Kezdjük rendhagyó módon egyből egy kis hangulatkeltéssel:
Az évi nagy túra előtti utolsó felvezető túrának szántunk
egy 3 napos ausztriai via ferrata kirándulást. Ennek megfelelően a csapat
mélység érzékeny része helyett Fenyős Zolival, Ferenczi Pistivel és Egressy
Gabival egészültünk ki. Ahogy közelgett a kitűzött túranap, úgy lett egyre
bizonytalanabb az időjárás, biztosabb, hogy nem vállaljuk be. Végül úgy
döntöttünk, hogy „B” tervet foganatosítunk, „B” mint Bihar.
A kitűzött pénteki
start helyett szombatra tettük át az indulást, s mivel a rendelkezésre álló
kevés idő alatt nem találtunk biztos alvóhelyet, mindenre készülve pakoltunk.
Bali szokás szerint összeszedte a társaságot, szépen kitöltöttük a
rendelkezésre álló helyet. Persze a hátsó középső ülésért most sem volt nagy tülekedés…
Így mire megérkeztük a hegy aljába senkinek se volt ellenére, hogy hamar
lerakjuk az autót és keressünk egy jó kis ösvényt. A „Mamma” panziónál
parkoltunk, ahol korábban sokszor aludtunk, és amit a tulajdonosnő Éva néni pár
évvel ezelőtti halála után is szépen üzemeltetnek. A rajtsör elfogyasztása után
szinte egyből megtaláltuk a beszállást, a Galbina patak völgyében. Az ösvény
meglehetősen ritkán járt, ennek megfelelően helyenként a természet
visszaszerezte jussát. A kellemes napsütésben jól esett megmártózni a hűs
patakban, amit szubjektív mércével 10 fokosra mértünk. A fürdés után a
Galbina-szurdok felé vettük az irányt. Itt már egyre sűrűsödtek a népek és a
felhők. A szurdok veszélyesebb részen lévő fém sodronynál gyakran kellett
várni, hogy a strandpapucsos, zokni nélküli „természetjárók” ügyetlenkedjenek.
Ezek ellenére csodás volt a szurdok, majd a barlangok.
A szurdokból
kikapaszkodva viszont Zoli lábszárába beékelődött egy leguruló kő, jókora sebet
hagyva. Rövid betadine-os átmosás és kötés után, amit némi tápanyag és tápital
magunkhoz vételével kötöttünk össze, a Porcika-zsombolyt vettük célba. Itt
éppen egy hegyi mentő csapat gyakorlatozott. Innen már lefelé haladtunk a
Csodavár felé. Közben kezdett dörögni, így sietősebb lett az utunk. Nem voltunk
azonban elég gyorsak, kb 10 percre kapott el eső, amíg a barlangig elértünk,
mégis alaposan eláztunk. A barlangban szárítkoztunk, majd úgy döntöttünk, hogy
az utat a barlangon keresztül folytatjuk. Szerencsére nem volt magas a
vízállás, így jól haladtunk fejlámpáink fényében. Még sosem sikerült teljesen
végigjárni a barlangot, mindenkinek ajánlani tudom, nagyon szép volt. Benéztünk
a kettes dolinába, ahol nem sokkal mellettünk szakadt le egy hatalmas
földdarab, szerencsére az ijedtségen kívül más baj nem történt. A kettesből
visszatérve csomagjainkat felvéve újra felfelé kapaszkodtunk, az eső már
elállt, de némi sár maradt.
A kikapaszkodás után az „autóúton” hamar elértük a
Csodavár-menedékházat. Lassan esteledett, így mindenképp valami szálláshely után
kellett néznünk. Az üzemeltető hölgy némi tanakodás után talált nekünk egy
félkész állapotban lévő viskót, nem tudni hogy éppen pusztulófélben vagy
épülőfélben volt, mindkettő jeleit láttuk. Mi az első irányába tereltük a
dolgokat… Nagyon jól esett a sör, majd a leves, végül négyünknek a snitzel,
Fenyősnek a tokanyica. Újabb sörök és némi tömény hatására hamar emelkedett a
hangulat, újabb sebkötözés és sörök után jöhetett a lórumparti. Kicsit
nehezítette a játékot, hogy csak ketten ismertük a szabályokat, bár Fenyős is
lelkesen magyarázott, amíg el nem álmosodott. Közben megérkezett egy
lánygimnázium meg pár rum is, majd ment a rum meg tokanyica, mint a
Galbina-kitörés…. És itt nem a fénykép, hanem az arcok homályosak már.
Másnap komótosan szedelőzködtünk, némi reggeli után majdnem
mindent megtaláltunk előző napi cuccainkból. Hamar melegedett az idő és némi
extra borravaló (amit ugyan akkor nem értettek, de gondolom később megvilágosult bennük ennek indokoltsága) hátrahagyásával útnak indultunk. A csodavár kilátópontjait
sorra végigjártuk, majd egy jelzés nélküli ösvényen indultunk a Galbina-szirt
felé. Elég szépen emelkedtünk és az ösvény is elfogyott, így egyre gyakrabban
néztük a GPS-t. Utóbb kiderült végig jó irányba haladtunk, de ott ez nem volt
ilyen egyértelmű. Végül csak kiértünk egy jelzett útra, ahonnan a
Galbina-szirtet hamar elértük. Gyönyörködtünk a panorámában, a szép
napsütésben. Innen némi hűsölésre az Eszkimó-jégbarlang felé haladtunk. Itt kis
tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a rövidebb úton a Flóra-réten térünk vissza
az autóhoz. Szépen haladtunk le, bő óra után visszaértünk az odafelé vezető
utunkra. Természetesen a fürdőzést sem hagytuk ki, igényvolt rá, szép lassan
mindenki megmártózott teljes testtel. A visszaút innen már nem volt túl
érdekes, jórészt beszélgetéssel telt. A „Mamma” panziónál meg egy búcsúsört
elfogyasztottunk, majd hazafelé vettük az irányt.
Időpont: 2012. augusztus 4-5.
Résztvevők: Bali, Fenyős Zoli, Ferenczi Pisti, Egressy Gabi,
Peti
Táv: szombat 18.9km, 1409m szint, vasárnap 18.6km, 704m
szint
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése