Blogunk olvasói már hozzászokhattak transzcendentális utazásokhoz ezen oldalakon. Volt már itt csillagkapu, időutazás, hogyafaszbakerültünkmiide…. Ezúttal az energiák világába csöppentünk. Bár elsődlegesen az utazás helyszínének választásakor a hőenergia koncentráltságát figyeltem, de volt itt minden, mint a búcsúba. No de szép sorjába....
Rendes lokálpatrióta lévén támogatni kell a hazait, azon belül is a környékbeli vállalkozásokat. Az egyik kedvencem ebben a debreceni reptér. Így ahogy a krónikás úr megjegyezte szép sorban végigrepülöm a desztinációkat. November végén meleg helyet keresve a sorban Egyiptom jött, így ha nem is Ganxsta Zoli, de a Wizzair tehet mindenről… Farkas már régóta kapacitált, hogy merüljünk el a Vörös tengerben, Zsoló és Szabi pedig szintén épp ráért.
A helyi reptér előnye, hogy bőven elég egy órával az indulás előtt kiérkezni, s mivel reggel kb. 10 perc az út autóval a reptérig még ez is belefér az órába. Sőt még az is, hogy Farkas visszategye a kulcsot a jobb zsebéből a kocsiba, majd még egyet vakarjon rajta. Meg még az is, hogy egy gyógysört igyunk a váróban (no jó, a fél kecskét már nem rakták be a sütőbe). Utunk kellemes volt, Zsömle kapitány dél felé állította a „közeli háború” miatt félig telt gépet, átsuhantunk a havas Balkánon, majd az Égei-tenger szigetei felett, Kairó magasságában láttuk a két nagy piramist meg a Szfinxet, majd a Vörös-tenger mentén délre, délre elértük az úticélunkat Hurghadát. A reptéren az előzetesen várt káoszhoz képest simán átjutottunk, majd várt ránk a kirendelt taxis (még egy üveg kilépő whiskey is befért, persze csak a fertőtlenítés végett). Szállásunk egy központi fekvésű apartman a Farkas merülős cimborájának, Zsuzsának a tulajdona. Mivel Zsuzsa épp merült, így Anna fogadott bennünket, aki energiákkal dolgozik, szabad idejében pedig mandalákat fest, 1 hét alatt végez egy kisebbel. Minden esetre nagyon kedvesen fogadott, mondhatni pozitív energiákkal és kávéval, teával. Az apartman tetején béreltek egy kis helyiséget, ahol a művek készültek és az este a gulyás… A kilátás káprázatos, az idő még november legvégén is csodálatos.
Némi ejtőzés után a nyakunkba kaptuk a várost. Vendéglátónk lelkünkre kötötte nehogy 25 fontnál többet adjunk a taxisnak egy 5 km-es útért… 1 egyiptomi font, vagyis ŁE (ejtsd: lóerő) 11,5 forint. A taxis egyébként ügyes ember erre is, a taxiórán tartja a sapkáját, így a gyanútlan utas akár 30-35 fontot is fizetne az útért. No meg Zsoló, de ezt ne áruljátok el Annának… A város turisták által járt része a kikötő, ide külön biztonsági kapun lehet bejutni. Itt a legdrágábbak az éttermek, cserébe nem botlasz meg a hektikusan összerakott utcakövekben és hideg a Sakara...
Ebéd után megnéztük a mecsetet és a halpiacot (utóbbiban rengeteg féle tengeri állatot, előbbiben gombát lehet kapni).
Este a vendéglátónk gulyással várt, itt ismerkedtünk meg Zsuzsával és másnapi (nem másnapos) merülőtársainkkal Mirellal és Köncivel, no meg a helyi Stella sörrel. A hely sajátossága, hogy van Aldi, meg Auchan, Stella, no meg Tommy Hilfinger és Polo Ralph Lauren, de mint utóbbiról biztos sejtetitek, hogy nem igazi, de itt még az előbbieknek sincs semmi köze az európai brandhez.
A gulyás viszont nem volt hamis, sőt a remek. Ezúttal is köszönet a vacsoráért. Közben kiderült, hogy Farkas „merülő csapata” pontosan annyi merülési számmal rendelkezik, mint Farkas maga. Minden esetre úgy gondoltuk, hogy ezen változtatni kell, legalábbis Szabi és Én. Zsoló egyelőre a snorkel szakosztályt tervezte erősíteni. Megvolt a terv, megittuk rá a fertőtlenítőt.
Másnap reggel 8-kor várt minket a taxi, de előtte még valami reggelit kellett tolni. Nagy bizalmunk nem volt a helyi bolt választékában, így egy kis pitát melegítettünk serpenyőben, némi sajttal és füge lekvárral…. Fennnséges! 8-kor valóban várt a taxi, vitt a Miramar hotelhez, ahonnan indult a hajó.„Némi” adminisztráció várt ránk (többízben fel kellett írni a nevünket lapokra, aláírni, útlevélszám, péniszméret stb), majd neoprén, uszonypróba. 9 óra és már a hajón voltunk. A hajón Zsuzsa elmondta a legfontosabb szabályokat (nincs pia a hajón, a jót a hüvelyk és mutatóujj összeérintésével jelzed, a baszott jót, ha ezen átdugod a másik kezed középső ujját). A kezdő merülők (Szabi és én) egy guide-dal merülnek külön-külön, Farkas a búvári mentő képzésre jelentkezők (Mirel, Könczi) áldozata lesz. Bár az idő kicsit lehűlt, így is 20 fok felett volt a levegő és 26-28 körül a víz hőmérséklete. A víz tehát kellemesebb volt, így amíg az első merülő (Szabi) a guide-dal elmerült, addig Zsolóval sznorkelezni indultunk. Mikor láttam, hogy a víz alatt Szabiék visszatérnek én is kiúsztam a hajóra. Épp kimásztam, adták rám a merülő cuccot és hajítottak vissza a vízbe. Ez egyrészt jó volt mert újra melegbe kerültem, másrészt egy kicsit hirtelen jött. El kellett teljen pár perc, mire kitaláltam mit is kell tenni és elkezdhettem körülnézni. Érdemes volt, a korall rendkívül gazdag volt mindenféle halban. Ráját, murénát, bohóchalat, napoleonhalat és mindenféle általam nem ismert bohóc hal bújócskázott. A sznorkelhez képest valóban többletinfót adott az alulról nyílt többletperspektíva.
A hajóra visszaszállva elkapott a hidegrázás, Farkas előre tanácsolta a sapka viselését, tanácsa megalapozott volt. A hajón némi ebédet szolgáltak fel, egy kis csirke, egy kis kolbász, sok rizs, krumpi, padlizsánkrém és saláta. A délutáni újabb merülés, a technikai és pszichés furcsaságokon túljutva, még nagyobb élmény volt (mondhatni még jobban elmerültünk a korall csodáiban). Az élményeket, a partraszállás után, a búvárok által preferált Forjú vendéglátóipari egységben emésztgettük. A hely nagy előnye azon kívül, hogy pont szemben van a kikötési ponttal, hogy szeszes italt is felszolgálnak. Így az emésztés segítése mellett a fertőtlenítés is végre szerepet kapott.
Kicsit aggódva fáraók átkától (így nevezik a helyiek az ordas nagy fosást), betértünk a helyi „Tax Free” shopba. Helyi magyarjaink büszkén mesélték, hogy ebből már kettő van, az egyik közel a szállásunkhoz. Persze nem vesződtünk a parfümosztályon, hanem az emeleti orális medicátia részleget vettük célba. A vásárlásra az országba érkezést követő 48 órában van lehetőség. Kedvezőnek tűnő (20$) áron lehetett egy liter fertőtlenítőt kapni, így egy butélia vodka és száraz Martini került a kosárba (ha James Bondnak jó volt, biztos mi se tudjuk elkúrni). A fizetésnél kiderült, hogy van egy apróbetűs bejegyzés a falon, miszerint minden üveg ital plusz 13USD-t kell fizetni. Miért? Miért ne…. Kicsit egymásra néztünk, de fostunk nem be és nem is akartunk, így nem volt mit tenni… Maga a koktél viszont ami e két szesz összeöntésével készült közel ihatatlan volt. Az elkövetkező napok azzal teltek, hogy tudnánk feljavítani a nedűt. Került bele mangópüré, guavalé, narancs….
A második merülős nap az előzőhöz hasonlóan telt, annyival kiegészülve, hogy Zsoló is rászánta magát a merülésre. Egy másik korallhoz mentünk, hasonlóan csodás élményekkel gazdagodva. Ezek után a Forjúban megalakult a BSBK Búvár szakosztálya. Az elnök Farkas lett, lévén neki van a legtöbb merülése. Titkárok a következő két legtöbb merüléssel rendelkező Szabi és jómagam lettünk kéz a kézben, ahogy a tenger mélyén.
Tag a legkevesebb merüléssel bíró Zsoló. Itt jegyzem meg, kicsin múlt, hogy Zsoló nem lehetett titkár úr. Farkas és Szabi még elmentek egy hamamba, mindenféle masszázst, kókuszolajos pakolást ígértek. Végül nem derült ki, hogy hová pakolták a kókuszt, de nagyon boldognak tűntek mikor előkerültek…
Időközben megtanultunk fényképezni kikötőt
majd vacsorára egy helyi halétterembe térünk be, a halpiaccal szemben…
A harmadik teljes napra, ami az utolsó is egyben, más programot terveztünk. Repülés előtt egy nappal már nem lehet merülni, illetve a búvároktató Zsuzsának más, hasonlóan illusztris vendége akadt, kit a titoktartás miatt nem lehet elárulni. Ez persze természetes, hiszen a köztársasági elnök asszonynak se árulták el kik merültek előtte… Szóval Luxorba mentünk az energiákkal sáfárkodni Annával, Anna barátnőjével két sofőrrel meg egy kisbusszal. Az út nem rövid, néhol autópálya, néhol egyszerű közút, így korán kellett indulni. No meg idő kellett arra is, hogy minden a sofőr által előre leszervezett (értsd lezsírozott) megállóra megfelelő idő jusson. Előzetesen le kellett adni az utazók nevét létszámát, nem lehetett csak úgy nekifutni az útnak, így az ellenőrző pontok csak úgy siklottunk át. A helyi vezetési kultúra azért mutatott furcsaságokat, a dudát mindenféle közlekedési helyzetre tudják használni, ráadásul mindig a megfelelő szólamot használva. Valamint azt sem tudtam, hogy az autópályán a külső és a belső sávban autózók között simán van hely előzni középen. Jól esett kiszállni közel 5 órányi út után Luxorban. Előszőr a Karnaki templomot néztük meg, impozáns méretei elgondolkodtatóak voltak.
A templom hátsó részén megtaláltuk az energiák 7 kapuját, azt nyitó 7 kulcsát….
Csodákat találtunk, de időt veszítettünk, energiákkal töltődtünk, de vércukorszintet amortizáltunk. Így egy Nílus parti étteremhajóra szálltunk. Volt alkalmam megkóstolni a helyi bort, pedig jó barátaim tudják sörös vagyok... Az ebéd után némi kavarodás támadt, nem találtuk a buszt, úgy háromnegyed óra telefonálgatás után kiderült, hogy a folyó túlpartján vár bennünket, így egy hangulatos hajókázásra nyílt alkalmunk...
Meglett a busz és robogtunk a Királyok völgye felé. Ezt bizonyára meg kell nézni, de nem igazán hozott lázba. Néhol úgy tűnt nem teljesen autentikusak a freskók...
Még naplementébe belefért egy újabb templom (Amon temploma) és a Memnoni/Bibarcfalvi kolosszusok
Hazafelé előkerült a kártya, de mivel Farkas energiaátadásban volt így hárman ultizásba és a maradék koktél elfogyasztásába merültünk. Kellő mennyiségű guava végül mindent megoldott és egy hosszú fárasztó nap után este 10-re visszértünk Hurghadába. Még egy teveburgerre rámentünk a közeli étterembe…
Hazautazásunk zökkenőmentes volt, azt leszámítva, hogy nem igazán értettük miért kell legalább tíz alkalommal áthaladnod különböző ellenőrző pontokon a repülőtéren. No de túljártunk az eszükön, így is sikerült szép emlékeket és némi hasi diszkonfortot hazacsempészni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése