Felkészülési Magas-Tátra Áthágás

Úgy indult, hogy legyen év végi BSBK túra, majd Zsiga jött azzal, hogy legyen január elején. De közben készülni is kell Afrika legmagasabb csúcsára, aludjunk magasan, és ne menjünk messzire, irány a Magas-Tátra két napra. Peti már foglalta is a szállást a Rabló-házba, annak ellenére, hogy voltak ellenszavazatok a kinti budi miatt 🙊. A csapat létszám is szépen nőtt, csak Zsiga maradt ki végül persze...

A túraterv közepesen kiforrott volt, menjünk fel a Rabló-házba szombaton a Nagy-Tarpataki-völgyben, és vasárnap majd meglátjuk: ha az égiek és a csapat tagjai is úgy akarják, megpróbálhatunk két hágón, a Rovátkán és a Lengyel-nyergen keresztül átkelni és a Felkai-völgyben a Sziléziai házat érintve visszatérni Ótátrafüredre.  A terv előzménye egy néhány évvel ezelőtti túra volta, amikor is túrasível átmásztuk a Zöld-tavi ház felől a Téry-horhost majd a Téry házból a Vöröstorony-hágót, de ezután már nem folytattuk az átkelést. Az időjárás előrejelzés szombatra enyhe időt és csapadékot, vasárnapra hidegebbet és még több csapadékot igért, a lavinaveszélyt 2-3-as fokozatúnak írta a laviny.sk, ami megfelelő körültekintéssel menedzselhető.

Parádés logisztikával összeállt a Szatmár-Debrecen-Budapest tengely, és 10 órára a megbeszéltek szerint Ótátrafüreden volt mindkét jármű 11 fős legénységgel. Már az autóút közben megbizonyosodtunk róla, hogy bizony itt eső lesz, így a meleg ruhák a zsák aljára kerültek, az esőálló ruházat pedig fel, és a pálinkák pedig be. Jó tempóval haladtunk fel a Tarajkán,  a felhős-esős idő ellenére nagy volt a turista forgalom, persze főleg a siklónál tömörült mindenki (meg a Westminster apátság jégből készült másolatánál egy millióan). Természetesen megálló következett a fenti étteremben, ami nem is volt olyan rövid. Ráadásul megbeszéltük, hogy a Rainer kunyhót is útbaejtjük, mert utána már csak a Rabló-ház következik.

A Rainer kunyhónál igazi apre-ski hangulat uralkodott (ski nélkül), zene, tánc, tótok tömege, megállapítottuk, hogy itt bizony nem jutunk sörhöz, így hozott anyagból voltunk kénytelenek dolgozni. Innen már valóban a munka következett, az eső is szépen lassan átváltott havasesőbe, majd havazásba, mellettünk főleg már csak túrasízők haladtak felfele.

A Rabló-házat kényelmesen, jóval sötétedés előtt elértük. Szállás és asztalfoglalás az étkezőben. Pár sör és egy kis pálinka legurult a pirított házi-tücsök kíséretében.

Tudtuk, hogy vacsora után röviddel takarodó lesz, így a csapat este 8 és 9 óra között el is tette magát másnapra a matraclágerben (azt azért nem mondhatjuk, hogy álomrahajtottuk a fejünket, rengeteg alvás nem volt). Az éjszakát megspékelte a kinti budi rendszeres látogatása, amit feldobott Boncsi harmadik típusú szürreális találkozása a kövér rókával. 

Másnap 7-kor reggeli, indulni kéne előbb-utóbb, de azért taktikusan vártunk arra, hogy egy-két csapat elinduljon felfelé és nyomot törjön. Egész éjszaka erősen havazott, biztosak voltunk benne, hogy nem lesz könnyű menet. Szabi sajnos reggel nem érezte túl jól magát, így ő a menedékházban maradt, mindenki más elindult felfelé a Rovátka hágó irányába teljes menetfelszerelésben, beülőt is felöltve (szemfülesek felfedezhetik a BSBK matricát is a bejáratnál, csak mondom).

Követtük az előttünk menő csapat nyomát mindaddig, amíg rá nem jöttünk, hogy ők bizony nem oda tartanak ahova mi, így GPS-es nyomvonal meghatározással új nyomon indultunk felfelé. A csapatból ketten végül amellet döntöttek, hogy viszamennek a menedékházba Szabihoz, nekik erősen kívül esett a komfortzónájukon a terep.

Lassan de biztosan haladtunk felfelé, a legrenitensebbek is felvetták a hágóvasat és előkapták a jégcsákányt, még így is időnként nehéz volt lépni, mert a friss hó nem tartott a meredek részeken, alatta viszont csak a jeges szikla volt...

Talán fél 1 lehetett, mir felértünk a hágóra, és itt egyből láttuk, hogy a biztonságos leereszkedést a másik oldalon jól végig kell gondolni. Végül a hozott két 30m-es kötelet összekötöttük, és a rögzített lánc gyűrűjébe fűzve egyenként beeresztettük magunkat a legmeredekebb részen, majd onnan összekötve szépen tovább ereszkedtünk, majd traverzáltunk a Lengyel-nyereg felé (örök érvényű BSBK bölcsesség, szintet nem veszítünk!).

Megtaláltuk az útjelző táblát is, az állt rajta, hogy 15 perc a nyereg, nyilván nem ilyen viszonyok mellett. De azért szépen felértünk, annyi szépséghibával, hogy nem pont ott, ahol kellett volna, így a gerinc mentén még oldalaznunk kellett. hogy a megfelelő kuloárban induljunk lefelé.

Innen meg is kezdtük a hoszú ereszkedést, először a meredek részeken összekötve és időnként standolva (a láncok és létrák persze a hó alatt voltak nagyrészt), majd kikötöttük magunkat, és irány a Sziléziai ház. Azért a tó felett van még egy komolyabb traverz, a vízesést a tetején kell keresztezni, persze a vízesésből mi nem láttunk semmit, de a sziklaüreg látványos képződményekkel fogadott minket.

Rövid megálló a Sziléziai házban (tudtunk volna hosszabban is időzni 😷), frissítés, kis szárítkozás, fejlámpa beüzemelés, innen azért még közel két óra Ótátrafüred. Leszaladtunk a sötét fenyvesben, különösen hangulatos volt, és csak egyszer botlottam meg egy gyökérben, ami következtében látványos fejest dobtam egy törpefenyőbe az út mellett, hogy legalább valami történjen.

Harci sérülésekben sem volt hiány, Boncsi kisebb kicsúszásának következménye a szakadt gatyaszár, Kornél pedig megtudta, hogy a hágóvas orra könnyen kilyukasztja a bokát, főleg ha rövid a bakancs szára.

Lent örvendezés, találkozó a többeiekkel, gyors leves és sztrapacska, hogy még  hazaérjen mindenki emberi időben. Szép, látványos és technikás túra volt, a vasárnapi 9 órás menetben azéárt közepesen elfáradtunk, pont jó egy felkészülésre.