Keresztül kasul bejártuk már Pádist és a Bihar hegységet, de valahogy az Elveszett világ mindig kimaradt a szórásból, ezért hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy 1 napra kiszakadva a Debrecent övező rónaságból erre vesszük utunkat.
Révén szép november végi nap, semmi csodálkozni való nem volt azon, milyen gyönyörű deres tájkép fogadott minket a fennsíkon egyből.
Sajnos a látkép gyors romlásnak eredt, amint megláttuk a vadiúj aszfaltút "áldásait", azaz a román cabana építési lázat, törmelékkel, szemétdombbal, kuplerájjal együtt. Mellesleg az egész telep kihalt volt, egyetlen emberrel nem találkoztunk, a Pádis menedékházat is zárva találtuk. Az autót a szemben lévő hotel parkolójába helyeztük el, ahol megkaptuk aznapi kijelölt túratársunkat. (Sok éves erdélyi túratapasztalat és megfigyelés alapján lerántottuk a lepelt a securitate módszeréről, ügynök kutyákat alkalmaznak, akik egyből a túrázó nyomba szegődnek, amint kilép az autójából, és végig követik minden lépését. Azt még nem sikerült kideríteni, hogy adják le a jelentést...)
Első célpontunk a Mócok temploma volt, ami egy igen érdekes fatákolmány, bádogtetővel és eklektikus belső díszítéssel. Mindenesetre elég sok szintet tettünk meg felütésnek, majd iránytű alapján ereszkedtünk le a másik oldalon az Elveszett világ felé.
Innen sorra felkerestük a víznyelőket, barlangokat, jórészt rátalálva a helyes útra. Valóban eldugott, kevésbé látogatott részek ezek, sajnos komoly barlangász felszerelés nélkül szinte semeddig sem lehet jutni, mindegyik barlang hatalmas kürtővel indít. De azért ahova lehetett, lemásztunk.
Visszafelé a csodavár menedékház körül csaptunk egy hurkot, szokásos módon a rövidítésből hosszabbítás lett, de ez is belefért a napba bőven. Itt kellet volna balra menni a jobbra helyett, ahogy a fénykép tanúsítja, meg is álltunk tanakodni, és ahogy a GPS jel bizonyítja, pénzfeldobással is jobban jártunk volna mint Peti térképfejtésével :).
Napnyugtakor értünk vissza a majd 20 km-es körről. Összességében nagyon szép túra volt, kellemes, kicsit csípős télies időben. Az a gyanúm, hogy ha az ember jót akar, nyáron nem jön fel a Pádisra innentől kezdve, hacsak nem az üvöltő Manerét akarja hallgatni lekísérve a sülő mics illatával és a piknikező románok látványával :(.
Résztvevők: Peti és Bali
Táv: 17km, szint 1200m
Casino 2021 - DrmD
VálaszTörlésExperience Las 양산 출장안마 Vegas casino, dining, & nightlife in the palm of your 안양 출장마사지 hand. Grab our exclusive 대전광역 출장마사지 Hotel Review, Specials, 세종특별자치 출장안마 Room, Address, Phone 충청남도 출장안마 number, Rating: 4.1 · Review by Dr