Reggel fél hétre jött volna értem Bali, háromnegyed hétkor hívott, hogy nyugi, már felébredt és nemsokára indul. Megnyugodtam és csináltam még egy kis reggelit magamnak. Negyed nyolc körül tényleg megjött a Volvo, már Lehellel is kiegészülve, a slusszkulcsot is azonnal megkaptam, mert mint kiderült, rajtam kívül az összes túratárs kint volt előző este (éjjel) a borkarneválon. Ennek nyomait persze meglepő módon Balin lehetett leginkább felfedezni, a gyűrött arc mellett komoly horzsolások a felkaron és egy diónyi hupli a könyökön szolgáltak az ittas biciklizés antireklámjául. Petit és Rugót Mezőkövesden kellett felvenni, a logisztikát valami családi túrák bonyolították számomra kissé követhetetlen módon. Peti volt a legtürelmetlenebb a késés miatt, háromszor is ránk telefonált, hogy hol vagyunk már, pedig tudhatta volna, hogy a mezőkövesdi Lukoil kúton üzemanyagot és kávét kell vételeznünk a kocsinak illetve tulajdonosának. Végül mindenki meglett és immár öten tettük meg a maradék utat Egerig. A noszvaji úton, valahol Szipi házával szemben leparkoltunk egy mellékutcában és negyed tíz körül nekivágtunk a túrának. Az útvonal először a külvároson majd kiskertek mellett vezetett, az előző napi esők miatt néhol nagy pocsolyákkal borított földúton. Hamarosan elértük a Nagy Eged lábát és mivel már itt eltévesztettük az útvonalat, végül egy kerítésen átjutva a szőlőtőkék között kezdtük meg a felmászást a meredek hegyoldalon.
Nemsokára megláttunk egy Szűz Mária szobrot, innen legalább kiderült, hogy Lőrincz Gyuri szőlőjében járunk. A szobor mellett felkapaszkodva hamarosan elértük az ültetvények felső határát és röviden megpihentünk az erdő szélén. Indulás után mintegy öt perc alatt elértünk a Nagy Eged csúcsát, a kilátó sajnos a 80%-os lepusztultság állapotában van így a tájban való gyönyörködés ezúttal elmaradt. A következő jelentősebb szintemelkedés nélkül haladtunk, ráadásul a fák árnyékában, ami az egyre erősödő napsütés miatt kifejezetten szerencsés volt. Láttunk egy szarvast átugrani az úton, de sajnos inkább a legyek voltak azok az állatok, akik közelebbi ismeretségbe próbáltak kerülni velünk, úgy tűnik, hogy az izzadt férfitest mégiscsak lehet kifejezetten vonzó. A térképen kinéztünk egy turistaházat, ahova autóút is vezet, ebből azt a következtetést vontuk le, hogy hátha nyitva van egy szép augusztusi hétvégén és akkor már igazán biztosan árulnak hideg sört. A házhoz közeledve egyre erősebben hallatszott egy erősen oda nem illő hangos dobolás, de gondoltuk ez a rejtély is megoldódik érkezésünkkor. Mikor már egészen közel voltunk, kiderült, hogy még valami hegyet gyorsan meg kell másznunk, ami benne volt a túratervben. A tábla szerint 600 métert kellett haladnunk, a valóságban ez inkább a duplájának tűnt, ráadásul a vége igen meredekre sikeredett, várat persze itt sem láttunk nyomokban sem. Visszatérve az útra most már gyorsan elértük a turistaházat, ahol mintegy 20 őrült ütött hatalmas dobokat megállás nélkül. A produkció inkább tűnt vallási, mint zenei tevékenységnek, minket mindenesetre arra kényszerített, hogy a tényleg meglelt söröket a halláskárosodás elkerülése érdekében a házon belül fogyasszuk el. Mivel a következő sörvételező hely elég távolinak tűnt, mindenki eltett egy hideg sört útravalóul a hátizsákjába. Utunk egy rövid szakaszon egybeesett a felsőtárkányi hegyi félmaraton és triatlon útvonalával, a szembe jövő és még nálunk is sokkal izzadtabb futókat a nagyobb pocsolyáknál udvariasan elengedtük, sört nem kértek (bár lehet nem is kínáltuk). A futók elmaradása után hamarosan egyre több gombász tűnt fel, az előző napi esők ugyanis igencsak kedveztek a gombaérésnek.
A legszorgalmasabbnak két helyi lakos bizonyult, akik teljesen megtöltötték egy Lada csomagtartóját a zsákmánnyal. Ezen a ponton egy tábla szerint mintegy másfél kilométerre voltunk Ódorvártól, amely a túránk legkeletibb pontja. A kilátóhoz érve fényképezkedtünk majd elindultunk visszafelé.
Újabb másfél óra gyaloglás után elértünk egy elágazást. A terv szerint innen Szarvaskő felé kellett volna vennünk az irányt, de akkor elkerültük volna Felsőtárkányt, az egyetlen helyet közel s távol, ahol esélyünk volt a folyadékpótlásra. A BSBK szellemét ismerve a döntés nem lehetett kérdéses, így még 3 km legyaloglása után befutottunk a felsőtárkányi tó partjára és letelepedtünk egy szimpatikus büféhez. Egy parti gyorsított lórum közben volt időnk megtervezni a továbbiakat is, úgy döntöttünk, hogy az eredeti tervet feladva a hegyen átvágva visszagyalogolunk Egerbe a kocsihoz. Peti kinézte a térképen, hogy ez 7 kilométer, aztán már az első táblák is jelezték, hogy inkább 12 lesz az. Ez az utolsó szakasz már tényleg hosszúnak tűnt, de végül a Nagy Egedet ezúttal a másik oldaláról megkerülve egyszer csak tényleg visszaértünk a kocsihoz este nyolc körül. Megállapítottuk, hogy összesen mintegy 40 km-t gyalogolva 11 óra alatt a felkészülést sikeresnek minősíthetjük, jöhet a Monte Rosa. Az egyetlen szépséghiba számomra az volt, hogy a késői visszaérkezés sajnos lehetetlenné tette az előzőleg olyan szépen betervezett egerszalóki fürdőzést. Mivel idefelé olyan szépen vezettem, ezt a visszaútra is megnyertem, bár az előző napi éjszakázás nyomait (majdnem) mindenkiből eltüntette azért a túra. Mezőkövesd után még egy nem várt kanyarral Tiszafüredre is el kellett mennünk Petit kitenni, így 10 óra után értünk végül Debrecenbe.
További képek a túráról.
Tömegében két féle gomba termett, sátán tinóru és gyilkos galóca, de az a helyi szakembereknek nem okozott gondot, leszedtek amit láttak, lehet egy egész falut terveztek kiirtani. Végül azért találtunk 2 óriáspöfeteget igen szép állapotban.
VálaszTörlés