Cefrekirályság
Útvonal: Dobogókő - Két-bükkfa-nyereg - Pilisszentlélek (Klastrom kocsma) - Két-bükkfa-nyereg - Mária-pad - Pilisszentkereszt - Pilisszántó
Táv: 16 km, szintemelkedés 340-350 m, menetidő 6 óra 20 perc
Résztvevők: Ziggy, Zsolt, Jankó (+2 vendégjátékos: Petra, Viktor)
Habár köztudottan nem vagyok a szavak embere (mint sporttársaim is megerősíthetik, sokáig a "karthauzi" jelzővel emlegettek csak a debreceni egyetemi kollégiumokban), de mivel első alkalommal vettem részt a BSBK túraszakosztálya színeiben egy versenyen, ezért a közösségi nyomás hatására el kellett vállalnom a beszámoló készítését. Bár az átigazolási szezon utolsó pillanatában elvesztettük Robit (erről bővebben lásd Petike párhuzamos beszámolóját), még így is jó erőkből állt fel a BSBK Cefre, amikor reggel fél kilenc tájban Ziggy vezérlete alatt gyülekezni kezdett a pomázi tömegközlekedési csomópontban. Taktikusan 15 perccel az indulás előtt odamentünk a Dobogókőre induló busz megállójába, így végül még ülőhelyünk is lett a hátsó traktusban. Utánunk még vagy 100 ember felszállt (ebből pontosan 99 sörkörös túrázó volt), ennyi embert én még nem láttam buszon (és dicsérjük meg a sofőrt, aki saját zsebre dolgozás nélkül is rugalmasan állt az ügyhöz - akit nem vitt volna el, az a következő járatra várva biztosan lekési a rajtot). A busz a sok jegyvásárló miatt eleve késve indult, illetve a rakomány súlya alatt nehezen is vonszolta magát hegynek felfelé a sűrű hóesésben, így végül kb. 5 perccel a hivatalos rajt előtt értünk oda a dobogókői menedékházhoz. Mint a buszon szertenézve kiderült, kb. én vagyok az egyetlen, aki nem hogy kamásli nélkül fog nekivágni a túrának, de aznap reggelig még azt se tudta, hogy mi a franc az a kamásli, illetve rémlett nekem valami, de rezignáltam nyugtáztam magamban, hogy azt is összekevertem a kalucsnival... Ettől függetlenül volt időnk a lelki ráhangolódásra, mert a szervezők ennél a pontnál késtek az induló egyencsomaggal (dugóka, rajtszám, ajándékpulcsi stb.). Így volt időnk összehaverkodni Petrával és Vikorral (a kiindulópont az volt, hogy Petra és Ziggy az 1990-es évek végének budapesti bulijait egy baráti társaságban abszolválták), akik már reggel 8 óra óta itták a söröket magánszorgalomból a menedékház büféjében (hogy miért értek a helyszínre már két órával a kezdés előtt, az egy külön történet, amit majd beírnak hozzászólásként a blogbejegyzéshez az érintettek, ha akarják). Mindenesetre hamar megszületett az elhatározás, hogy a Ziggy kijelölte távot együtt tesszük meg. Időközben jókora késéssel befutottak a szervezők (ha netán jó eredményt akartunk volna elérni a pontversenyben, akkor azért zúgolódtunk volna, de így örültünk annak, hogy kellemes melegben kellett elszopogatni a rajtsört), és valamikor 10.40 magasságában óvatosan nekivágtunk az első szakasznak.
Hamar átestünk a kötelező verbális körökön (Zsolttal tisztáztuk, hogy sajnos nem sikerült egyetlen helyes ítéletet sem hoznia bíróként azokon a kosármeccseken, amiken én is játszottam a 2000-es évek elején-közepén; Petra feltette a nap visszatérő kérdését: miért nem érezzük, hogy forog a Föld?; és mindannyian többször belefeledkeztünk az idillikusan hólepte tájba), és már hipp-hopp ott is voltunk az első ellenőrző ponton (egyszer én időközben derekasan seggre is estem, de az ijedtségen kívül nem lett más baj belőle). A bükkfák nyergén az egyik szervező gázon melegített vizet, hogy abban kellemesebb hőfokúra varázsoljuk a dobozos sört, ezzel az opcióval aztán éltünk is. Utána megkezdtük a leereszkedést a pilisszentlelki kocsma felé, ahol a legendák szerint egy cserepes kályha okádja a meleget, miközben az ingyenzsíroskenyereket csapatod szét sörökkel. Ziggy próbálta elvenni a kedvünket annak a felidézésével, hogy két éve ebben a kocsmában pont a Sörkör idején halt meg egy helyi alkesz, de rá sem hederítve céltudatosan csúszkáltunk a kocsma felé. Ahol aztán jókedvű társaság és teltház fogadott bennünket, és a fentebb idézett legendák 100%-ig igaznak bizonyultak. Én arra is felhasználtam az alkalmat, hogy egy viszonylag csekély érdeklődést kiváltó chippendale show keretében részlegesen átöltözzek a billiárd asztal mellett (nadrág + pólócsere, illetve befogtam az egységcsomagban kapott kapucnis polárpulcsit is, ami látnokian jó döntésnek bizonyult).
A cserépkályhán a leggondosabb és legrutinosabb túrázók szépen meg is tudták szárítgatni a sapkájukat és kesztyűjüket is (pl. én) . Éppen a második sörömért indultam a pult felé, amikor gondos vezetőnk szigorúan indulást vezényelt (a hó miatt a korábbi tapasztalatokhoz képest lassabban lehetett csak haladni), így aztán 13 órakor továbbindultunk (ez konkrétan a visszakapaszkodást jelentette a Két-bükkfa-nyereghez). A magamfajta elsőbálózókban csak az tartotta a meredek kaptatókon a lelket, hogy vár bennünket a szokott helyen a jégbe fagyott sör :-)
Mindenesetre visszakapaszkodtunk, miközben egyre több berúgott sörkörössel találkoztunk, akik nyaktörő módon ötvözték a dülöngélést a csúszkálással (mi csak nagyon óvatosan töményeztünk, és így némi arisztokratikus távolságtartással figyeltük ezeket az elzüllött sporttársakat). Most már kevesebb pihenővel vágtunk neki a nap leghosszabb egybefüggő szakaszának Pilisszentkereszt irányába, de a nekirugaszkodás előtt még akartunk egy teljes csapatképet az erdős szakasz elején, és leintettünk egy szaladó srácot, aki "oké, de tényleg igyekezzünk" felkiáltással vállalta a fényképész szerepét. Mialatt előkerült a gép, meg összeálltunk egy csoportba, nyomtuk a srácnak a szöveget, hogy nincs értelme ebben a szép havas tájban futni, inkább jöjjön kényelmesen velünk. A srác nem reagált semmit, és miután elvégezte a feladatát lendületesen továbbfutott - egyenesen az első terebélyesebb fáig, ahol könnyített magán... Kiderült, hogy csak pisilni akart volna nyugodtan, mi meg azt hittük az egyik futó résztvevőt állítjuk meg a kérésünkkel - amúgy a futók nagyon ellenszenvesek tudnak lenni, akkor, amikor neked már attól is fáj minden tagod, ha csak ránézel az emelkedőre. A következő megálló a Mária-padnál volt, ahol rengeteg kutya társaságában ittunk egy sört, majd továbbhaladtunk az újabb fűtött kocsma irányába.
Lelkileg még azzal is meg kellett birkózni, hogy amikor beértünk a faluba, onnan még nyomni kellett sokszáz métert felfelé (elfelé a turistaúttól) a kocsmáig. Itt aztán a művelt társaság már nagyon komoly hangulatban volt, különösen egy nótafás asztal vitte a prímet, a közismertebb slágereket (pl. "A börtön ablakában...") több tucat sörissza hang kántálta velük (a helyi alkeszek sűrű fejcsóválással fogadták a produkciókat.) Valójában itt már elkezdett "fájni" a nap elején elvesztett 40 perc: ha tudniillik 10 óra körül el tudunk tényleg indulni Dobogókőről, akkor itt is több időnk lett volna szocializálódni, de egy sör elfogyasztása után 16.15 körül nekilódultunk a Pilisszántó felé vezető emelkedőnek.
Erről a szakaszról már kevesebb jót tudok elmondani, a Ziggytől kölcsönkapott lámpa fényében próbáltam elkerülni a hasraesést, miközben tempósan haladni kellett, hogy beérjünk a szintidőn belül (17 óra) a célkocsmába. Ezt sikeresen abszolváltuk, 16.58-kor diadalmasan leadtuk a dugókát meg a pontgyűjtő könyvecskénket a célban. 16.59-kor Ziggyék el is szaladtak, mert Rugó és Lehel éppen indultak vissza Debrecenbe.
Én Petráékkal elszopogattam egy zárósört, majd telefonon értesültem róla, hogy Petikéék csapata kb. 17.40 körül várható, így úgy döntöttünk, hogy megvárjuk őket, és majd a 18.25-ös busszal térünk vissza a "Nemzet Fővárosába" (ahogy mostanában illik nevezni ;-). És valóban befutottak Petikéék (hevenyészett számításaink szerint így végül a Cefre több ponttal zárta a napot, mert Petikéékét lefelezik az időtúllépes miatt). Viszonylag szétesett a csapatkohézió náluk a végére (Bence, de különösen Robika egy kevésbé fanatikus tempóban szerette volna letudni a napot), így viszonylag óvatosan kezdtem sztorizásba, ugyanis az volt az érzésem, hogy ha pl. Robika megtudja, hogy az útvonalon voltak valóságos fűtött kocsmák, ahol ülve lehetett sört fogyasztani, akkor végleg elpattanhat benne a húr :-). Annyi előnye volt az erőltetett menetüknek, hogy semmi bekészített finomságot nem tudtak elfogyasztani nap közben Petikéék, így még a buszra is jutott bőven mandarin, csoki, keksz a hátizsákok mélyéről.
Bár mitagadás volt bennem némi aggodalom a reggel folyamán (különösen a felszerelésem amatőr jellege miatt), de Budapest felé zötykölődve azzal az elégedett érzéssel pillantottam le a már lassan izomlázba merevedő combjaimra: ide nekem a Sörkör 2011-et!!!
BSBK Victory
A nevezés alapján csapatunkat Bence, Szipi, Peti sporttársak alkották, hozzánk csatlakozott Rugó és Lehel. Ők korábban vissza kellett érjenek, így csak egyéniben neveztek. Sajnos azonban péntek este, miközben Bence borait kóstolgattuk, hívott Szipi, hogy lemondja a másnapi túrát (történt már ilyen dezsavű). Mivel mindenképp 3. főt kellett találni, ezért villámigazolással elhoztuk Robit a Cefrétől. Bence igen erős érvet mondott, miszerint kivisszük taxival, s ezt nem lehetett visszautasítani. A taxi 9-kor pontosan érkezett, s repített minket előszőr Robiért, majd P.ivánon át az ismeretlenbe. Szerencsére pár kilométer után felvetettük a nagy pesti taxisnak, hogy lehet rossz irányba haladunk, és Robi telefonján lévő GPS ezt meg is erősítette. Közben a havazás is erősödött a picsafüstből fosássá fokozodott, amint a P.szántó és P.szentkereszt között kicsit emelkedett az út. Közben már Lehel is beszállt, de még így is orrnehezek voltunk, lévén elöl 250 fölött (Bence, meg a nagy pesti taxis), hátul inkább 250 alatt (Robi, Lehel, énmagam meg némi csomag) mérlegeltünk. 10-15 perccel 10 után értünk P.szt.+-re. Páran már nekiindultak, úgyhogy gyorsan döntöttük a rajtsört, amit Rugó, mivel korábban odaért már kikért.
10.25 körül Öten iramodtunk neki Dobogókőnek, jó tempóban (legalább is ezt gondoltuk). Csodálatos volt az erdő, s szépen havazott, igaz sok időnk nem maradt a nézelődésre. 11.20-kor már a csúcs alatti erdészháznál ittuk a következő sört. Lefelé szaladtunk (ilyen se volt még), de legalább jókora előnyt gyüjtöttünk mire leért Robi és Lehel. Nekik így Szentkeresztre visszaérve nem jutott sör, egyből indultak tovább 12.10 körül. A következő sört már csoportosan ittuk a "Magas-hegyi átjáró"-nál útban Szántó felé. 12.40 tájban elhagyva az objektumot, konstatálva, hogy Gyuri bácsit ismét nem fogjuk megverni, hacsak be nem alszik. P.szántóig megint szaladtunk, így sör csak megint hármunknak jutott, mire Robiék megjöttek a sörpontok már beragasztva indultunk tovább. Sebesen szedtük a lábunkat, viszont utánunktelefonáltak, hogy némi adminisztrációt a Szántón hagytunk.... Visszaszaladtam érte, jó negyedórát ismét vesztítve ezzel. Közben a többiek persze továbbmentek, sajnos rossz úton, így beértem őket.
A dél-nyugati átjáróhoz érve, ami kicsit több, mint félút (14km) konstatáltuk erős lemaradásunkat, 14.10-kor. Az út hátralevő részét gyorsabban kellett volna megtenni, mint az eddigit, pedig idáig is sokat futottunk (vagy a pihentető sört hagyták ki), ráadásul fogyott a kraft. A bobpályán felfelé már sokat kellett várni, s nemsokára Rugóék is elindultak visszafelé, kihagyták a Szentléleki ellenőrzőpontot, Kék-bükkfa-nyereg felé tértek el.
Szentléleken már csak hálni járt belénk a lélek, kihagyva a sört tértünk vissza. Felfelé végképp megtört a lendület. A Dél-nyugati átjáróhoz érve már teljesen kijózanodtunk, épp egy gyors sör segített, végül 17.46 körül csaptunk célba, meglehetősen kimerülve. Jól esett még egy búcsúsör, meg a találkozás Jankóval, sajnos a másik csapat többi tagja már hazautazott Rugóékkal. Ők beértek 5 körül a célba, igaz 4-kor szerettek volna...Még aznap este elértem az utolsó Debrecenbe közlekedő vonatot, így éjfélre én is otthon voltam.
Összegezve 22 bakancspontot, és 6 sörpontot szerzett a csapat, de mivel fél óránál nagyobb lett az időtúllépés, a pontjaink feleződtek, tehát 14 pontot értünk el. A túrát teljesítettük, igen nehéz körülmények között, közel 30 cm hóban, de célunkat, miszerint győzzünk nem értük el. Ebben közrejátszott a taxis balfaszsága, valamint a már-már szokásos eltévedés, illetve új elemként a dugóka ellenőrző ponton való hagyása (össz kb fél óra). Tanulságként elmondható, ha az elkövetkezőkben a célunk a győzelem, azt csak felkészülve, lényegesen jobb erőnlétben tehetjük meg. Persze az is lehet, hogy kellemes sétálgassunk, iszogassunk (mondhatni cefrézzünk), ez esetben más útvonalon, más mentalitással vágjunk bele. Ezúton sorry Robichonak, amiért belehajszoltuk a túrába, nem akarom más botjával ütni a bozótost, de némi pálinka kijárna neki...
További képek a túráról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése