Résztvevők: Bence, Bali, Szipi, Rugó, Lehel, Peti
Nulladik nap
A csapat nagyobbik része Pestről indult. Bence, Bali, Peti és Szipi a könnyebb és rövidebb utat választotta, a repülést, ahol kedvükre hódolhattak kártyaszenvedélyüknek és nagy alkoholtartalmú nedűk bőséges kóstolgatásához. Velük versenyben Jómagam és Rugó Debrecenből Ironman módjára nyomultunk végig a tagköztársaságok változatos útjain fegyver /teherhordozókként. Egy megállással röpke 800 km-en keresztül róttuk a szerpentineket. Mi vittük a Japán szamurájjal ugyanis a többiek hátizsákjait. Autópályán elröppent volna az út, de az igen változékony minőségű forgalmas utakon navigátoromnak is szüksége volt egy kis sörre mire végre odaértünk és vártuk az esti felzárkózást. Közben a csapat másik fele Podgoricában leszállt, majd busszal haladt Niksicig. A buszpályaudvaron csatlakozást keresve épp elérte a 2 órás söröket, majd egy taxissal alkudoztak. Nagy nehezen megtalálta mi a cél, majd cirka 50 euróért repített is a fosszínű audi 100-as. A mágus sok nyelven nem beszélt, talán még montenegróiul se, de a pálinka nyelvét értette. Majd mind a 4 fél literes párlat elfogyott. A két csapat közeledett.
Épp Scepanpolje gyönyörű fennsíkjára értünk és már végre megpillantottuk a vadregényes Tarát és szurdokvölgyét, mely raftingozást ígért nekünk a következő napon, amikor meg kellett ejtenünk utolsó határátkelésünket. A sutyerák fejű határőrök épp egy szembejövő rozoga autóval foglakoztak, amiből buta arcú taxisofőr nézett ki előre, igen megzuhanva a sok szesztől melyet üzemanyag pótlékként kapott. És lássatok csodát, körülötte nem mások ültek, mint jókedvű spottársaink. Levitte volna őket a térképről is, ha kérik! Kellett is bele a szesz, hogy levigyen bennünket a patakpartra vezető meredek úton, ropogtak rendesen az eresztékek.
Az ezüst szamurájért nagyobb volt az aggodalom, s így végül megérkeztünk esti szállásunkra a Tara partján lévő kis faházakba. Korrekt volt teljesen, mint a sör és a vacsorájuk. Közben megnézhettünk egy dilettáns angolnanyúzást. Pöti malőr volt, hogy a véralkoholszinten estére följebb csavartunk és mindenki megismerhette az igazi magyar virtust. Bence megmerítette korsóját a kristálytiszta folyóban, háttal állva annak!!! A huncutszemű Nikolina igazi kedves házigazdaként szolgált ki minket - magában anyázva-csitítgatta a kissé hangos részeges magyarokat.
Első nap
Melyet izgatottan vártunk és finom házi reggelink után megjöttek értünk a Merszes fiúk. Pontosabban nekünk kellett kimászni az útra cirka 1 kilométert vízszintesen és 200 métert függőlegesen.
Az utolsó 100 m-en hatalmas felhőszakadás zúdult a nyakunkba, 5 perc alatt bőrig áztunk. Bezsúfolódtunk a furgonba a csuromvíz cuccunkkal, s nem segített a levegőminőségen, hogy Bali elengedett egy galambot. Bemutatkoztunk a Merszes fiúknak…Cuccolás, zötykölődés és öltözködés a neoprén cuccba! Királyság várt ránk a kajakokban egy rövid ismerkedés, közös ordítozás után. A borult és hűvös idő és az időnkén megeredő eső sem tudta letörni extatikus örömünket, ahogy a zúgókon átjutottunk. A nyugisabb részeknél mindent elkövettünk, hogy a másik csónak evezőseit beleborítsuk.
Gyermeki infantilizmussal ugráltunk le a Gergőék által mutatott sziklákról, majd gyalog visszamenve vagy 100 métert csónak nélkül ereszkedtünk le a vízen (wild swim). Az sem zavart minket hogy K hideg volt a víz. Jól esett volna a Gergőék által ígért termálvizes forrás, de csúful beszopattak, ők is bemutatkoztak. Némileg javította a komfortérzetünket a neoprén a pár fokos vízben, persze a kisebb, nem tervezett borulásokban nem véd meg. A lecsónakázott folyószakasz eszméletlen szép volt, a vízből inni lehetett. A meleg ruhába átöltözve már egészen kellemesen elfáradva autókáztunk vissza a szállásunkra. Ezt evés, ivás a szokásos jókedvben követte.
Csak a srácok nem tudtak aludni a mellettük lévő sátorból kiszűrődő duhajkodás miatt.Második nap
Még nem is sejtettük mi vár ránk! A canyoning napja volt. Reggeli után indultunk a patak mellől, s elég lassan haladtunk, részint az út kanyargóssága, részint a fotótémák sokasága miatt.
Végül elértünk a Nevidio szurdokhoz, mely nevét onnan kapta, hogy sokáig nem volt látható, csak a 70-es években tárták fel. Érdeklődve vártuk az élményeket. Pár helyi ember nézte is hogy a hűvös kissé borongós időben ki az a pár elmebeteg barom, akik vetkőzni kezdenek. A nap legnagyobb hősi tette a neoprén ruhák felhúzása volt. Persze kemények voltunk…
Pedig higgyétek el még életünkben nem fáztunk ennyire – pisiléshez is nehéz volt megtalálni a hernyót! Mint menet közben kiderült az előző napi, még csurom hideg vizes pár fokos ruhák vannak csak és kint sem volt meleg. A tortúra után azért meghasaltunk a patakocska vizében „bemelegítés” gyanánt mely kezdetben nem tűnt túlzottan izgalmasnak. Nagy köveken és egyre szűkülő sziklaszurdokban ereszkedtünk lefelé kisebb vízeséseken keresztül és egyre vadregényesebb és brutálisabb helyekre. Volt szakasz ahol a vízben lábunk nem érte a talajt és a vízben csak kutyaúszásban lehetett evickélni mivel úszáshoz nem volt elegendő a szurdok szélessége. Az adrenalint a víz sodrása csak fokozta! És nem maradhatott el a sziklakiszögelésekről a mély vízbe való ugrálás sem melyet nehezített a szűk szurdok és a sérülések veszélye. Többé-kevésbé mindenki rávette magát a merészebb ugrásokra, hogy férfiasságunkat bizonygassuk másoknak és magunknak.
Talán Bali bukfences szaltója nyert volna a pontozáson, de a lényeg hogy kisebb horzsolásokkal mindenki megúszta, akárcsak a visszautat a szurdokon felfelé a csúszós köveken.A merszes srácok jó hangulatot tartottak mindvégig. Csak azt sajnálom, hogy az általuk készített képek nem adták vissza igazán milyen K jó volt!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ennyit még soha nem vacogtam, mint azon a pár napon. Pedig engem és Szipit még vastagabb zsírréteg is védett, mint a fókáknál. Mámor volt ismét száraz meleg ruhába bújni és beérni Zabljakba, ahol Hans-dákóját megcsodálva. Megkóstolhattuk Mina wellcome sligovicáját. Ő adott nekünk Zimmer Ferit estére. Jól esett a pálinka és később a meleg kaja.
Harmadik nap
Eddig a szórakozásé volt a főszerep, ma már a férfimunka jött. Az idő változékony volt. Ismét bepréselődtünk a furgonba, mi 6-an, Gergőék 3-an, plusz az összes rafting cucc, vizes neoprén, evezők, miegymás. Még a fing se jött ki belőlünk... Útközben megálltunk a jugoszláv sziklánál, fényképezkedtünk a zászlóval, mások elidőztek a retyón. Majd továbbindultunk, Gergőék hazafelé, de útközben kitettek minket a Bobotov Kuk lábánál. Könnyes búcsút vettünk. Egész napos túrázást terveztünk. A hegységtől délre kanyargózó műúttól (1700m) másztunk ki a Skrcko zdrijelo nyeregig (2114m), majd beereszkedtünk a Skrcko völgybe (1800m), innen a Samar hagón (2075m) át a Zeleni Vir tóig.
Itt az idő igen cudarra fordult és a hidegből ismét kaptunk bőven. A kezdeti szép panorámát, beérve a felhők szintjébe, átvette a szürkeség, melyben kb. 10-15m volt a látótávolság. A csúcs alatti gerincen a viharos szél lökdösött minket, itt volt az a pont ahol páran fontolóra vettük a csúcstámadás kihagyását, a helyzet veszélyessége miatt. Aztán a vakmerőbb frakció elindulásával végül mind nekivágtunk! Hát!? Jó, hogy nem láttuk milyen meredek több száz méteres sziklafalon kapaszkodtunk fölfelé… Időnként, ahogy lépésről lépésre másztunk az ujjunkat beakaszthattuk egy-egy hurokba, aminek valszeg biztosító kötelet kellett volna tartania, elgondolkodott az ember: jó lenne hazaérni is! Az a kétszáz nehezebb volt az összes többinél. Kissé csúszott, de végül magunkévá tettük, felértünk a Bobotov Kukra (2523m).
Nem időzhettünk sokat, mert mostohák voltak a viszonyok. Gyors fotó és irány le. Lefelé még durvább volt, ahogy ez lenni szokott. Kész megkönnyebbülés volt visszaérni a nyereghez. Innen még sokáig tartott utunk lefelé, útba ejtve egy vagány jégbarlangot ahova persze a két atomanti: Peti és Bali természetesen le is mászott.
Jó koszosan is jöttek fel hómászásban!!! Azt hittük soha nem ér már véget a laza üreges sziklarengetegben a kicsit fel aztán megint le libikóka. Jól esett a kissé viseletes burek is az üres gyomrokba. Lassan elcsigázva megérkeztünk, becslésem szerint 18km-t és 1500m szintet megtéve. Pont Minna faházához navigáltunk, ahol az a komfortszint sem zavart már senkit, hogy este 10 után már nem volt víz és az éjszaka lerakott barna mackókat reggelig szagolták az alagsorban lakók… Húzós nap volt és az útikönyvben látott fotón már összeállt a kép, hol is másztunk őrültek módjára a csodálatos Durmitor Nemzeti Parkban. Bővebben itt.
Negyedik nap
Reggel még kigurultunk megcsodálni a Tara szurdokát mely kb. 15Km-re volt Zabljaktól, majd elhagytuk a fedélzetet. Utazás. Én és Rugó hátizsák szállítóként fuvaroztunk a tengerpart irányába. Még a bírkák legbírkábbika is majdnem beszállt közénk Lábzsákot elhagyva.
A többiek a buszon lórumoztak, némi szesz társaságában, ha jól tudom? Kb. 200 Km volt a távolság a tengerig, de közben a bakancs, kabát, többrétegű polár cuccokból rövidgatya, papucs, pólóba kellett átvedleni fokozatosan. Mintha télből érkezünk volna a nyárba!!! Nagyon vagány volta táj is. Egy fél Magyarországnyi kis állam olyan gazdag a szépségekben ezt el se hittük volna! Niksicen és Podgoricán kerestül versenyt futottunk a busszal mivel kissé gyakran kellett megállnunk fotózni (Rugó szerint)
A Skodari tavon és az azt követő hágón át, varázslatos kilátással érkeztünk meg késő délután a petrovaci tengerpartra.
Ezután elindultunk a méltán szép és híres Kotor városába. Kevés várakozás után összefutott a csapat, és indulhattunk szállást keresni éjszakára. Mindenki csak tátotta a száját, szép óváros, jó nők, jól öltözött emberek és európai színvonal mindenhol! Nagy kontraszt volt ez az előző nap didergéseihez a zord hegyekben.
Kopár szikláktól fenyőerdőn át a pálmafák közé érkeztünk meg. Mázlink volt, hogy záróra előtt a tourist office-ban még kerestek nekünk egy „Maradék”szállást! 11juró per kopf, gondoltuk jöhet bármi mindegy nekünk jó lesz! Az agyunkat dobtuk el, mikor az óváros várfalának mólóra néző részén ennyi pénzért gyönyörű kilátással járó fasza lakosztályokat kaptunk!
Bámultuk is a tigrisruhába öltözött hétvégi rajzásban zsongó csajokat a várfalról. Peti szláv nyelvbéli nehézségeit kedvesen javította ki a Tigrica! Innentől kedve itt ettünk reggel és este és persze ittunk is of korsz.
Ötödik nap
Végre a kurvulásé, a napsütésé és a pancsikolásé volt a főszerep. Innentől nem igazán publikus otthoni körökben, mennyire aszkéta és szenvedésekkel teli két nap jött!
Este kis levezetésképp kilátás a kotori vár tetejéről (kb. 300 m) naplementében. Foto x 1000
Hatodik nap
Zsúfolt autókázás után (Bali persze a csomagtartóban) érkeztünk Perastba. Felmentünk a helyi toronyba, ahol Bali megszólaltatta a harangot a fejével, persze nem a harang zengett, majd leültünk a strandra egy sörre, ahol a többiek az újabb késhegyre menő lórumcsatát vívtak, miközben Rugóval a habokba vetettük magunkat, de paraszt módon nem engedtek minket a kis kolostoros szigeten kimászni a vízből.
Kicsit húzós volt egyvégtében visszakutyázni... Újabb rövid autózás után erődnézés következett Herceg Noviban. Hamar csökkent a lelkesedés, a 3-at Peti már egyedül nézte, úgyhogy következhetett a strandolás+sör, majd tengeri kajakozás, utána pedig jöhetett a megérdemelt pizza a la nó szakács. Út haza kompozással. Városnézés-Kotor by night.
Hetedik nap
Út haza, mindenki ahogy jött. A Pro cordébol mindenki spájzolt, és a gazdag kínálatú piacon a sajtos faszi is korrekt ajándékot adott, persze mindezt szamuráj szenvedte haza. Szipiék Petrovácig busszal mentek, majd hosszas alkudozás és a helyi hamburger lezúzása után taxiba ültek. A helyi mágus 45 euróból engedett ötöt, de az útdíjat az alagútnál nekünk kellett fizetni (ami 5 euró volt). Némi aggodalmat csak a viseltes mercedes leszakadó kipugója okozott.
Rugó és Én még útba ejtettük hazafelé Dubrovnikot ( K drága és Kotor város után már nem is oly szép!!!), Mostart:csak a híd környéke volt szép a többi putri. A pizzát azért jól csinálták. Megszállás Tocak-nél Szarajevó után kis kerülővel. Nyolcadik nap csak nekünk: ismerkedés Szarajevóval, és rácsodálkozás a nemisolyan balkán ez a balkán szitura.
Azért: szétlőtt házak, lerombolt épületek, megemlékezések az elhunytakról, vallási- mentalitásbeli és kulturális kavalkád ( Keresztény/ Ortodox/Muzulmán), gyűlölködő piros lehúzgálások a településtáblákon… jólöltözött fiatalok, zsongó éjszakai élet, jó utak, olcsó árak, jó boltok és éttermek, gazdag természeti kincsek és adottságok… szóval érdekes összképpel ér haza az ember, és Titó is tudta mitől döglik a légy.
További képek a túráról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése