Felkészülési túra - Bükk

Hova menjünk? Egy napra vagy kettőre? Kik jönnek? Ezek az örök kérdések a szokásosnál is később dőltek el, de végül a helyére került minden: egy napos, kb. 40 km-es menet a Bükkben bizonyos várak érintésével négy másik sporttárs társaságában.

Reggel fél hétre jött volna értem Bali, háromnegyed hétkor hívott, hogy nyugi, már felébredt és nemsokára indul. Megnyugodtam és csináltam még egy kis reggelit magamnak. Negyed nyolc körül tényleg megjött a Volvo, már Lehellel is kiegészülve, a slusszkulcsot is azonnal megkaptam, mert mint kiderült, rajtam kívül az összes túratárs kint volt előző este (éjjel) a borkarneválon. Ennek nyomait persze meglepő módon Balin lehetett leginkább felfedezni, a gyűrött arc mellett komoly horzsolások a felkaron és egy diónyi hupli a könyökön szolgáltak az ittas biciklizés antireklámjául. Petit és Rugót Mezőkövesden kellett felvenni, a logisztikát valami családi túrák bonyolították számomra kissé követhetetlen módon. Peti volt a legtürelmetlenebb a késés miatt, háromszor is ránk telefonált, hogy hol vagyunk már, pedig tudhatta volna, hogy a mezőkövesdi Lukoil kúton üzemanyagot és kávét kell vételeznünk a kocsinak illetve tulajdonosának. Végül mindenki meglett és immár öten tettük meg a maradék utat Egerig. A noszvaji úton, valahol Szipi házával szemben leparkoltunk egy mellékutcában és negyed tíz körül nekivágtunk a túrának. Az útvonal először a külvároson majd kiskertek mellett vezetett, az előző napi esők miatt néhol nagy pocsolyákkal borított földúton. Hamarosan elértük a Nagy Eged lábát és mivel már itt eltévesztettük az útvonalat, végül egy kerítésen átjutva a szőlőtőkék között kezdtük meg a felmászást a meredek hegyoldalon.

Nemsokára megláttunk egy Szűz Mária szobrot, innen legalább kiderült, hogy Lőrincz Gyuri szőlőjében járunk. A szobor mellett felkapaszkodva hamarosan elértük az ültetvények felső határát és röviden megpihentünk az erdő szélén. Indulás után mintegy öt perc alatt elértünk a Nagy Eged csúcsát, a kilátó sajnos a 80%-os lepusztultság állapotában van így a tájban való gyönyörködés ezúttal elmaradt. A következő jelentősebb szintemelkedés nélkül haladtunk, ráadásul a fák árnyékában, ami az egyre erősödő napsütés miatt kifejezetten szerencsés volt. Láttunk egy szarvast átugrani az úton, de sajnos inkább a legyek voltak azok az állatok, akik közelebbi ismeretségbe próbáltak kerülni velünk, úgy tűnik, hogy az izzadt férfitest mégiscsak lehet kifejezetten vonzó. A térképen kinéztünk egy turistaházat, ahova autóút is vezet, ebből azt a következtetést vontuk le, hogy hátha nyitva van egy szép augusztusi hétvégén és akkor már igazán biztosan árulnak hideg sört. A házhoz közeledve egyre erősebben hallatszott egy erősen oda nem illő hangos dobolás, de gondoltuk ez a rejtély is megoldódik érkezésünkkor. Mikor már egészen közel voltunk, kiderült, hogy még valami hegyet gyorsan meg kell másznunk, ami benne volt a túratervben. A tábla szerint 600 métert kellett haladnunk, a valóságban ez inkább a duplájának tűnt, ráadásul a vége igen meredekre sikeredett, várat persze itt sem láttunk nyomokban sem. Visszatérve az útra most már gyorsan elértük a turistaházat, ahol mintegy 20 őrült ütött hatalmas dobokat megállás nélkül. A produkció inkább tűnt vallási, mint zenei tevékenységnek, minket mindenesetre arra kényszerített, hogy a tényleg meglelt söröket a halláskárosodás elkerülése érdekében a házon belül fogyasszuk el. Mivel a következő sörvételező hely elég távolinak tűnt, mindenki eltett egy hideg sört útravalóul a hátizsákjába. Utunk egy rövid szakaszon egybeesett a felsőtárkányi hegyi félmaraton és triatlon útvonalával, a szembe jövő és még nálunk is sokkal izzadtabb futókat a nagyobb pocsolyáknál udvariasan elengedtük, sört nem kértek (bár lehet nem is kínáltuk). A futók elmaradása után hamarosan egyre több gombász tűnt fel, az előző napi esők ugyanis igencsak kedveztek a gombaérésnek.

A legszorgalmasabbnak két helyi lakos bizonyult, akik teljesen megtöltötték egy Lada csomagtartóját a zsákmánnyal. Ezen a ponton egy tábla szerint mintegy másfél kilométerre voltunk Ódorvártól, amely a túránk legkeletibb pontja. A kilátóhoz érve fényképezkedtünk majd elindultunk visszafelé.

Újabb másfél óra gyaloglás után elértünk egy elágazást. A terv szerint innen Szarvaskő felé kellett volna vennünk az irányt, de akkor elkerültük volna Felsőtárkányt, az egyetlen helyet közel s távol, ahol esélyünk volt a folyadékpótlásra. A BSBK szellemét ismerve a döntés nem lehetett kérdéses, így még 3 km legyaloglása után befutottunk a felsőtárkányi tó partjára és letelepedtünk egy szimpatikus büféhez. Egy parti gyorsított lórum közben volt időnk megtervezni a továbbiakat is, úgy döntöttünk, hogy az eredeti tervet feladva a hegyen átvágva visszagyalogolunk Egerbe a kocsihoz. Peti kinézte a térképen, hogy ez 7 kilométer, aztán már az első táblák is jelezték, hogy inkább 12 lesz az. Ez az utolsó szakasz már tényleg hosszúnak tűnt, de végül a Nagy Egedet ezúttal a másik oldaláról megkerülve egyszer csak tényleg visszaértünk a kocsihoz este nyolc körül. Megállapítottuk, hogy összesen mintegy 40 km-t gyalogolva 11 óra alatt a felkészülést sikeresnek minősíthetjük, jöhet a Monte Rosa. Az egyetlen szépséghiba számomra az volt, hogy a késői visszaérkezés sajnos lehetetlenné tette az előzőleg olyan szépen betervezett egerszalóki fürdőzést. Mivel idefelé olyan szépen vezettem, ezt a visszaútra is megnyertem, bár az előző napi éjszakázás nyomait (majdnem) mindenkiből eltüntette azért a túra. Mezőkövesd után még egy nem várt kanyarral Tiszafüredre is el kellett mennünk Petit kitenni, így 10 óra után értünk végül Debrecenbe.

További képek a túráról.