszok lesték itt a nimfákat a görög istenek fénykorában! Nekünk persze nem maradt más, csak pár csupasz férfifenék, mert hogy természetesen ezt a szent helyet is szentségtelenné tettük. (Átírjam ?) (Nem kell, így történt.)
A szinte jeges érzetű víz alaposan felfrissítette a csapatot, ami kellett is, mert innen még ki kellett másznunk a jó pár száz méterrel magasabban fekvő Megalo Papigko-ba, ahova az esti szállásunkat szerveztük. Mellbevágó volt a hirtelen+ 10 C fok különbség, ahogy elhagytuk a fák hűvösét, és teljes erővel ránk sütött a nap. A hosszú kaptató végén azonban várt bennünket a megérdemelt jutalomsör ! Nem tudom, pechünkre vagy inkább mázliként "csak" kézműves sörökkel tudott az első utunkba kerülő kávézó kiszolgálni, mindenesetre nagyon jól csúszott, az ára meg legyen a Bank gondja. Meg kell jegyezzem, itt elhagytam a sapkámat. (aztán a zsebre való késem, késem után a karika gyűrűmet…) Szerencsére másnap reggel meglett, ami nagy szerencse, mert amúgy a feleségemé, aki megölt volna, ha anélkül megyek haza. (Benne lettünk volna a tévében. Előre megfontolt, aljas szándékból elkövetett emberölés, egy sapkáért.)
A nap második fénypontja a vacsora volt. Az első igazi görög lakoma bárányszuvlákival, vagy épp kinek mi volt az ínyére a gazdag kínálatból. Jól csúszott hozzá a ház asztali bora, és jól esett utána a puha ágyikóban fekvés is.
(Valójában borzalmas nagy zabálást csaptunk, és iszonyatos mennyiségű bort ittunk meg, iszonyatos mennyiségű vízzel. Minden további estére rendszeresítve ezt a jó szokást. Az előtétel rendelés ízét is itt tanultuk meg, a mindenből egy kicsit, vagy inkább egy kicsivel többet elvet betartva. A nagy zabálást a szállás kertjében kiscsoportos unicum/pálinkakostólóval zártuk. Kitűnő szállást találtunk, a házigazda szerint mi voltunk az első magyar vendégei, de lehet minden magyar/dán és üzbég vendégnek ezt mondja. Körbejárt a kávés cucc, amíg el nem fogytunk. A végére hárman maradtunk Szabó Peti az unicum meg én. Aztán már csak ketten, ezért el is tettük magunkat másnapra.)
Aludjatok ti is szépen, gyerekek!
Helyszín: Megalo Papigko – (Astraka-csúcs) - Astraka Menedékház – (Astraka-csúcs/Drakolomni-tó) – Astraka Menedékház
Napi túra: 12km, (MP-Menedékh-Drako.)/ 14 km, (MP-Astraka csúcs-Menedékh)/ 12+12km, (MP-Menedékh-Astraka-csúcs-Menedékh)
Szint: +1430, -480m / +1600, -700 / +1850, -960
Szerző: Robika, Zsoló
(Amint látjátok volt itt mindenfajta csűrcsavar, három külön utas egymást keresztező túra is. Jöjjön az első és második epizód egyben, de előtte búcsúzzunk el a szállásadónktól.)
Mikróból és makróból nem csak ökonómia, hanem Papigko (Πάπιγκο) is létezik. És aznap érintettük mind a kettőt. (Ez egy amolyan fizikaverseny közgázos professzoros vicc, kár, hogy földrajzból rossz a tanár úr, természetesen makró helyett Megalo-ra, gondolt, makró Papigko-t hiába keresnénk a térképen.)
Az esedékes minimális penzum – az Astraka menedékházig kb. 5 km és 1000m szint - nem volt túl fenyegető, így a mediterrán életérzésnek megfelelően, egy kellemes, nem kapkodós reggelivel indítottuk napot MakroP-ben. (khmm, MegaloP-ben.) A testvérfalu, MikroP felé kanyargós műút vezet, amely érint egy természetes medencékből álló fürdőhelyet (a víz sziklaüregeken folyik keresztül). A könnyű megközelíthetőség miatt covid-mentes szezonokban valószínűleg népszerű célpont lehet, de most rajtunk kívül csak egy pópa és egy néni, illetve egy fiatalabb pár lézengett. A viszonylag korai időpont miatt, és mivel a túra legelején voltunk, csak a legeltökéltebb fürdő-szakosztály (Farkas) csobbant, a többiek kisebb-nagyobb csoportokban tovább csorogtak MikroP és az ott remélt infrastruktúrák felé.
Valóban: egy kellemes, napernyős teraszon néhány Alfa sör társaságában megvártuk, míg a délelőtt derekára újra összegyűlt és menetképessé vált a teljes csapat. (Valójában Bence itt meg az összes szeszt és erről bizonyítékunk is van. Íme.)
Kora délutánra elértük a nyeregben fekvő, kulturált turistaházat, kb. 1900 méteren. Az elsőnek érkezők - nagyon helyesen - már egy tálca sörrel várták a később befutókat, (egy tálca sörrel a bendőjükben) és hamarosan megismerkedtünk a hely kalória-maximalizáló étlapjával is. A negyed kiló főtt marhával tálalt spagettit tudom ajánlani, normális esetben kb. három napra elég, de most gyorsan lecsúszott.
A délután nagy része viszont még hátra volt, így sokakban felmerült az igény még egy rövidebb, csomag nélküli jutalom-túrára. Az eredeti tervekben a Drakolimni-tó szerepelt, de szerveződött egy Sztahanov II. csapat is, amely az Asztraka csúcsot szándékozta megtámadni a másik irányból. Engem csak nem hagyott nyugodni egy ritkán hallott furcsa belső hang, és cipő-problémák ide vagy oda, végül csatlakoztam az utóbbi társasághoz, Rugóhoz, Boncsihoz és Szabó Petihez.
Ha jól emlékszem, háztól-házig úgy 4,5 óra lehetett az Asztrakán átvezető körút, kb. 6-700 méter szinttel, mivel először egy völgybe kellett leereszkedni, majd onnan megint kimászni, illetve a visszaút is a ház szintje alá vitt le. A táj érdekes keveréke az alpesinek és a sivatagosnak; ahol épp volt víz, ott tehenek legelésztek, de amúgy elég kopár és sziklás. A Pireneusoknak voltak hasonló részei. Egy kicsit ijesztő módon egy vihar is közeledett, de szerencsére pont az ellenkező irányba kanyarodtunk, és végül nem ért utol minket. Az ösvény nem volt nagyon jól kijelezve, így sikerült is róla lekeverdeni, aminek az lett az eredménye, hogy egy 100-150 méteres durván emelkedő szakaszt egy eléggé törmelékes, sziklás részen kellett megtennünk, viszont onnantól már egy lankás fennsíkon vitt az út a csúcsig. A másik (már jócskán lefelé tartó) csúcstámadó csoportnak is tudtunk még a távolból integetni, akik már a jól megérdemelt csúcsélménnyel a zsebükben haladtak.
A csúcs maga Tátra-szerű élményt nyújt, természetesen a megfelelően pazar kilátással. Érdekes, hogy a viszonylagos meleg és napsütés ellenére havat is lehetett látni néhány jól eldugott hasadékban. A visszaúton már elég jól elfáradtunk, és engem az is kimerített, hogy az inadekvát cipőm miatt nagyon kellett figyelni a lépéseimre, de összességében megérte ez a kis extra. Elvégre nem mindig fordul elő, hogy egy BSBK túranapon többet megyek, mint Petike. Igazából most először történt ez. És valószínűleg utoljára. (A Sztahnaov-2 csapat menedékházas befutójára igazi cél győzelmi hangulatot varázsoltunk, minden befutó jutalma egy azonnali random sör volt.)
A délutáni hellén napsütésben bágyadtan legelésztek a marhák az Asztraka menedékház mellett. A fölénk tornyosuló masszívum, mint ragyogó koronát viselte az Asztraka csúcsot - Robika pedig a kölcsön kapott teniszcipőt. Az ő dilemmája nem az enyém (Megmásszam-e a csúcsot Rugóékkal vagy sem?- rágódott magában). A napi túra megvolt, cipő az asztal alatt, a harmadik sör a hidegen hengerelt alumínium edényben előttem. Az Asztraka koronája helyett inkább a piros király koronája aggasztott, ami három ász társaságában bújt meg a kezemben lévő sokat viselt kártyalapokon. No, de sebaj, inkább viszek 15 pontot, mint hogy még egy lépést menjek ma fel a hegyre 36 fokban. Igy árnyéban kellemes, bár a társaság elég büdös.
Mint derült égből lecsapódó kabóca merült fel az az állatság, hogy menjünk el a világ végén lévő (kb. 3 km, 300 szint) (van az 480 is) Drakolimni-tóhoz. Bár lehet, hogy a Drakolimni szó már önmagában tartalmazza azt, hogy tó. Tehát a Drakolimni-tó jelentheti azt is, hogy Drako-tó-tó. (Amúgy sárkány, azt jelenti hogy Sárkány-tó.)
A keserves túra nagyjából egy órát tartott előbb le majd fel. Bár elejinte bevallom tamáskodtam, de festői szépségű és fürdésre alkalmatlan tavat megpillantva beláttam, hogy érdemes volt sörökkel a farzsebben még egy kicsit kaptatni. (Keserves túra, aha, akkor ezt a képet nézzétek meg.)
Visszaérve a menedékházba Robi hideg sörökkel fogadott és végre valóban befejeztem az napi adag forró sziklán járást. Este szolid iszogatás (közepesen jó de kellemes fehérborok), lórumpartik (eredmények titkosítva), talán még egy kis éneklést és megengedtek maguknak egyesek. Sötét, csillagos égbolt, guggolós vécé, alvás a megszokott emeleteságyas felállásban. (Mivel pálinka készleteink ekkor még nyugalomra adtak okot, mókás kisesti csapolást rendeztünk.)
Helyszín: Astraka-menedékház – Gamila I - Gamila II - Tsepelovo
Napi túra: 24 km
Szint: +930m, 2100m
Szerző: Oli
Szerda reggel 07:15 kor ébredtünk az Astraka-hegy melletti menedékházban kipihenve az előző két napi túrázást. A magaslati friss, hideg és párás levegő csodálatos napfelkeltével párosulva a szemben lévő hegycsúcs mögött megkönnyítette a korai, 7 órái kelést. (És a sorbanállást a pottyantós budi előtt is.) A menedékházban kínált reggeli, a kávén kívül, vaj, lekvár, sajtkrém és száraz kenyérből állt össze. Máris hiányoltuk a megszokott feta sajtot, uborkát és olíva bogyókat, de legjobban húsra fájt a fogunk. A “Farkas” éhes BSBK társaság hálásan fogadta a reggelit kibővítő kolbászt. Emlékezetem szerint Szipi elnök varázsolt elő egy hatalmasat a hátizsákjából ami legalább egy kilóval könnyebb lett ezáltal. (A hálás emlékezet: valójában fél kiló sem volt és a történeti hűség kedvéért Boncsi csabaiját is einstaldontunk.) Reggelizés közben jólesett kint ülni az árnyékban és a hűvös szélben mivel tudtuk hogy hamarosan nagy hőség vár ránk az előttünk álló 24km hosszú túrán.
Reggeli után 8:30 kor a covid szájmaszkot hátra hagyva 1920m szintről indultunk el közösen. Eleinte észak-keleti irányba 140 méter szintkülönbséget tettünk meg lefelé egy köves, árnyékos ösvényen. Ezt követően egy hosszú egyenletes emelkedés következett. Hol sziklás, hol köves vagy füves talajon váltakozva lépkedtünk. Helyenként télről megmaradt nagyobb hófoltok mellet mentünk el, ami furcsán festett az egyébként mind melegebb napsütötte tájban. Majd, amikor távolról látható lett Gamila I, célba vettük a 700m magasban fekvő csúcsot. Minden feltétel adott volt ahhoz, hogy az idei BSBK túrán számomra is sikerüljön a kitűzött csúcs meghódítása. Nem volt túl meredek, se nem túl magas és tökéletes volt az akklimatizáció. Lépésről lépésre közeledtünk a 2497m magas csúcshoz.
10:31 kor a Gamila I csúcsra érkezve BSBK pohárban pálinkával koccintottunk, ünnepeltünk és ráhangolódtunk, hogy elénekeljük a magyar himnuszt. Közben gyönyörködhetünk a csoda szép kilátásban.
A Pindosz-hegység a legnagyobb tömegű görög hegység, a Dinári hegységhez csatlakozik. Északkeleti irányába kitekintve a Pindosz-hegység legmagasabb csúcsa, a 2686 méteres Szmólikasz volt látható. Északnyugati irányba látszott az Dinári hegység Albán része. A mobiltelefon is jelezte, hogy szeretettel üdvözölnek Albániában és EU-n kívüli tarifa érvényes, ha innen fotókat akarunk telepíteni vagy szeretteinket hívni.
Gamila I- ről a gerinc mentén ereszkedtünk le 2300 m szintre és célba vettük a következő csúcsot a 2410m magas Gamila II. Erről a csúcsról 14 km hosszú lefelé vezető út következett Tsepelovo falu irányába. (A Gamila I és Gamila II közötti út már egyáltalán nem volt járt, így volt a végére egy kis harántolás/szlovénozás is. De nyáron abszolúte vállalható, nem minden térkép jelzi ezt a nyomot.)
Ezekben a napokban Görögországban rekord meleget mértek az úgy nevezett Lucifer meleg front miatt és még 2000m felett is pokoli meleg volt. Így a nyílt terepen lefelé haladva árnyék hiányában mind nagyobb lett a hőség és a 15 tagú társaság egy idő után három csoportra vált szét. Eleinte Peti röhögését követve mindenki azt hitte, hogy a helyes irányba haladunk. Egy idő után viszont annyira szétszakadt három fele a csapat, hogy Peti se volt hallható és mindenki saját maga kellett, hogy tájékozódjon különböző applikációk segítségével. Zsoló biztosra ment és folyamatosan legelöl tartotta magát. Meg volt győződve arról hogy egyébként lemarad és örökre eltéved.,
Görög és olasz régészek a Pindosz-hegységben, 2010. nyarán fedeztek fel 1700 méteres magasságban két olyan helyszínt, ahol a neandervölgyi ember által használt kőeszközök százaira bukkantak. Amikor megint felnéztem nem hittem a szememnek. Előttem gyalogolt egy egész csoport neandervölgyi. De szerencsére csak néhány másodpercig. Megnyugodtam amikor mind átváltoztak sporikká.
Később megint a Vikos-szurdok egyik elágazását követve egy zöldebb völgy oldalsó lejtőjén haladtunk tovább. Nagy örömünkre amikor 4-5 km re voltunk Tsepelovo falutól rátaláltunk az első vízforrásra. Ekkor fogytán volt már mindenkinek a vize és egy hosszabb pihenés és rehidratálás következett. Itt megint összegyűlt a társaság nagyobb része. Volt, akinek eddigre már végképp lejött a bakancsa talpa, és volt, akinek eddigre végképp lejött a lábkörme. (Megfejtéseket, tippeket a szerkesztőség címére várunk.) Ők voltak a nap igazi hősei. De ne feledkezzünk meg a többi bajtársainkról, akiknek eddigre drasztikusan lezuhant az alkohol szintje.
Innen megint szórványosan kisebb csoportokban indult el mindenki és így újra három részre szakadt a társaság. Farkassal együtt indultam el, és mire kalandosan végülis leértünk Tsepelovo faluba már a sörözőben itta a hideg sört Peti, Rugó, János, Zsoló és Robi.
(Itt történt az a megismételhetetlen eset, hogy belekötöttek az elnökbe és ezért az elnök úzót ivott. Brrr. Zsé Robi ismét rossz lóra tett. Történt, az, hogy rájött a titkár úr, hogy még nem tapasztaltuk meg a Louche-hatást élőben, pedig tulajdonképpen pont ezért vagyunk itt. Mint mikor a projekt felénél rájönnek, hogy a pénzt már elköltötték, de még nem csináltak semmit. Ezért gyorsan jött az ötlet, hogy elindulhasson az in vivo kísérlet. Elővettem a védettségi amulettem a védettségi igazolványommal és mondtam, hogy engem most nem lehet uzóra szavazni, így nekem nem is hozott ánizsdzsuvát a pincér. Tagjelölt társunk azonban egy bonyolult jogi okfejtésbe kezdett, aminek az volt a lényege, hogy ha nem iszom meg, akkor buzi vagyok. Mindenki tudja, hogy ánizsosat nem ihatok, mert ezt az egyet tiltja a vallásom. De nevelő jelleggel úgy éreztem, egyszeri kivételt tehetek, hát egy hangos bazmeggel kibontottam az üvegcsét és tisztán, a Louche-hatás vizsgálatának teljes mellőzésével, letoltam az üvegcsét. Soha többet. Ne köss bele az elnökbe! 😊)
(A nap hátralevő része nagyon aktívan telt. mondhatnám úgyis, hogy belaktuk a falut. Zsoló lazító tornagyakorlatokat mutatott be a taverna teraszán, kiderült igen komoly erőnléti edzésekkel készült fel a túrára, neki azt mondták, hogy hosszú és kemény túrák várnak rá, amit csak a legjobbak teljesíthetnek. A szabadcsapatok bevették a délutáni kiskocsmát, fontos másnapra vonatkozó tárgyalásokat folytattak a bártulajdonos-felszolgálóhölggyel. Hazafelé egy görög zenés-táncos turista estbe is próbáltunk bekapcsolódni, állapotunk láttán kevés sikerrel, ezért bosszúból utcán tartottunk egy ellen zorba estet. Mivel még mindig akadt belőle, és az ouzók is kívánták, a szálláson a teraszon hörpintettünk egy kis hazait, és egy gyorslórummal zártuk a napot.)
Helyszín: Tsepelovo – Kipi (Kipoi)– (Vitsa) - Monodendri
Napi túra: 20,3km / 17,8 km
Szint: +820, -820 / +1030, -1030
Szerző: Bence
(Következzék egy idősíkokban ugráló, de formabontóan tematikus napleírás)
Feta
Görögországban komolyan veszik a feta fogyasztását. Elengedhetetlen tartozéka a görög reggelinek, ebédnek és vacsorának is. Nem is csoda, hogy az itthon megszokott 25 dkg-os kiszerelés helyett inkább 10-20 kg-os tartályokban vásárolják, úgyis hamar elfogy. Tsepelovo-i szállásunkon is természetesen (nyers) fetát kaptunk reggelire az olajbogyó, uborka mellé. A megbeszéltek szerint reggel 8-kor találkoztunk a kis panzió teraszán, hogy aránylag időben el tudjunk indulni, még a nagy meleg előtt.
A napi túránk során Tsepelovoból leereszkedtünk a Vikos-szurdokba, Kipi falucskán keresztül. Felhagyva az előző napok napközbeni koplalásával (müzli és különböző formájú – emésztést tönkre tevő – energia szelet majszolásával), Kipiben bőségesen ebédeltünk: természetesen a grillezett feta az ebéd egyik fő fogása volt, a csirke és sertés szuvláki, helyi sörök, és kimért könnyű bor mellett. (Hogy egészen biztosan be tudjuk ágyazni ez a rengeteg dolgot a helyi kisboltban vettünk még pár sört is..)
Este – visszaérkezve Monodendribe – a hegyi falu főterén vacsoráztunk. Itt is két asztalhoz kellett leülnünk, mert a covid szabályok nem tették lehetővé, hogy 10-nél több ember üljön egy asztalhoz. A közös kasszát felügyelő Zsiga is beletörődött ekkorra már abba, hogy az étlapon lévő minden előételből rendeltünk, a főétel és desszert előtt: így nem maradhatott el a sült feta, és a fetás görög saláta sem…(A sporttársakkal konzultálva kiderült, hogy a hazaút után többen is Feta lázban égtünk és családtagjainkat, vendégeinket és leginkább magunkat ezerféle fetasaláta kombinációval leptük meg.
Főtér
Az Európa egyik legszegényebb régiójának számító Vikos-szurdok falvainak felépítése nagyon hasonló. A helyi kőből épült házacskák szűk ablakokkal kúsznak egymás fölé, amelyeket girbegurba, kővel borított utcácskák kötnek össze, megkeserítve az éjszaka sötétben botorkáló – pár pohár bort elfogyasztó – ember életét! Az is érhetetlen, hogy a házak tetején – szintén a helyi mészkőből készülő – egymásra rakott természetes palalemezek kötőanyag, vagy rögzítési pont kialakítása nélkül, hogy maradnak egyben, és nem csúsznak le egyszerűen a földre…
Mindegyik falu lelke a kis főtér, amelynek elhagyhatatlan tartozéka egy hatalmas, körbekerített többszáz éves platánfa, és egy kis görög-keleti templom. A zárt főtereket, jobb időszakot (covid előtti turista-áradatot) is megélt kávézók és éttermek ölelik körül: ez a helyi társadalmi élet központja.
Tsepelovot nem hagyhattuk el anélkül. hogy még utoljára a főtéren egy sörre/kávéra be ne üljünk. Előző este megbeszéltük a tulajdonos hölggyel, hogy csak miattunk 9 órakor kinyit (egyébként mediterrán életstílust követve, akkor még valószínűleg aludt volna…). Itt döntöttük el azt is, hogy a gerincen átvezető – rövidebb, de sok szintemelkedést tartalmazó – túraút helyett a szurdokban vezetőt választjuk. Ez elméletileg hűvösebb, és útközben forrásokat is érint, amely jól jön a görög forróságban.
Kosárlabda
Ilyen hagyományokkal a hátunk mögött nem is csoda, hogy amint Tsepelovot a folyóvölgy felé elhagytuk, és megláttunk egy kosárlabda pályát, azonnal alakítottunk két csapatot, hogy vad kosárlabdázásba foghassunk a nálunk lévő (mini) vízilabdával. A játék színvonalát tovább emelte a teljesen egyenetlen betonpálya, a keménytalpú túrabakancs, és a 30 fokot meghaladó hőmérséklet is. A jegyzőkönyv kedvéért rögzítsük a mérkőzés eredményét is: 3-2 arányban nyert a Petik-Robie trió, a Ziggie-Bence duó ellen. Persze, ők többen voltak…
Hidak
Kipinél értük el újra a szurdokot. Csapatunk többször kisebb egységekre bomlott, mert nehéz volt a turistaútat sok helyen megtalálni: jelzett utat vagy a folyó mosta el korábban, vagy a növényzet vette újra hatalmába. A kiszáradt folyómederben pedig sokszor nagyon kényelmetlen volt a gyaloglás, ráadásul még a nap is odatűzött!
Este Monodendriben találkoztunk újra mindenkivel.
Gerilla-fürdés
Forróság
Helyszín: Vigaszból Perverzába a Meteoritokon át – Lebegve
Napi túra: sziklakápolna, körbeséta a kolostoroknál
Szint: fel egy kicsi
Szerző: Farkas, lejegyezte Szipi
A Bsbk tagjai szeretik nehéz helyzetbe hozni a tagjelölteket (spoiler: későbbi tagokat), nem volt ez másként az én estemben sem. Ráadásul duplán. Már aspiráns koromban hallgattam a beszámolókat, és áhítattal olvastam a BSBK-s blogokat. Innen tudom, hogy az elmúlt években rendre becsúszott 1-2 olyan nap, amit csak úgy tudnánk megjelentetni a blogon, mint jelen kormányunk közérdekű adatigénylésekre adott válaszait: egy gépelt papíron a Kékfényből ismert kitakart fekete sorokkal. Szóval van ez az 50 évre titkosítós rész, ami pont érinti a mai nap krónikáját és ha ez még nem lenne elég, engem az ég biologusmágusnak és nem pennaforgatónak teremtett. Kérdezzetek meg egy virág nevéről, tulajdonképpen bármelyikről és tágítsuk növényre vagy állatra és mondom. Latinul. Is. De, már kiskorom óta tudom, hogy nem én leszek a BSBK Bödőcs Tibora, csupán tollba mondom ennek a szép napnak a történéseit.
A reggel (már megint) a Monodendri nevű faluban ért minket, egészen pontosan az Archontiko Zarkada nevű hotel teraszán, ahová szépen lassan szivárogtak le az előző esti uzótól megfáradt tagtársak. Biztos megvan mindenkinek a Bazi Nagy görög lagziból, Kosztasz "Gus" Portokalosz, Fotula Portokalosz („Tula”) apukája, aki minden szóról be tudja bizonyítani, hogy görög eredetű. Nos, én meg azt tudom igazolni, hogy nem véletlenül kaptam én a mai napot, hiszen Monodendri neve görögül magányos fát jelent. Tehát ez egy biológus napja. Szóval, hol is jártam. Ja igen, betermeltük a reggelit, amiből én háromszor is szedtem. Vetettem pár sóvárgó pislantást a medence felé, de végül a hotellel szemben lévő kávézó mellett tettem le a voksomat. A kávé és a kiszolgálás itt a legjobb a faluban, ezt több sporttárs is megerősítheti.
Örömmel láttuk viszont Krisztoszt, a Krisz-Tosz-Tursz Bt. onemenshow-ját, aki all-in-one-ként volt sofőr, lakáj, idegenvezető, túravezető, túraszervező, recepciós, házigazda és felszolgáló. Előző nap hosszas alku után Petike 9 órás indulást egyezkedett ki, így fél tízkor már el is indultunk. A 15 embert egyben tartó „sorkiszámolós” módszer egyedül itt mondott csődöt túránk során, mert miután sikerült megállapítani, hogy mindenki a buszon van, Oli becsukta az ajtót, Krisztosz gázt adott, Szipi meg a hűtőmágneseivel futott a busz mellett, miközben kopogtatott az ajtón. Persze, pont az elnökünket hagynánk ott, mi?
Már nem emlékszem, hogy miért is indultunk el a Menórákhoz, azt hiszem azért, mert Lehel 1:1.000.000 nagyítású térképén, közelinek tűnt Vikoszhoz. Talán azt írta másfél óra és ott is vagyunk. Aha, másfél.
De mentünk. Az út eseménytelenül telt el, leszámítva azt a malőrt, hogy Balinyó többször is elvitte a piros királyt. Legközelebb a titkár úr csak maradjon a busz elejében az idegenvezetői széken, értve vagyok ? Szokatlan sörtelenségünket csak pár pálinka szakította félbe, míg végre beértünk Ionanniaba, egészen pontosan egy sör nélküli benzinkútra (???), ahol sofőrünk lecsatolta a hátsó vagont (utánfutót), hogy innen egy gőzmozdony sebességével száguldhassunk tovább a Monolitok felé. A sörtelenséget a két nappal ezelőtt kóstolt papingói kézműves sörök élvezete után, kézműves sörök rendelésével kívántuk megszüntetni. Erre kitűnő jelöltnek tűnt Jorgos2. Jorgos2(=Vangelis) az a személy, akit Krisztosz csak, mint a „segítőm”, mutatott be nekünk, akinek egyben nagyon „hálás”. Ő az, aki kalauzol minket az ismeretlen Perverzában és úgy általában mindenhol, mert kitűnő kapcsolatai vannak. Innen már biztosan sejtitek, amit mi is sejtettünk, ő valszeg a covidtól sújtott turistátlan Görögország egyik vámszedője. Gyanúsan mindig akkor tűnt fel, amikor egy újabb fizetési kötelezettség közlébe kerültünk. Ha legalább már szedi a sápot, akkor szerezzen sört ! És úgy is lett. Krisztosz még párszor egyesével és szűkre húzott szemöldökkel kinyitotta az utánfutót, minden érkező sporttársnak, külön-külön, de aztán végre útra keltünk, a Minotauruszok felé.
46 C° fokra érkeztünk meg a Melodrámákba, heveny segédletemmel besakkoztuk a buszt a máskor napi négyezres forgalmat bonyolító, most kvázi kihalt kis faluba és pont besétáltunk a 50 méterre levő szupermarketbe, ahol akciós volt a túrasör. Inhalálás után idegenvezetőnk elmagyarázta, hogy mitől volt itt jó szerzetesnek lenni. Most már mi is tudjuk, hogyha barlanglakást akarunk vájni, akkor az uralkodó fentről folyó esővíz útjába kell azt vésnünk, mert akkor lesz mit inni. Nagy bánatomra a fürdés viszont ezekben a fülkékben szóba sem jöhetett.
Krisztopulosz a hegyivezetőnk elindult velünk egy újabb maratoni ösvényen, ami ezúttal a hangzatos meteórák maraton trail elnevezést kapta. Erről a maratonról azonban pont a legjobb maratonistánk maradt le, Boncsi eltűnt, egészen pontosan valószínűleg teljesen más irányba lebegett a levegőben (=meteórák), végül kikapcsolt telefonok során túl, Szipinek tudott vészjelzést leadni. (Őszintén szólva nekem fel sem tűnt, hogy hiányzik, pedig az előző kiszámolósnál még megvolt.) Miután a forrásnál balra kell fordulni és a paradicsomos kertnél jobbra itiner nem vezetett sikerre, hadrendbe állítottuk a google összes helymeghatározó rendszerét, és Rugó is megismerte a helymegosztás fortélyait, akkorra belebegett az elveszett bárány.
Méghogy titkosítós nap! A pikulát, hát volt itt olyan túra és sziklamászás, hogy Eszpé és még sokan mások csak a seggükön tudtak lecsúszni. Történt ugyanis, hogy felmentünk addig, ahol a remete szerzeteskedett a hegy csúcsára. Az aszketizmusnak ez egy egészen elvadult vállfaja, ahol egy fehérre meszelt hegytetős fülkében várja valaki a megváltót, és max. annyi a szórakozása, hogy leszalad 20 méterrel mélyebbre két miatyánk között két szikla közötti réshez, ahol 20 fokkal hidegebb levegővel szellőztetheti át a szakállát, a Bernoulli törvény értelmében. Gondolom mindezt fekete hálóingben. Szóval ott vagyunk a remetelaknál, ahonnan már gondoltuk nincs tovább, de van. Krisztosz mutatott egy létrát, ami modernül már rozsdamentes acélból volt, és a sziklára volt applikálva. De legalább mozgott. Ezen lehetett kimászni egy csodálatos panorámás, harangos és összkomfortos maxisziklára, ahol már elég közel lehetett lenni a Jóistenhez. Megrőkönyödve láttuk, hogy van ennek feketeöves verziója is, a szemben levő égre törő önálló sziklában semmi lapos nem volt, volt viszont meredeksége, meg lábnyomnyi lépések belevájva, a tetején pedig kereszt. Alatta meg vagy 400 m pokol. Köszi.
A sziklán mindenfajta jópofa fotó készült, majd mikor megkondult a sörszint mérő vészharang, elindultunk lefelé. Itt már nem hagytunk el senkit, viszont örömmel üdvözölt minket a boltosunk. A görögök nem gondolkoztak sokat a sörnevezéktanukon, rögtön ott van ugye az Alfa márkanevű sör, hogy a Fix, vagy Mythos nevűről ne is beszéljünk. Neki is láttunk Alfától omegáig kiürítettük a hűtőszekrényt, majd beálltunk máskor oly forgalmas főtér egyetlen fája alá csoportfotóra.
Nem maradhatott ki az igazi turistás rész sem, ezért felkerestük az immáron lépcsőről megközelíthető Megalo (még egy megálló) Meteoro nevű kolostort, amiben sok ikon pár kiállítás és nagyon meleg volt. Simán lehetett turista mentes fotókat készíteni, a belső templomban azonban csak maszkosakat. Pazar a hely, egészen más volt így felfedezni, hogy minimális volt a turista, persze magyarból azért rajtunk kívül is jutott. Szegény az eklézsia is, mert simán mászkálhattunk a máskor meg nem tűrt rövidnadrágokban, hiába no kell a jegy-árbevétel.
Elmenőben még kiálltunk egy panorámás sziklára, ahol elpróbáltuk a levegőben lebegést. Sajnos a képek tanulsága alapján, pár sporttársnak gondjai voltak a háromra való felugrással. Lehel viszont elkészítette a Meteorák 728. és 729. sorszámú fotóját, de (k)örömtelenül állapította meg, hogy nem sikerültek jól. Kérte volna még, hogy esetleg a 730…, de majdnem okoska törp sorsára jutott, de azért csak nem maradt le a buszról.
Éhesek voltunk, valami helyire vágytunk. Eddigre már túl voltunk az összes létező feta kombináción, görögsalátát láttam, akárhányszor lecsuktam a szemem. Ettünk kecskét sütőből, libát muszakával, csirkét, marhát és disznót szuflakisan, zazikit baklavával, padlizsánt paradicsommal. Egy dolog maradt csak ki, a bézik sarki gyrosos. Gyorsan kerestünk is egyet a közeli városban, túránk legolcsóbb és leglaktatóbb kajáját toltuk. Mikor már minden bendőben sörtengerben úszott a pitasgyros, a haladók fagyaltjaival tuningolva, egy szuvenír boltban feltöltöttük a sörkészletet. Rutinosan amolyan debreceni módra, kértünk egy nájlonszatyornyi sört. A boltos lány annyira megörült nekünk, hogy ijedtében adott még két sört ajándékba, ó de kellett.
Ionoszban felvettük az árván maradt pótkocsit, és nagy örömünkre Jorgos2 kézműves söreit, amit szerintem a harmadnagybátyja főz sutyiban. Már a franc kívánta, de hát ott van, igyunk belőle. Itt egy kicsit teleportáltunk és Perverza egyik sok csillagos hotelébe kerültünk, ahová, normál időben még a kertbe se jutottunk volna be, de most pont hátizsákos Frodó turistákat (is) vártak. Na de azért ezekre a trollokra ők sem számítottak 😈, de kiderült, hogy itt is pénz beszél!
Bezsilipeltünk, elfoglaltuk kétágyas, fürdőszobás szobáinkat, majd elindultunk Jorgos2 valamelyik másodunkatestvérének az éttermébe. Nem volt messze gyalog alig 4 km. De legalább a családban marad a drága turista jatt. Tudjátok, tudok egy jó éttermet, a város legjobbja, itt van nem messze, kitűnő a kaja. A két asztalra oszló csapat, rutinosan rendelte végig az étlapot, szintén alfától omegáig, kísérőnek helyi fehérrel, ahogy illik. A szomszéd asztal végzett a másodikkal, mire a miénkre megjött az előétel.
Egyeztettük még kicsit a másnapi meglepi programot, (én már tudom mi, csak nem mondom el), Krisztosszal és vissza ténferegtünk a szállásra. Nagyon csábító volt a szálloda medencéje, de még nem jött el a megfelelő pillanat. Talán majd holnap… Záróakkordként a minibárok hűtőjében fagyasztott kézműves sörök mellett, Petikéék teraszán búcsúztattuk el a napot, egy hasonlóan sörös új nap reményében.
Helyszín: Perveza – Anaktorio – Panagia - Perveza
Napi túra: Kikötőbe, kikötőből a szállásra
Szint: Kimászás a hajóra
Szerző: Szabó Peti
Megvan annak a diszkrét bája, amikor egy szálloda udvarán 14 meglett férfiember éjfél magasságában Halász Judit örökbecsű Boldog Születésnapot c. dalát énekli, kissé borgőzös orgánummal…. Mivel én voltam az, akinek ez szólt s aki hallgatta, jelentem nagyon szépen énekelnek az Urak!
A másnap frissen kezdődött egy, a helyhez méltó svédasztalos reggelivel, melyet csak halványan árnyékolt be az ételválasztás közbeni maszk és kesztyű viselési kötelezettség. Nagy reményekkel vártuk a mára beígért delfin show-t, melyért már nem kellett mászni, izzadni, zsákot cipelni csak úriasan beszállni a kisbuszba, mely a kikötőnél tett le. Érdekes módon egy szokás megmarad, a pálinkásüveg túra előtti körbeadása, no de hát kell az állandóság…
Szóval a delfin show…. A kikötői sétánk bámulatos hajók és jachtok közt vezetett, majd feltűnt egy kissé viharvert, fakuló, fa építésű halászhajó, meghatározhatatlan korral, s hatalmába kerített az ugye nem ez lesz a mienk érzés…. de máris felhangzott egy jó hangos „Kalimera”, mely jelezte, hogy de bizony, bizony ez lesz a mienk… Már csak Poseidon jóindulatában bizakodhattunk és abban, hogy a napsütéses idő egész nap kitart. (Azért a bulit nem bízták a véletlenre, a kicsit szakadt plakáton ez volt olvasható: "guaranteed 100% dolphin spot". Vajon, ha végképp nem sikerül egyetlen delfint sem felriasztani a benevelt és beetetett csordából, akkor a kapitány felesége/lánya húz magára egy delfin gúnyát ???)
Az utunk számos tengeri haltelep mellett haladt el, hisz itt sem a szél hordja össze tavernákban elfogyasztott csodás tengeri eledelt. Ipari mennyiségű táppal etették őket a gyors siker érdekében. Részletes beszámolót kaphattunk a környékről, a szokásokról. Dimitrosz, a túra marketing arca sokat tett, hogy az út hangulatosan teljen.
A tenger és a zenei összeállítás – mely meglepő módon, nem a görög popzene gyöngyszemeiből válogatott - több igen nívós produkcióra sarkallta a BSBK tagjait, talán ezek legemlékezetesebbike Zsoldos Robi Rocky bevonulása
illetve Farkas és szerény személyem által bemutatott Titanic jelenet a hajó orrában….. (innen üzenem Farkasnak, hogy ugyanezen film autó ablakát párásító jelenetében NEM vállalom a női szerepet…)
Az út csúcspontja természetesen a megrendelt delfinek megérkezése volt, akik jól meg lehetnek fizetve, mert hosszan és lelkesen úsztak a hajó előtt, mellett.
De a lényeg még hátra volt, mert az ősi hagyományok alapján, az utolsó nap a szent Közgyűlés napja! Ehhez kellett megfelelő helyszínt találni, melyet végig kerestünk a kikötő fényei és árnyai között, mígnem elénk került egy autóút és a tenger közzé beékelődött elhagyott pagodaszerű építmény, melynek funkciója teljesen tisztázatlan maradt, de a maga szürrealitásában nekünk tökéletes volt. Aki nem ismerné, annak elárulom, hogy egy ilyen jeles hagyománytisztelő eseménynek pontos napirendje van. Ezek a következők: Koccintás, elnöki beszámoló (Szipi dicséri a Titkárt és kinevezi Főtitkárrá), ennek megéljenzése koccintással, titkári összefoglaló (Titkár úr mindenkit dicsér, főként az Elnököt), titkári tevékenység megünneplése koccintással, jelöltek előterjesztése, tagfelvétel, tagok köszöntése koccintással, egyéb ügyek megvitatása (Bali kinevezése Krónikássá – bármit jelentsen is ez a titulus), s végül sajnálkozás, hogy a folyadékok milyen gyorsan és érthetetlenül párolognak el az üvegekből…. Az új tagok Zsoló, Farkas és Zsoldos Robi mind felvételt nyertek s hivatalos tagjai lehettek végre e méltán híres körnek.
A szállás felé vezető úton, még a fáradt sereg egy része visszakóstolta az előző napi étterem italait, de lassacskán mindenki visszaért a szállásra, ahol kiderült, hogy a mindig precíz Titkár Úr szobakulcsa a bezárt autóban maradt (ezt később sikerült megoldódott, így nem kellett senkinek őt befogadni). Farkas pedig a taggá avatás felett érzett örömében megmutatta, hogy igen is lehet fürdeni éjjel is a medencében és egy szittya erdélyi gyereket a hatályos dress code sem érdekel. Ezzel végre megszegtük a falra kifüggesztett medencehasználati szabályzat utolsó pontjait is (ez előzőket a nap folyamán már áthágtuk), miszerint 20 óra után nem lehet fürdeni és a fürdőruha használata kötelező… A megfáradt sereg - lefekvés előtt - az előtérben még néhány klasszikus magyar rocksláger hallgatásával és éneklésével szórakoztatta az itt aludni próbáló vendégeket, keretet adva ezzel ennek a muzikális és kimerítő napnak.
Helyszín: Perveza – Amvrakia-völgy - Perveza
Napi túra: fel a forrás irányába a szurdokvölgyben, majd le "mikrokanyoning" a folyómederben
Szint: pár száz méter
Szerző: Zsoldos Robi
Álmosan ébredt a közgyűlés utáni reggelen a csapat, nemcsak a hosszúra sikerült esti séta amiatt, hanem nehezen búcsúztunk a szerény felszereltségű, de annál otthonosabb menedékháztól, és sajnos egyben az utolsó napot kezdtük meg Göröghonban. Nekiestünk az utolsó bőséges svédasztalos reggelinknek a szokásos maszk-és kesztyű viseletben. A görögök a mediterrán vidékre jellemző lazasággal kezelték a pandémia szabályokat is: minél civilizáltabb helyen voltunk, kitéve a turista forgalomnak, annál komolyabban vették a szabályok betartását. A hegyvidéki falvakban ezt egyáltalán nem tapasztaltuk.
A reggeli után a medence partján gyülekeztünk, ahol az utolsó szállodai sörkészletet is megkíméltünk a további utazástól, már ami az eredeti hordozóját illeti. Ezek a hordozók aztán mint sörösdoboz – némi vizes flakonnal kiegészülve – kellemesen ringatóztak a kisbuszban, útban az Acheron folyó forrásvidéke felé, az aznapi pataktúra helyszínére. Az Acheron folyó (másik nevén Styx)az ókori görögök hitvilágában az alvilág folyója, amin keresztül szállította Charon, a révész a holt lelkeket Hádész színe elé.
A pataktúrához a tengerpart mellett mentünk sokáig, gyönyörű vidék tárult elénk, a tenger látványával az utat szegélyező leanderek vetekedtek. Christos Mezopotamosnál (ez egy görög falu, ami nem összekeverendő az ókori Mezopotámiával!) eltévesztette a lehajtót, de egy kis kitérővel-visszafordulóval végül megtaláltuk a helyes utat. Mezopotamosnál volt régen Acheron torkolata, amit a folyó később feltöltött, így most 3-4 kilométerre van a tengerparttól. Bár nem álltunk meg nézelődni, de itt található a Necromantheion, az az ókori jósdahely, amit a görögök a halálnak szenteltek. Sokak szerint az alvilág kapuja, más néven Hádész kapuja is itt volt.
Mi minden estre folytattuk az utunkat a folyó magasabban fekvő szakaszához, így hamarosan ismét a Pindosz hegységben túrázhattunk. Paripánkat a folyó melletti parkolóban hagytuk, sikerült szerencsére napos helyet találni. Görög túravezetőnkkel átgázoltunk először az erős sodrású folyón, a bal parton aztán elindultunk felfelé az ösvényen.
A hegyvidéket a történelem folyamán Európa szerte általában kemény népek lakták, akiknek nemcsak a zord környezettel, hanem haramiákkal és idegen betolakodókkal is meg kellett küzdeniük. Christos mesélt nekünk a Soui népcsoportról, akik ezen a területen éltek, és a török hódítókkal vették fel a harcot, és állítólag az oszmánok soha nem tudták meghódítani ezt a vidéket. A történelemleckét követően összefutottunk egy görög nyugdíjascsapattal is egy kilátóhelyen, később pedig egy régi vízimalom maradványait is megnéztük, ebből elég sok volt ezen a vidéken.
A szurdoktúra itt, a vízimalomnál kezdődött Farkas és Peti számára, akik rövid időn belül eltűntek a szemünk elől. A csapat többi tagja nem követte őket, mert a folyó azon a szakaszán elég komoly kis vízesések, zubogók voltak.
Amikor később beleereszkedtünk a hideg vízbe, Farkast láttuk, de őt nem is féltettük a békaruhájában, Peti miatt viszont elkezdtünk aggódni, mert sokáig nem tűnt fel a vízből. A víz nem volt túl hideg, de nagy élmény volt lefelé csorogni a mederben, a szűk, gyors folyású zubogókon át. Ahogy ereszkedtünk le a patakban, egyre több göröggel találkoztunk: nagyon népszerű turista látványosság, amit nem is csodáltunk. Számunkra meg a görög kirándulók egy része volt látványosság 😁, igen a nyúlon túl...
A szurdoktúra során aztán nemcsak a görög táj, hanem Görögország más szépségeit is meg tudtuk csodálni. A hatályos uniós adatvédelmi szabályoknak megfelelően így nem is készítettünk képet a túra érzékenyebb fejezeteiről. A csapat a szurdoktúra során nem maradt egyben, sokan egyedül bóklásztak a mederben. Így botlottunk páran (Farkas, Peti és újRobi) a folyón lentebbi szakaszán Szipibe, aki a folyó által megformált krisztusi székben adta elnöki áldását adta a tagság pataktúrájára.
A pataktúra zubogókkal veszélyes részén túljutva több mély medencén is átúsztunk, eSZpé egy három méteres sziklaugrást is megejtett. Ezeknél medencéknél, és máshol is a folyó alsó folyásánál a közvetlenül a hegyből áramló víz miatt sokkal hidegebb volt.
A túra végével megérkeztünk a buszhoz, a parkoló melletti bazárnál némi sör és kávé mellett begyűjtöttük a szuveníreket, és a tengerpart felé vettük az irányt. Pidima Kyras mellett a Camping Nissos nevű kempingbe tartottunk, ahol az utolsó óráinkat töltöttük az elutazás előtt. A kiéhezett társaság a szokásos bőséggel rendelte az ételeket a kemping éttermében, aztán megkezdtük a délutáni sziesztát. Az estebédet követően volt, aki szunyókált, mások egyből a tengerbe vetették magukat. A tengerpartra folyami kavicsot hordtak, nagyon kellemes strandot alakítottak ki. A fürdőzésen kívül más programot is találtak a BSBK tagok: a bárnál folytatódott a lórum Bence, Robi, Bali és .. között.
A nap sajnos gyorsan telt, a fürdés és pihenés után lassan szedelődzködtünk, hogy a repülőtérre idejében odaérjünk. Rövid utazást követően a repülőtéren érzékeny búcsút vettünk Christostól, aki hű társunk volt az elmúlt pár napban. Úgy éreztük, hogy az egyébként őszinte mosolya mellett azért már várta, hogy búcsút mondjon nekünk. Mi is örültünk, hogy egy jó ideig nélkülözni tudjuk a görög mulatós zenét.
A repülőtéren a BSBK tagjai egyből megrohamozták a duty free shopot, ahol beszereztük az ajándékok nagy részét ouzo, csokik, baklava, olívabogyó és ilyenek formájában. A repülőnk – ami Pestről jött Prevezába – késett a budapesti vihar miatt, így egy félórás késéssel indultunk és érkeztünk meg Budapestre. A görög túra méltó zárásaként Szipi elnöki minőségében megállapította, hogy a BSBK jól teljesített: most maradt meg a legkevesebb pálinka az összes túrát figyelembe véve.
Epilálós
Tudjátok van az a jó érzés, amikor tudjátok, hogy ez nagyon jó. Ha megkérdeznek nem tudod elmondani, hogy pontosan mi a jó. Még te is találgatsz, talán a hely, talán a túra, talán a csapat, esetleg a bödönnyi görög saláta. De nem tudod, nem találod el, nem találod magad. Mosolyogsz, mint a tejbetök. Csak ott legbelül érzed, hogy ez most a jók között is jól sikerült. Idéztem már nektek a Tüskevárból, most is ezt teszem.
„Ladó Gyula Lajos hallgatott. Hogyan lehet ezt a nyarat elmondani ? Egészen sehogy sem lehet elmondani, […]. „Majd elmondom” – gondolta, de amint barátjára nézett, arra gondolt, hogy az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, a ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.”
Statisztikák a krónikás (és egyben számszerész) szemszögéből
Menet közben sok diszkusszió folyt, hogy mennyit is mentünk, előre, felfele, lefele, kinek az órája, telefonja mit mért. A vitát lezárva, teljes mértékben tudományos alapon kijelentem, hogy az általam mért adatokat kell etalonnak tekinteni 😇, íme:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése