Kezdjük egyből egy hangulatot előkészítő felütéssel, munkában a BSBK videó stúdió is végre:
A sikeres túrasí tanfolyamon felbuzdulva rögtön úgy éreztem, hogy menni kell, amíg tart a lendület, legalább egy napos túrára. A hirtelen jött ötlet és időpont nem sok mindenkinek felelt meg, így Petivel ketten vágtunk neki az előrejelzések szerint szép napos szombati napnak.
Szokásos menetrend: fél 6-os indulás, a határon matrica vásárlás, kerülő út az útépítés miatt, majd Belényesnél a Vártop hágó felé vettük az irányt, meg is érkeztünk a síparadicsomba valamivel 10 óra előtt helyi idő szerint. Már a szerpentinen gyönyörű kilátás nyílt a Nagy-Biharra.
Öltözködés, szedelőzködés, Peti úgy gondolja, hogy bemelegítésnek csússzunk egyet a sípályán, be is fektette utolsó lejeit 2 felvonójegybe. Mentünk egy kört elég alacsony élvezeti értékkel, azt hisszük, mégis ideje elkezdeni a mászást. Fókák felkerülnek, indulunk fel a gerincre. A szűk erdős út kb. fél óra alatt vált át ligetes cserjés részre, majd kiérkezünk a Zengőkőre.
A hó mindenhol öreg, alig 20-30 cm a nyom körül, kérges a teteje, épp beszakad, meglásd, jó lesz... Eddig jó lendülettel haladtunk, itt mivel vissza is kell ereszkedni egy elég hosszú szakaszon, lesikló üzembe megyünk át. Első kanyarból majd belezúgok egy a szél és a fenyőfa koprodukciójából kialakult méteres gödörbe, mondjuk úgy, trükkösök a hóviszonyok. A lécem sem szeret amúgy sem nagyon kanyarodni, jobb ha megengedjük. Gyorsan megtesszük így a lefelé vezető néhány száz métert, lehagyva egy nagyobb gyalogos-hótalpas csoportot. Sőt, a csoportot követő szokásos kutya (kirendelt securitate ügynök, erről értekezünk bővebben a novemberi bihari túra leírásában) úgy dönt, bennünk több potenciál van (avagy sokkal gyanúsabbak vagyunk), így lelkesen a mi nyomunkba szegődik.
Nagyjából ekkor jövünk rá, hogy mindkettőnk lábát erősen molesztálja mellesleg a túrasí bakancs. Nekem a talpamat szeretné megszabadítani a bőrtől, Petinek a bokáját átformázni. Természetesen a pótzoknit és a talpbetétet feleslegesnek ítéltem meg előzetesen. Némi zokni és bakancsigazítást követően azért csak nekiveselkedünk a Nagy-Bihar csúcsának. Még így fájós lábbal is jó tempóban haladunk. A hegyoldal itt már erősen jeges. jégbordás, itt még azt hittem, ezen lesz szar síelni, de később rájöttem, hogy van nála rosszabb is.
Fent valóban durva balkáni látvány fogad, a meteorológiai állomás csupasz betonépület, körülötte halmokban ipari és háztartási hulladék. A posztos kutya (ügynök) hosszasan információt cserél a minket kísérővel. MI addig felmegyünk a csúcskereszthez. Ekkor jövünk rá, hogy a másik oldal szeles, nem kicsit, fejünket majd leviszi. Mindenesetre kifeszítjük a magyar zászlót, és visszafoglaljuk az 1848m-es csúcsot!
Rövid pihenő után pedig elkezdjük az ereszkedést, Peti bátrabban, én óvatosabban. Itt még a hó tetején marad a léc, egész jól irányítható. Majd a Zengőkő felé haladva egyre jobban szakad be, pont annyira, hogy a kéreg alatt menjen tovább a léc, persze arra, amerre ő gondolja. Zeng is a kő rendesen, viszonylag gyakran megnézem közelről a talajviszonyokat... Aztán túlélő sí üzemmódba rakom magam, és valahogy leverekszünk az erdőig, ahol már az út jól járható, egyre kell csak figyelni, hogy rajta is maradjunk a kb fél méteres nyomon. Kiérünk a sípályára, és onnan már gyorsan a parkolóba. Az apre ski érzésnek kürtőskalács-mics-timisoara sör kombóval adunk, ezt nem tudják a puhány osztrákok, milyen is :)
Összességében szépvolt, jó volt, de azért a túra csúcspontja ismét a síbakancs levétele volt...
Táv: 20km
Szint: kb 850m (mínusz amit a felvonóval elcsaltunk:)
Résztvevők: Peti és Bali sporik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése